Hamar kiderült, hogy Peter Steele mégsem tért vissza a halálból. Ez valahol szomorú, de azért legalább újabb lehetőségeket rejtett magában a dolog. Például azt, hogy beszélgettünk Nate Garrett-tel (ha már felfedte magát), aki egy egész projektet húzott fel Neon Nightmare néven, a Type O Negative iránti tiszteletből. Szó lesz természetesen a Type O Negative-ról, alkotásról, függőségekről és egyéb nyalánkságokról.

RS: Elég hamar kiderült, hogy te állsz a zenekar mögött. Nem lehetett volna még húzni az anonimitást?

Nate: Igazából sokat gondolkodtam ezen, hogy meddig lehet név nélkül tolni, de az soha nem volt opció, hogy örökre anonim maradjak. nagyon nagy most a zenei zaj, amit a sok zenekar kelt, így attól féltem, hogy ebben a zajban pusztán a zene elveszne, nem kapna elég figyelmet. Így azért mivel egy ismertebb zenekarban is játszom, jobban fel tudtam hívni magamra, illetve ami fontosabb a zenére a figyelmet.

RS: Mindenkinèl másmilyen a dalszerzès folyamata, neked mikor jött a késztetès, hogy összehoz egy ilyen lemezt?

Nate: Előző év októberében kezdtem el a demózást, a dal írást ami aztán november végéig tartott. Hogy honnan jött az inspiráció, hogy ilyen zenét csináljak? Colorádóban voltunk és egy country zenész haverom a kezembe nyomta Peter Steele életrajzát, a Soul On Fire-t. Éreztem, hogy szeretnék valami mást is csinálni, mint a Spirit Adrift, de nem igazán tudtam, hogy micsodát. Ekkor éreztem azt először, hogy hasonló helyzetben vagyok, mint Peter anno a Carnivore-ral. Egyből belém is hasított a könyvet olvasva, hogy miért is ne próbálhatnék meg olyan zenét csinálni, mint anno ő? Maximum nem lesz jó, és a fiókban marad, de egy próbát megér a dolog! 

RS: A felvételek során analóg cuccot használtál, vagy digitálisan oldottad meg a felvételeket? Ugye a TON is gépi dobokat használt az utolsó albumig.

Nate: A vicc az egészben, hogy nekem a kedvenc albumaim a Type O-tól pontosan azok, amiken nincs élő dob. Hasonlóan szól, mint az élő, de van egy olyan atmoszférája az egésznek, amit imádok és semmihez sem tudom hasonlítani. Itthon leprogramoztam a dobokat és digitálisan felvettem mindent, így mentem januárban a stúdióba. Megpróbálta feljátszani én, mert korábban doboltam is, de nem volt meg ugyanaz a hangulata, nem vagyok egy kimondott dobos, ezért is inkább úgy döntöttem, hogy maradnak a programozott dobok, hogy meglegyen az az atmoszféra, amire vágytam. De mindezek mellett pedig egy old school arc vagyok, aki a régi hagyományos dolgokat szereti, nem a modern, digitális cuccokat.

RS: Engem mindig érdekelnek a stúdiós dolgok; hány gitársávot vettél fel, hogy zajlott a felvétel?

Nate: És akkor meg is cáfolom magam. Ahogy az előbb is mondtam neked, hogy old school arc vagyok. A stúdióban is a gitároknál kellett az erősítő, kellettek az effekt pedálok. Három hétig tartottak a felvételek és minden hangszert hagyományosan vettünk fel, DE! Az itthoni stúdiózásánál a Neural DSP cuccait használtam és egyszerűen annyira lenyűgözött, hogy az valami hihetetlen. IMÁDTAM, ahogy szól a cucc már itthon is, de azért na…. Amúgy a stúdióban a legnehezebben az énekek mentek fel. Nem mondom, hogy tökéletes, de elég jók ahhoz, hogy fel merjem vállalni őket. Lehetett volna még gyúrni, csűrni-csavarni, de azt éreztem, hogy így is megállja a helyét. Amivel sokat szenvedtem az a szintik hangzása. Egy az egyben le akartam másolni Josh Silver hangzását és rengeteg időt töltöttem régi fórumok olvasásával és azzal, hogy régi képeket nézegettem róla, hogy hogyan is van beállítva a cucca. 

