RockStation

A küzdeni tudást és akarást, még akkor is ha nincsenek erőforrások, nagyon megtanultam

Interjú Báthory Zoltánnal a Five Finger Death Punch alapító gitárosával

2024. július 08. - Sweet Melancholy

kepernyokep_2024-07-08_052107.png

Két éve még az AfterLife megjelenése előtt járt nálunk utoljára a Five Finger Death Punch. Akkor Ivan Moody-t sikerült mikrofonvégre kapni egy interjúra, ezúttal viszont Báthory Zoli állt rendelkezésre egy kis csevegésre. A beszélgetés apropóját nemcsak a július 9-én megrendezésre kerülő koncert szolgáltatta, hanem az áprilisban kiadott AfterLife album Deluxe verziója is.

Szerencsénkre Zoom helyett személyesen került sor a találkozóra, és azt hogy milyen nyelven pörgessük a diskurzust teljes mértékben a zenészre bíztuk. Aztán végül a hibrid megoldás igazán rendhagyó és jó kedélyű beszélgetést eredményezett. Innen is köszönet a szervezőknek, hogy a tetemes csúszást profi módon menedzselték le. Szó volt egyébként zenéről, koncertekről, de helyet kapott a múlt, jelen és a jövő is, nade csapjunk is a lecsóba. 

Zoli, nagyjából május közepe óta vagytok úton Európában, hogy telik a turné eddig, milyen a fogadtatása élőben az AfterLife-nak? 

Nagyon jól megy, tényleg. Teljesen különböző koncertjeink vannak, akad néhány fesztivál fellépés, aztán stadion bulik a Metallicával és persze itt a saját, headliner turnénk is. Mindegyik koncert más-más hosszúságú, így a setlist is meglehetősen eltérő. A saját bulijaink 1,5 órásak, míg a Metallica előtt nagyjából 1 órát kaptunk. A fesztiválokon meg ugye a szervezőktől függően 60-75 percig bármi lehet. Az AfterLife-ról éppen ezért eltérő mennyiségben játszunk dalokat. Tervben van, hogy a DMX nótát is színpadra vigyük, ha megtaláljuk a megfelelő énekest hozzá. Szóval a jövőben reméljük élőben is hallható lesz ez a különleges darab. Összességében pedig őrületes bulikat csapunk, ahogy visszajöttünk Európába nyilvánvalóvá vált, hogy a zenekar egyre népszerűbb és szinte az összes koncertünk teltházas. 

Áprilisban adtátok ki az AfterLIfe Deluxe verzióját 4 bonus track-kel. A három akusztikus darab mellett  talán a legkülönlegesebb a már említett DMX-kollaboráció. Mesélnél ennek a hátteréről egy picit? Miért pont most jelentettétek meg a This is The Way-t?

Amikor felveszünk egy lemezt számunkra nagyon fontos a dalok sorrendisége, mert minden egyes albummal igazából egy zenei utazásra invitálunk, aminek természetesen van eleje és vége, mi pedig úgy helyezzük el számokat egymás után, hogy a hallgató a kettő között ne unatkozzon. Amikor az AfterLife-on kezdtük el dolgozni, a DMX dal az elsők között készült el. Azonban annyi jogi hercehurca és bürokrácia kellett a megjelentetéséhez, hogy egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy a lemez tervezett kiadásáig minden szükséges papírmunkát letudunk. Eldöntöttük, hogy akkor ezt a számot kihagyjuk a lemezről, de valahogy pontosan a fentiek miatt maradt bennünk hiányérzet. Aztán amikor idén végre megkaptuk a zöld lámpát, értelmet nyert egy AfterLife Deluxe kiadvány. Az akusztikus számokkal pedig a rajongóknak akartunk kedvezni egy kicsit, mert ezek a dalok eredetileg is először ebben a formában készültek el. 

2ec9ecb9-1b12-46ff-b50b-bb90c9e8f3a1.jpg

Játszottak már a Megadeth-tel, sőt behúztátok a Metallicát is. Hova tovább? Van esetleg még valaki, akikkel szívesen osztoznátok a színpadon?

