Korábban már hírt adtunk Ronnie Romero második feldolgozás-albumáról, amin a súlyosabb hatásai előtt tiszteleg. A Raised on Heavy Radio időközben megjelent, több mint egy órányi metal örökzölddel.
Ha valaki a műfaj másodvonalában alkot, két lehetősége van, hogy egy kis extra figyelmet kapjon. A kevésbé rokonszenves megoldás az, ha a különféle közösségi oldalakon trollkodik, beszólogat mindenkinek, amiből esetleg kialakulhat egy kis nyilatkozat-háború, amiről majd jól beszámol a sajtó. A legjobb példa erre Sebastian Bach, de nem ő az egyetlen. A másik, szimpatikusabb út az, ha szorgalmas hangyaként ontjuk a lemezeket, részt veszünk mindenféle kollaborációkban, supergroupokban és egyéb projektekben. Ezt az utat járja a chilei Ronnie Romero, aki érdekelt a Rainbow-ban, a Michael Schenker Group-ban, meg még amibe a Frontiers kiadó belerángatja.
Hogy kinek az ötlete volt, hogy két feldolgozás-lemezre szedje össze a kedvenc dalait, talán sosem tudjuk meg, a lényeg, hogy a tavalyi dallamosabb, hard rockos eresztés után, itt a Raised on Heavy Radio, rajta 11 klasszikus metal-feldolgozással. Olyanokkal, mint a Metallica, Ozzy vagy az Accept azért nehéz mellélőni - írtam a múltkori hírben, de a teljes lemez ismeretében be kell látnom, tévedtem. A Raised on Heavy Radio sajnos minimum felesleges, nem ad semmit a hallgatónak a rá szánt 64 percért cserébe. A lemez kétharmada olyan über-klasszikus, amit tényleg mindenki ismer (No More Tears, Hallowed Be Thy Name), és a maradék sem nevezhető ritkaságnak. Ronnie és zenészei egy az egyben játsszák őket, ami talán jobb is így, elmondhatjuk, hogy legalább nem gyalázzák meg az eredetiket. Ronnie persze kiváló énekes, bármelyik témát hibátlanul lehozza, de nincs meg benne az a bizonyos plusz. Nem elég erőteljes, nem érzed, hogy "mesél" a hangjával.
Vajon mit akart ezzel a lemezzel? Mi hajtotta, amikor belépett a stúdió ajtaján? Nem tudnám megmondani. Persze értelmezhetjük úgy a lemezt, mint Ronnie névjegye, egy "ezt is el tudom énekelni" gyűjtemény, de sajnos a végeredmény az lett, hogy kicsit szarabb hangzással szépen elkaraokézza a metal klasszikusokat, közben pár vendéggitáros kopottra szólózza a gitárját. Bizony, a lemezen tiszteletét teszi Gus G., Roland Grapow, Chris Caffery, valamint Nozomu Wakai, aki a Priest Turbo Lover-jében szólózik hatalmasat.
Sajnos, a produckió is gyenge, a The Four Horsemen (Metallica) például a 40 éves eredetin jobban szól, mint itt. És amit végképp nem értek: ha ez egy énekes szólólemeze, a dalok fele miért 6-7 perces, tele hosszú hangszeres betétekkel? Ez így sajnos mellé, a Raised on Heavy Radio egy felesleges album lett. Szívből kívánom Ronnie-nak, hogy valaki írjon neki egy lemezre való tuti nótát, amiben végre megmutathatja, mire képes, különben marad a másodosztály meg a Frontiers-es supergroupok.