RS: Jeff Hensonnak voltak javaslatai a dalokkal kapcsolatban? Miben tudott segíteni neked?

Nate: Vannak olyan arcok, akiknek kell a producer, aki fogja a kezét végig és segíti a zenész munkáját a stúdióban. Én azért szeretek Jeff-el dolgozni mert ő is zenész, gitáros. Vannak tök jó meglátásai, amiket ki próbáltunk. Az ő ötlete volt a csomó vonós, amit hallasz például a lemezen, illetve ő volt az, aki segített abban, hogy ahol a gitároknál valamilyen űr van, ott még több vokállal töltsük ki a teret. Úgy gondolom, hogy ha van valamilyen ötlet, akkor azt ki kell próbálni! Mi van akkor, ha nem válik be? Semmi, kidobod az ötletet és maradsz az eredetinél, de nagyon fontosnak tartom, hogy nyitottak legyünk az új dolgokra, nem csak a zenében.

RS: Ez csak stúdióprojekt, vagy több is lesz belőle?

Nate: Ez egyelőre egy stúdió-projekt. Nincs ahhoz kedvem, hogy a nulláról felhúzzak egy zenekart. Rengeteg munka találni megfelelő tagokat, akikkel ki is jössz és tudsz a buszban élni, rengeteg munka megtanulni közösen a dalokat, managementet szerezni, elindítani mindent, ehhez már semmi kedvem. Én dalokat szeretek írni amúgy is. De aztán meg soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, a Danzig is újra turnézik….

RS: A Type O Negative hatása tagadhatatlan, de a marketing is remekül ki lett találva a sok rejtett kis utalással. Ez a te ötleted volt? Honnan jött az egész egyáltalán?

Nate: Haha, köszönöm, igazából egy nap alatt jött majdnem minden ötlet, amit elrejtettem így a lemezen. Fel kell valamivel hívni az emberek figyelmét, a zene meg nem feltétlen elég erre már manapság. Azon gondolkodtam, hogy a Type O Negative mit csinált ezelőtt harminc évvel és mit csinálna most? Hát tök egyértelmű volt, hogy el kell rejtenem az utalásokat a zenekarra. Ugyanúgy konzekvensen használom a kék színt, ahogy ők a zöldet és ami a legfontosabb a szarkazmust és a viccet használom, ezek a legerősebb fegyvereim ebben a csatában. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a zene az komoly, azzal nem szórakozom, azt komolyan veszem, de minden másból igyekszem viccet csinálni amennyire lehet.

RS: Melyik a kedvenc ilyen utalásod, amit elrejtettél?

Nate:  A leszbikus női kórust szeretem, amúgy a lemezen minden vokál én vagyok, csak így a hecc kedvéért azért kiírtam, ahogy a Type O is tette annak idején.  A másik kedvencem, ahogy a Type O régi pólóján volt ez a felirat, hogy “Is To Blame for:” és akkor felvoltak sorolva, hogy mi miatt okolható a Bloody Kisses. Na ezt én is megcsináltam, csak én olyanokat írtam a pólóra, mint Michael Jackson túladagolása, Infláció, Szeptember 11, Az Izrael-Palesztin háború stb. Az egyetlen aggodalmam az volt, hogy ki fog 2024-ben a mai szemléletek mellett egy ilyen pólót megcsinálni, de megoldódott. Aztán lehet nem lesz senki, aki felveszi, de nem akkor is tetszik!

RS: A főzenekarod, a Spirit Adrift tagjai tudták, hogy mire készülsz? Ha igen, mit szóltak hozzá?