Ezen a ponton nem igazán gondolkodunk különösebb együttműködésben, mert nem ebbe az irányba szeretnénk elmenni. Azért nyilván a Metallica az a Metallica, ez nem is kérdés, a posztereikkel volt tele a szobám fala anno, szóval egy ilyen lehetőségen nincs mit agyalni. A közös fellépés gondolata egyébként már korábban mindkét fél részéről megfogalmazódott, de valahogy mindig elkerültük egymást a koncertekkel. Aztán tavaly összefutottunk egy fesztiválon Lars-szal a backstage-ben és feldobta, hogy minek várni 30 évet, húzzuk csak be azt a közös turnét. 6 hónappal később már jött is a telefon és minden sínen volt. 

Egyébként jelen állás szerint inkább a saját műsorunkat szeretnénk odáig fejleszteni, hogy egy igazi élményt adjunk azoknak, akik ellátogatnak a koncertjeinkre. Ahhoz, hogy meghallgass egy zenei albumot igazából ki sem kell mozdulnod otthonról, persze hallgathatod a kocsidban is munkába menet vagy sportolás közben akármikor, de sosem azt az élményt fogja nyújtani, mint amikor élőben megnézel egy zenekart. Egy koncerten ott állsz a nagy tömegben és a zene mellett a fények, a pirotechnika mind mind azt a célt szolgálják, hogy valami különleges élménnyel legyél gazdagabb, amelyeket nem lehet csak úgy letölteni, átélni viszont annál inkább. És mi ezt a faktort szeretnénk egyre nagyobbá és grandiózusabbá tenni a jövőben ezzel is kiszolgálni a 5FDP rajongói családot. Ezt nem nagyon tudod megtenni, ha más zenekarokkal is osztozol a show-n. 

A zenekar korai szakaszában nem nagyon jöttetek Európába. Szerencsére ez azért változott és egyre nagyobb betekintést kaptok arról, milyen a metal zenei vérkeringés errefelé. Látni valami szignifikáns különbséget az európai és észak-amerikai színtér között? Non plus ultra mennyire ismered ki magad a magyar zenei közegben?

Kezdetben egy olyan kiadóhoz szerződtünk, aminek nem volt európai partnere. Így esett meg az, hogy például az első lemezünk egy évvel később került csak át a kontinensre, szóval ez okozott egy kis lemaradást. A másik dolog pedig az, hogy a tengerentúlon működő rádió láncok szinte minden államban elérhetők, mellette pedig nincs szükség többnyelvűségre csak az angolra, éppen ezért nagyon hatékonyan segítik az eladásokat ezek a megjelenések. A nagy távolságok miatt sokan ingáznak és autózás közben mind a mai napig rádiót hallgatnak az emberek. Európában az országspecifikus dolgok mellett a nyelvi különbségekkel is meg kell küzdeni. Simán előfordulhat, hogy Franciaországban alig ismernek, közben meg Németországban megtöltöd a stadionokat. Szóval több erőforrást kell megmozdítani azért, hogy a kontinens minden szegletébe eljuthass. Éppen ezért itt a kezdetekben kisebb klubokban is vállaltunk fellépéseket, ami az USA-ban nem volt jellemző. De lépésről lépésre sikerült Európát is meghódítani. 

Rajongókban nincs igazán különbség, egy nagy család vagyunk. Japántól az USA-ig jellemzőek az önszerveződő klubok, jó néhányat személyesen is ismerünk. Amiben még szignifikáns különbséget látok az a fogadtatás a volt vasfüggöny mögötti országok esetében. Most jöttünk Romániából és Bulgáriából, ahol azért nincsenek elkényeztetve az emberek fesztiválok és koncertek tekintetében. Éppen ezért valahogy hálásabb is a közönség, itt mindig kapunk valami plusz energiát. 

Amikor először visszatértem Magyarországra hosszú idő után, nagyon jó fogadtatásban részesültem, mert ugyan  reméltem, hogy az irigység kikopik a szakmából is, szerencsére eddig úgy tapasztaltam, hogy jó az irány. Nem igazán számítottam annyi pozitív megerősítésre, mint amennyit kaptam. A zenésztársak is, mint például a Tankcsapdás srácok, akiket a múltból ismertem, minden irigység nélkül örültek annak, amit zenészként elértem. Nagyon jó barátomról, Farkas Zoliról nem is beszélve, aki szintén ügyesen kacsingat a külföldi ismertség felé. Annak ellenére, hogy a háború után a rendszerváltásig tartó időszak lelkileg megterhelő volt az embereknek, az előtte lévő évszázadokban bebizonyítottuk, hogy harcos nép vagyunk. Ezt nem szabad elfelejtenünk, mert én is ennek köszönhetem azt, akivé váltam. A küzdeni tudást és akarást, még akkor is ha nincsenek erőforrások nagyon megtanultam. 

b83aba91-be4c-4b2a-9243-3a533a7bb2d4.jpg

Szinte minden rajongó ismeri elköteleződésed a különböző harcművészetek iránt. Az viszont talán már kevesebben tudják errefelé, hogy a zenekar hűséges támogatója a US Army-nak illetve a veteránoknak. Ha jól tudom egyszer még Bagdadban is felléptetek civilek és katonák előtt. Honnan ez az elhivatottság a hadsereg de főleg a veteránok iránt?

