RockStation

Közösen sokkal messzebb el tudunk jutni

Interjú Waldmann Szilárddal a No Marty Collective-ról

2023. május 16. - KoaX

346131286_774016597705565_5313544414888040385_n.jpgKét hete a hazai underground arra kapta fel a fejét, hogy négy zenekar (Beerzebub, BIPØLARIS, Devoid, Witchthrone) összeállt és együtt szállnak szembe minden nehézséggel. Érdekes kezdeményezés, aminek a hátterére mi is kíváncsiak voltunk, így a kollektíva egyik oszlopos tagját, Waldmann Szilárdot, a Devoid frontemberét faggattuk a No Martyr Collective-ről.

RS: Miért volt szükség, hogy létrejöjjön ez a kollektíva?

Érdekes módon, annyira összefonódott már a zenekarok életútja, hogy észre se vettük, ez már régen működött, mint szerveződés. Tehát egy dologra volt szükség, hogy adjunk neki egy nevet. Egyrészt mindegyikünk régóta tevékenykedik a szintéren, másrészt pedig lokálisan szintén egymásra vagyunk utalva. Ismerjük egymást több mint 10 évre visszamenőleg, rengeteg koncertet nyomtunk együtt és lehetőségek szerint mindig segítettük egymást. Napnál is világosabb volt, hogy ezt valamilyen formában illene „hivatalossá” tenni. Amúgy döbbenet, de az én legelső bulimat a legelső formációmmal még Bogyó Ádám szervezte (Beerzebub). Vele például a szervezői ismeretségünk több mint 15 évre tekint vissza.

RS: Mikor merült fel először az ötlete?

Ha jól emlékszem talán tavaly tavasszal merült fel először az ötlet Bencsik Gábor (Beerzebub, Witchthrone) részéről. Ő mindig csapatban gondolkozik és mindig alárendeli magát a közösségnek. Ugye rengeteg dologgal foglalkozik, festészet, filmezés, stúdiózás, grafikák készítése…. lokális szinten rengeteget segít a feltörekvő zenekaroknak. Nagy hibája, hogy nem tud nemet mondani, így általában egy napja 48 órából áll.

344794872_1464074770794667_1223266018091433085_n.jpg

RS: Mit kell érteni ezalatt a kollektíva alatt, mire jó ez az egész?

Mindegyikünk zenekarra feltörekvő és hála istennek a kritikák tekintetében azt mondhatjuk, hogy talán jó úton haladunk, de ez még nagyon az út eleje. Mindenkinek van olyan jellegű tevékenysége, ami miatt érdemes együttműködnünk. Ugye Somának (Bipolaris) ott van a MAD VILL/HELL VILL mint főszervező, ahol rengeteg tapasztalatot tud kamatoztatni, nekem és Bogyó Ádámnak az évtizedes szervezői tapasztalatunk, Gábor részéről pedig ott van a kreatív véna. Nyilván az ismeretségek, kapcsolati hálók így összeadódnak és mindenki profitál belőle. Amúgy senki se akar ebből semmilyen formában pénzt kivenni, mindenkinek megvan a civil foglalkozása, amint bejön a pénz kérdése akkor szoktak általában összeborulni az ilyen jellegű kezdeményezések. Gondolj bele azért eléggé nehéz emberek vagyunk határozott elképzelésekkel és talán még én vagyok a legnyugodtabb…

RS: Mások által nincs elég lehetőség biztosítva arra, hogy fellépjetek?

Külön-külön is mozgunk rengeteget, de igazán jó közösséget meglátásunk szerint akkor tudunk építeni, ha együtt mozgunk. Hallgatóság tekintetében is van jelentős átjárás a zenekarok között, de együtt képesek vagyunk olyan mennyiségű embert megmozgatni, ami segít abban, hogy a lehető legjobb körülmények között tudjuk előadni a zenénket. Személy szerint nekem ez az egész közeg rengeteget adott és képviselek egy filozófiát, ami sokat segített rosszabb napjaimon, szeretném, hogy ezt más is megtapasztalja.

