Ha csak a Rogga Johansson nevéhez köthető zenekarok aktuális lemezeit hallgatnám, akkor is meglenne a létfenntartáshoz szükséges betevőm az old school death metal terén. Emberünk feltehetően death metallal kel, fekszik, és a napközben is annak áporodott szagát lélegzi be és ki. Az undergroundban cégér a svéd figura neve, a másodvonal biztos támasza.

Zenekarait meg sem kísérlem felsorolni, a legismertebb saját formációja a Paganizer, de játszik a Master-es Paul Speckmannal közös projektben, Kam Lee oldalán a Massacre mai verziójában, illetve a Benedictionből ismert Dave Ingrammal is muzsikált, most pedig egy újabb legendás vokalistát sikerült leigazolnia. A Morgoth-os Marc Grewe a műfaj barátainak körében nem igényel semmiféle bemutatást. A trió Jon Skare dobossal teljes, aki szintén a műfaj intravénás függője, nem ismeri a mértéket, ha death metalról van szó. Már a zenekar neve (egyúttal a lemez címe) és a borító sem árul zsákbamacskát. A leprás kolóniáról egy magára valamit is adó death metalosnak az 1988-as Death lemez borítója kell, hogy elsőként beugorjon. Pontosan erről is van szó. Zenei értelemben is. Johansson az általa imádott muzsikát csakis ebben az ősi formában hajlandó elővezetni. Szó sem lehet kísérletezésről, számára a régi ösvényről nemhogy letérni, de puszta véletlen folytán lelépni is főben járó bűn lenne. A 33 perc 33 másodperces korong - emberünk életművének további darabjaihoz hasonlóan - sokak szerint nem lesz több egy szimpla stílusgyakorlatnál. Erre a vélekedésre annyit tudok reagálni, hogy ennek a lemeznek, egyúttal Johansson életének pontosan ez is a célja. A tavalyi Paganizert kicsit gyengébbnek éreztem az elődjéhez képest, a Leper Colony azonban ismét „elbűvölt”. Ha pedig már némileg megemésztettük a kolónia korongját, készülhetünk is a hamarosan érkező Dead Sun lemezre!