Több éve már annak, hogy tartottunk egy teljesen titkos turnét a közel-keleten főként katonai támaszpontokon. A háború kellős közepén két hetet is töltöttünk Irakban, ahol volt olyan koncertünk, amikor fényeket se nagyon használhattunk, mert potenciális célpont volt a helyszín. Valóban támogatunk olyan szervezeteket, akik segítik a veteránokat a normális életbe történő visszatérésre, de ennek megvan az oka.  Egy ideális világ, amit megálmodtunk magunknak, ahol nincs lopás vagy erőszak sajnos nem létezik. Éppen ezért nagyon tiszteljük azokat az embereket, akik minden nap azon fáradoznak, hogy mégis a normák szerint éljünk és fenntartsák a békét és biztonságot, amit mindannyian szeretnénk és amiben társadalmi szinten egyetértünk. Egy rendőr reggel amikor elindul dolgozni és elköszön a családjától, nem biztos, hogy egyben hazatér. Éppen ezért nemcsak a veteránok támogatása fontos a számunkra, hanem minden olyan szervezeté, ami segít megvédeni békés életünket. Talán nem is meglepő, hogy a fegyveres erőktől többen is szívesen látogatják a koncertjeinket, teljesen mindegy milyen országban lépünk fel. Tök mindegy, hogy a világ melyik szegletében élsz, ha az a munkád, hogy megvédd a civileket az megsüvegelendő. 

Evezzünk egy kicsit békésebb vizekre és a kreatív oldaladra… Egy számítógépes játékban is felbukkantál már. A Call of Duty elég népszerű és OZ karakterét rólad mintázták. Igen menő lehet saját karaktereddel lövöldözni egy játékban. Honnan jött ez az ötlet? 

A Call of Duty az egy olyan játék, amiben fegyverek, katonák vannak és természetesen a játék készítői arra törekednek, hogy minden valósághűen jelenjen meg, legyen szó fegyverről, ruházatról, bármiről. Éppen ezért a legfőbb szakértőket is a hadseregből verbuválják… Nagyjából én is így kerültem a képbe egy olyan veterán barátom révén, akit még Irakban ismertem meg. Ő javasolt engem, mint lehetséges karaktert a játék készítőinek én pedig igent mondtam. Jöttek, lefotóztak, levideózták a mozgásomat, hozzáadtak néhány ismertető jelet, mint a zenekar logója vagy a küzdősportból ismert fekete övem aztán a játéktervezők megalkották OZ-t. 

És elégedett vagy az eredménnyel? 

Persze, szinte minden stimmel, a vasököl, a fekete öv és persze a barátnőm is megjelenik, mint választható karakter. Mi vagyunk talán az egyetlen pár az Univerzumban akik minden következmény nélkül agyon csaphatják, lelőhetik egymást természetesen csak a játékban. Maximum a vesztes főzi majd a vacsorát. 

Azért a harcművészet mellett egyéb más művészetben is letetted már a névjegyed. Gondolok itt azokra a grafikai melókra, közreműködésekre, amikből  olyan album borítók születtek, mint a Kegyetlen Évek vagy a Körhinta. A Moby Dick elég nagyot ment abban az időben, sokan látták és ismerték a zenén túl ezeket a lemezborítókat. Mennyire gyakorold ezt a mesterséget mostanság? Illetve a zenekar vizuális megjelenítésére van ráhatásod, befolyásod? 

