Azt a leborult szivarvégit, ez az este milyen volt! Kicsit erősebb szavakkal gondoltam jellemezni ezt az esemény, de azért az internet virtuális festékének is van tűréshatára, szóval maradjunk ennyiben. A Rotten Sound pofátlan lendülettel zúdította ránk harminc év minden energiáját, amiben a többi zenekar igazi mocskos tettestárs volt. /Fotó: Davor Birt/

Vagyok olyan fura, hogy engem a grindcore és minden válfaja nemes egyszerűséggel megnyugtat. És ezt szó szerint kéretik érteni, mondom is miért: a zenéből kiszabaduló energiahalmaz ugyanis lökéshullám-terápiaként (tudom, hogy van ilyen kezelés, de az teljesen más) tisztítja meg a testemet és löki ki a mindennapok terhes gondolatait a kasznimból, egy jobb lemez (vagy koncert) után konkrétan megkönnyebbülve, pozitív ürességgel és boldogan nézek bele a világba. Ahogy írtam is, fura vagyok. De gondolhatjátok, mit tett belém, vagy tépett ki belőlem ez az este, aminek minden pillanata maga a súlyos tökély volt.

A Retorsion már első körben úgy odarámolt, hogy csak kerestem magamat. A még mindig a bemutatkozó demójukra készülő srácok a kiszabott huszonöt percet teljesen kihasználták, úthengerként alapoztak meg a későbbi betonozásnak. Nem mondom, hogy nem volt egy-két baki (engem ugyan nem zavart), de a dalok maguk penge élességgel vágták be magukat az éterbe, pont azzal az undorító mocsokkal, amit el lehet várni ilyenkor. A hangzás is tök jó volt, szóval... Virtuális pacsi innen is a srácoknak! Biztos vagyok benne, hogy találkozunk még!

A francia Warfuck sem éppen kisállatsimogató céllal jött a Dürerbe, a két gall legény pár kisebb poénkodást leszámítva konkrétan szíjat hasított a hallójáratainkból. Nem mondom, fura volt, hogy csak dob és egy gitár volt a hangszeres háttér, de amúgy úgy vannak felépítve a dalaik, hogy nagyon ne is hiányozzon más. A végig jókedvű, laza, de nyilván büntető hangulatú fél óra alatt már beindult a komoly pogó is, aminél jobb feedbacket nem nagyon lehet találni egy ilyen energikus előadás alatt. Nyilván nem hagyhattam ki a merchözést, meglett a foganatja a jótettüknek. Nem mellesleg egész jó áron lehetett kapni a cumókat, ami kelt is rendesen, mind a két zenekar portékáját vitték, mint a cukrot. Én sem bírtam ki, gondolhatjátok.

A Rotten Sound nem kisebb céllal indította el ezt a turnét, minthogy a harminc évük legbombább dalait szórja bele az arcunkba, mindenféle kegyelem nélkül. A foglalkozás elérte a célját, még úgy is, hogy Keijo ülve kellett, hogy abszolválja a szettet, mivel cseh földön megsérült a lába. De legalább bedobhatta mottónak, hogy ez az este a sérülés ünnepe volt. Lehet, hogy elől a lelkesebb legények gyűjtöttek is pár bibit, de ki tudja hibáztatni őket? Pár évvel fiatalabban én is ott lettem volna a darálóban és ment volna a bugi. És te jó ég, micsoda zenére! A Rotten Sound eleve nem az az érzelmes típusú zenekar, lágyság nem sok van bennük, de ez a szett így olyan príma és olyan kerek volt, hogy majdnem felsírtam. Hát csakis imádni lehetett minden pillanatát és úgy láttam, mások is hasonlóan éreztek. Nem mondom, az a háromnegyed óra nem tűnt soknak, de egy ilyesfajta zenét egy adagban sokkal tovább nem is lehet hallgatni. Főleg nem játszani.

Miközben ezeket a gondolatokat leírtam, még mindig éreztem azt a boldog tisztaságot, amit ez a koncert püfölt belém. Tudom, elég hülyén hangzik, de az is igaz, hogy nagyon hiányzott már egy ennyire intenzív este, most egy jó ideig legalább jóllakott az agyam a pusztítással. Egy csoda volt ez a buli, de tényleg! Köszönöm, hogy ott lehettem!