Nate: Ahogy meséltem is, akkor csináltam a lemezt, amikor kis szünet volt a zenekarral. Tudtak mindenről, hogy mit csinálok. A családom az 100%-osan támogatott engem. Azonban kétféle ember létezik, aki szereti a Type O Negative-ot és aki nem. Szeretem a zenésztársaimat, de ők pont utálják a Type O-t, így…. nem nyert sikert a storym, de én szeretem ezt csinálni.

RS: Neked van valamilyen elhalványuló álmod, ami mégis fontos a számodra a mai napig?

Nate: Fúúú, haver ez egy nagyon jó kérdés! Én 1988-ban születtem, Nyolc éves voltam, amikor ki jött a Sikoly című film és akkor kattantam rá a horror filmekre, amikre lehet nem ártott volna, ha később megyek rá.  Illetve ekkor ismerkedtem meg a Bloody Kisses albummal is. Ekkor fedeztem fel magamnak a metal zenét és ekkor jött velem szembe először Max Cavalera is. Tudod, ő teljesen olyan, mint Te vagy én, egy srác a semmiből, aki elég akarattal, hittel és kitartással az egyik legnagyobb metal zenei arc lett a földön. Egy elhalványuló álom nekem, hogy sztár akartam lenni, rocksztár, aki abból él, amit szeret csinálni. Néha ez elhalványodik, illetve nem is ez, hanem a sok akadály ami volt, mert rengeteg energiába került eljutni oda, ahol most vagyok. Ez néha így eltűnik, hogy mennyi munka volt ebben. Ez akárhogy is kopik, kitörölhetetlenül fontos a számomra

RS: És van olyan rémálmod, amit szeretnél, hogy halványuljon, de még mindig emlékszel rá?

Nate: Oké, második fogós kérdés következik.  Az emberi faj problémái, amit szeretnék elfelejteni, amik komoly problémákat okoztak nekem a múltban. A kezeletlen düh, harag, ami felgyülemlett bennem az évek alatt, amivel nem tudtam régen mit kezdeni. Ezeket a rémálmokat jó lenne magam mögött hagyni, hiszen ezekből kifolyólag jött más is. Komoly alkohol és fájdalomcsillapító függő voltam. Nagyon rá tud kattani az ember ezekre a pirulákra, utána viszont nagyon nehéz lejönni róluk. Szerencsére ez az időszak csak pár hónapig tartott, de egy örök rémálom, ami velem marad.

RS: Van bármilyen kapcsolatod a Type O Negative régi tagjaival?

Nate: Úgy konkrét személyesem nincs. Kirk, a Crowbar-ból jó barátom és ugye ő most együtt játszik Jhonny-val és Kenny-vel, mutatta nekik az anyagot, de különösebb nagy pozitív visszajelzés nem jött. Kivétel persze, Kirk. Ő imádja a lemezt, hiszen ő hatalmas Type O rajongó, tetoválása is van. Szóval így tőlük semmi, azonban sikerült eljuttatni Josh-hoz is a lemezt. Ő egyszerűen utálta, de Josh mindent utál, ami a zenekarra emlékezteti, így teljesen megértem.

RS: Mit gondolsz arról, hogy sokan azt feltételezték, hogy Peter visszatért? Mármint nem a halálból, hanem az egész halála csak színjáték volt?

Nate: Metaforikusan úgy érzem, hogy a könyvön keresztül beszél hozzám. Nem kell felhúzni a szemöldököt, nem hülyültem meg csak úgy érzem, hogy a sorokon keresztül, amik benne vannak a könyvben, mintha konkrétan hozzám szólna. Vannak dolgok, amiket szó szerint rá tudok húzni a saját életemre, rengeteget segített nekem a könyve. Mondhatjuk azt is, hogy teljesen új megvilágításba látom azóta az életet.

RS: Mit gondolsz arról, ha azt mondom, hogy hiánypótló ez a lemez, és tökéletesen tovább viszi a Type O örökségét, de úgy, hogy nem utánozza azt? 

Nate: Tesó, ha ezt mondod az egyenesen a szívembe száll és hálás vagyok érte nagyon, mert pontosan ez volt az egyik célom, köszönöm!