Művészeti középiskolába jártam és a grafikai tervezés mindig közel állt hozzám. Folyamatosan szinten tartottam a tudásom ebben a témában úgyhogy Amerikában is ez lett a fő kenyérkereső szakmám még a zenekar előtt. A kezdeti időkben a merchadise volt a fő profilom olyanoknak, mint a Nascar vagy például a Star Warsnak is készítettem rengeteg cuccot. Egy rakás plakátot csináltunk mozi filmhez, mint például a Terminatorhoz, de Janet Jacksonnak is dolgoztam. Közben bővítve a profilom áttértem a webes dolgokra, digitális megjelenésekre. Abban az időben, amikor a SpaceX indult nemcsak Elon Musk foglalkozott az űrutazás és kutatás témájával, hanem számos más start-up cég is. Ezek egy része még mindig sikeres egyébként. Nos, egy ilyen cég keresett fel minket azzal, hogy készítsünk nekik weboldalt meg varázsoljunk nekik professzionális megjelenést, mozgófilmet egy NASA-val való együttműködéshez. Már évek óta ment a zenekar de én még mindig dolgoztam, mint konzulens ezzel az izgalmas céggel. A bandának pedig a mai napig én tervezem a merch-öt és az albumborítókat. Ugyan egyre kevesebb időm van erre, szóval egyszer-egyszer megkérek valakit a szakmából, hogy segítsen ki, de alapvetően még mindig én viszem a hátamon ezt a történetet.

662240d4-fe2c-42b5-bdbc-7e845cd44be3.jpg

Általában kétévente jelentettek meg friss anyagot. Van most is tervben új album?

Minden album egy pillanatkép arról, hogy ki vagy éppen és mi történik aktuálisan a világban. Az ok, hogy kétévente adunk ki új albumot az, hogy nagyjából ilyen időközönként változunk, de nemcsak mi, hanem a technológia és a világ is körülöttünk. Ha öt évet vársz, az a mai világban már túl hosszú idő, ami alatt rengeteg minden történhet veled. Nemcsak személyesen változol sokat, de a körülmények is körülötted. Jövőre biztosan lesz új album, ha nem számoljuk a Deluxe-ot ez lesz a leghosszabb idő - 3 éve - ami eltelik két nagylemez között.

Amikor hazajössz a régi ismerősökkel, zenésztársakkal tartod a kapcsolatot? Volt egy zenekarod a Ladybird’s Bite, velük mi újság, tudsz a tagokról bármit is?

Hú, ez nagyon régen volt… (nevet) és nem is igazán tudom mi újság a tagokkal. Arra azért emlékszem, hogy a zenekar nevének ötletét az adta, hogy egy katicabogarat valamilyen kemikália megmérgez, amitől gyilkos ösztönök lesznek rajta úrrá.  

De válaszolva az első kérdésre nagyon sok kapcsolat elapadt azzal, hogy sokan nem hittek bennem. Ezek az emberek kikoptak az életemből az évek során, de ez az élet rendje. Nekem a küldetésem nagyon fontos volt, erre fókuszáltam mindig és aki ebben nem tudott támogatni, elmaradt. Egyébként Zana Zoli és Sámson Gabi meglátogattak a tengerentúlon, az nagyon tuti volt, de hosszú távon nagyon más kapcsolódás nem maradt meg a múltból.  

99da0eb5-cb13-4b82-975f-8e254c3ed007.jpg

Egy interjú után általában nem jön összegzés vagy tanulságok, de mivel ez minden szempontból egy rendhagyó beszélgetés volt, úgy gondolom talán elfér a blogon. Számomra a leginspirálóbb take-away az volt, hogy ha van egy álmod, egy célod arról soha ne veszítsd el a fókuszt, még akkor sem, hogyha a kételkedők hangosabbak körülötted, a körülményeid pedig nem a legideálisabbak. 

Az interjú után amikor már kötetlenül beszélgettünk egy kicsit, Zoli elárulta, hogy alig beszélt pár szót angolul, amikor lepattant Magyarországról. A helyi könyvesboltba járt olvasni, hogy mélyítse nyelvtudását és a szókincsét. A legjobb barátja a szótára volt és a tévén a felirat segített neki, hogyan kell a szavakat helyesen kiejteni.  Az évtizedek alatt, amit Amerikában töltött már az angol nyelvhasználat a természetes számára, így is gondolkodik és álmodik. De néha azért azon kapja magát, hogy számolni viszont magyarul szokott, sosem felejti el a gyökereit. A kezdeti nehézségek ellenére mindig elkötelezett maradt a célja iránt, az eredmény pedig akárhogy is vesszük vitathatatlan. De ez utóbbiról a július 9-i koncerten bárki személyesen is meggyőződhet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6418442083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum