Így, az év vége felé közeledve hajlamos vagyok gondolatban, vagy ideálisabb esetben papíralapon fellapozva átpörgetni, hogy mik voltak azok a számomra releváns megjelenések, melyek évközben ilyen-olyan okokból, jellemzően a túltermelés-befogadóképesség relációja miatt kimaradtak. Ha belföldön maradunk, és az underground mélye felé tekintünk, nálam a fentiek egyike a Cave Altar névre hallgató formáció második kiadványa volt.
Sőt, most nem is 2024-es, hanem egyenesen tavalyi anyagról van szó, mely bizonyos szempontból mégis idei, de erről majd később… Az első demóról annak idején - nagyjából valós időben - meg is emlékeztem. A lényeg, hogy Cave Altar név alatt a hazai színtér két régi, elsősorban a black metalhoz kötődő arca, a mindenek előtt a Marblebog alapján ismert G.V. (aki itt a dobok kivételével mindenes) és a Holdlajtorja, a Leiru, valamint a Sír soraiban érdekelt Kryptagonist kötött paktumot, avégett, hogy a ’90-es évek legelejének szellemében vezessék elő az ódon doom/death metalt.
A korai Paradise Lost, a kezdeti Asphyx és Anathema demók, valamint az amerikai Winter elkötelezett rajongójaként ez a leágazás, ez a nyomorúságos zenei világ hozzám is igen közel áll. Elképzelhető, hogy csakis az én saram - mivel nem a megfelelő körökben forgolódom -, de manapság új előadótól alig hallok efféle zenét. A 2021-es Impermanence kazetta címadó darabját annak idején rendszeresen hallgattam, ahogy a szalag második, akár kísérletinek is nevezhető tétele is elkapta azt az ősi aurát, amit a régi demófelvételek árasztanak magukból. A folytatás, a Serenity in Ruins esetében hasonló a koncepció, tehát ismét két szerzemény szerepel a szalagon, azonban ezúttal nincs hangulattéma. A Trembling Seas akár a három évvel ezelőtti darab ikertestvére is lehetne. Ha annak idején a harangként konduló riffeket emlegettem, most sem tehetek mást.
Az elkínzottan vánszorgó témák a hangszórók membránjait recsegtető, pincemély hörgésekkel továbbra is a Cave Altar lételemei. A nyitány végkifejletében színezés gyanánt dallamos vokálok is helyet kaptak. A gitárjátékból eredően melodikusabb felfogású Digesting Insanity kevésbé sivár, de jellegéből adódóan szintén monoton végítélet-szerzemény.
A limitált példányszámban megjelent kazetta még beszerezhető a Fekete Terror Productions-től, ahogy az idén egy LP-re összefésült két demo miatt is a sásdi kiadónál érdemes kilincselni. A kontakt tehát a szokásos: feketeterrorzine@gmail.com