346051295_187552247563677_6842462518733172683_n.jpg

RS: Egy ilyen kollektíván belül van valami tagdíj? 

Az a tagdíj, hogy ne legyél seggfej. Mindenki lehetősége szerint próbál hozzáadni elsősorban tevékenységben. Mindannyian önjáróak is vagyunk, tehát nem függünk egymástól. Elsősorban ötleteket szeretnénk megvalósítani, ami segít a közösség és színtér építésben. Szóval ez nem egy szolgáltatás, hogy beledobsz X Ft-ot és ezért ezt kapod, nem is működne, ilyen dolgoknak már rég semmi értelme, ha pénzben mérjük.

RS: És van ennek valami hivatalos megnevezése teszem azt, mint egy non-profit szervezetnek?

Semmi ilyen nincs mögötte, ez egy baráti társaság, aki figyelemmel követi a másikat és szeretne a másik sikeréhez valamilyen formában hozzájárulni, lehetősége szerint egyengetni. 

344510331_250103134262948_7064467008952146642_n.png

RS: Minden munkát házon belül csináltok innentől ? Koncertszervezés, stúdió mix/master, grafika, póló stb.

Gábornak feltett szándéka, hogy festészetet és művészetet is pártolja valamilyen formában. Én ehhez segghülye vagyok tehát meghagyom neki ezt az aspektust. Amúgy vannak olyan grafikusok, akikkel folyamatosan együtt dolgozunk, például a húgom is Waldmann Boglárka sokat segít grafikákban, szerintem idővel Gábor ebbe az irányba is szeretne nyitni. Visszatérve…nagyon sok minden házon belül van megoldva, például a zenekarok klipjeit nagyrészt Gábor rendezi és adott esetben forgatja is. A Bipolaris-os Kiss Ádámnál van stúdió lehetőség, illetve most már Gábornál is van, aki ezeket igénybe veszi a zenekarok közül, van aki nem.

344300781_1377379469719715_2878814014844165091_n.jpg

RS: A jövőben bővülhet még ez a csoport?

Annyi a feladat és a terv, hogy ez nincsen napirenden. De szerintem, ha valaki hozzá tud adni a kreatív folyamatokhoz, illetve szeretne segíteni minden bizonnyal van lehetőség. 

RS: Miben/mivel tudjátok egymást segíteni?

Koncertszervezés, backline, kisbusz, grafikák, klipek…stb. Szerintem mindenben tudunk egymásnak segíteni, ami a zenekarozáshoz kell.

RS: A körbe járjuk az országot azt jelenti, hogy lesz a szokásos helyeken koncert és az ország keleti régiója hanyagolva lesz? Vagy lesz lehetősége az ott élőknek is?

Igen! Megyünk mindenfelé. Többek között ezért is jöttünk létre, hogy kisebb áldozattal el tudjunk menni messzebb is, ne csak mindig a Dunántúlon tudjunk rentábilisen vagy kisebb mínusszal mozgolódni. Közösen el tudunk jutni sokkal messzebb, sokkal könnyebben. 

344389958_965998427880638_7699869857004349891_n.jpg

RS: Mit kell tudni erről a megjelenő közös anyagról?

Szerettünk volna egy lenyomatot hagyni, hogy ez ekkor és itt ilyen formában létrejött ebben a megyében. Illetve nyilván így szélesebb körbe eljut és hatékonyabb lehet a promóció. Minden zenekar 3-3 számmal fog rajta szerepelni, illetve lesz egy közös számunk is. 

RS: Milyen formátumokon jelenik majd meg?

4 különféle borítóval fog megjelenni, fizikai formátumban csak bakeliten. Streamelni természetesen majd lehet a felvételeket.

FOTÓK: VITÉZ MARCELL
A fotók a No Martyr Collective próbatermi fesztiválján készültek Moasonmagyaróváron.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2018122170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum