A Slipknot és a Stone Sour után a szólózenekarát is elhozta Magyarországra a rockzene egyik legkedveltebb alakja Corey Taylor. A Barba Negra nyitott verziójában megtartott bál jó hangulatában telt, de akkor nosza neki a mesélős résznek!
Corey-t nem kell senkinek bemutatni, az egyetemes rockzene egyik legjobban ismert arca, hangja, karaktere, akár maszkban, akár nélküle. Hogy a Stone Sour-t kukázta, azt eléggé sajnálom, de a szólóalbumai sem rosszak, sőt számomra konkrétan bizonyítja, hogy a Slipknot az a zsebpénz miatt van (kell még az neki?), a szóló pedig arra, hogy művészi szempontból kiélje magát. Lehet más máshogy látja, én így vélem.
Na, de lényeg a lényeg, a koncert. Fura, de még nem voltam a Barba nyitott verziójában, ezt is megtapasztaltam. Nem mintha a megszokott helyemen, a keverő környékén ez sokat változtatott volna. Oda becövekelve töltöttem az estét, ami...
Amúgy a merch nem is volt aránylag vészes áron, tizennégyezer egy pólóért már ekkora névnél nem is sok, főleg ha jól hallottam, Dickinson papa harmincegy kilóért mérte a textilt. Az karcos, b*szki!
...szóval a koncert! A Siamese az tökre nagy meglepetés volt. Hatásra (lehet hülyén lövöm be, de) nekem olyan volt, mintha az AWS jammelne a Leprousszal, némi hegedűvel dúsítva. Igen, hegedűvel! Meglepően jól hangzott, igaz annál rosszabbul szólt a vonós. De maga a zenekar nagyon szimpatikus volt, fogom majd csekkolni őket, mert ezek a matekosabb témák, a wall of sound samplerek, a fasza ének kiváló elegyet lőtt be. Nem mondom, hogy minden szám tetszett, voltak "tipikusabb" pillanatok, de érzem bennük a potenciált. Jó lesz ez!
De hát hiába a jó hangulat és besült wall of death próbálkozások, meg a tényleg hálás zenekar és egyre szebb számú közönség, a legtöbb arc úgyis Corey Taylorra volt kíváncsi. Emberünk meg mivel épp Európát szeli keresztbe, hát megejtette Budapestet is.
Én előzetesben azt hittem (setlisteket nem nézek előre), hogy ott a két szólólemez, azoknak a dalai fogják kitenni a dalok javát. Persze szükséges a fan service, a Stone Sour dalait máshol, máshogy már nem tudja előadni, de hogy még Slipknotot is ilyen számban pakolt be... Azt hittem, lesz a Snuff és csókolom.
A tizenhét dalból hét volt a CMFT és CMF2 dalaiból, négy SS és három Slipknot mellé jutott Spongyabob, meg két feldolgozás, csak hogy letudjuk a statisztikákat. A daloknak úgyis utána lehet nézni.
Tudjátok, mi járt a fejemben az egyébként iszonyat nagyot robbant és egyben egyik legnagyobb csúcspont Before I Forget alatt? Hogy Corey mögött bárki játszhat, a hangja teszi azzá a dalt, ami és persze szar, hogy a maszkos anyazenekar átjáróház lett, de nem volt nehéz nem észrevenni, mennyivel lazább volt itt a hősünk és hogy lényegében bárki alápakolja ezeket a már tizen, sőt huszonéves témákat, ha kell. És a maszk sem nyomja el a hangját.
Amúgy nem hittem volna, de meglepően imádtam ezt a másfél órát. Persze hiába a kötetlennek ható előadásmód (ebben profi Corey) és a jópofa viccek, ne higgyük azt, hogy nem volt itt minden az utolsó mondatig kitalálva még a konfokat nézve is. Az egyetlen igazán spontán dolog talán Barbaró Attila amerikai helytartójának, Christian Martuccinak szülinapi felköszöntése volt. Az aranyos baki volt, hogy a közönség Tooch nevénél elhalkult a Happy Birthday éneklés alatt, de nyilván nem kötelező mindenkinek mindenkit ismernie.
A látvány nem volt túlragozva, de az a kevés szépen be lett lőve, a hangzás meg hát... Az első pár dalnál risszrossz volt, aztán nekem szépen beállt, de hallottam olyat is, hogy tompán, szarul szólt másoknak, ebben nem tudok igazságot tenni.
Egy biztos, a hősünk láthatóan nagyon élvezi ezt a turnét és láthatóan a közönség is zabálta a dolgot. El tudom képzelni, hogy Corey idővel átáll majd erre az irányra, mert hát a közönség megvan, a szett változatosabb a kötelezők mellett is és hát Corey sem valószínű, hogy még hatvan évesen is maszkban és overálban akar bömbölni. De ezt majd az idő úgyis eldönti.
Ami biztos, Corey szólózenekarának első itthoni bulija egy remek party volt, fasza dalokkal, fasza közönséggel, jó hangulattal és frankó előzenekarral, szóval tokkal-vonóval hatásos összeállítással. Remélem, lesz még folytatás. Biztos lesz. Ugye?
Egy biztos: köszönöm, hogy ott lehettem!
