Old Fuckin Skull cím alatt két egy személyes formáció mutat be áldozatot a „Primitív metál” oltárán. A Rém neve már egy ideje kering a magyar underground vájataiban, a szövetséges, a Superfrost azonban előttem egy ez idáig ismeretlen projekt volt.
Kezdjük a megosztott kazetta A-oldalával, vagyis a Rémmel! A név mögött álló N - a témaválasztásokat illetően - a mai hazai színtér egyik legkreatívabb figurája. Jelen formációval készített már tematikus anyagot a busójárásról, illetve a téli Kis-Balatonról, további projektjeivel pedig megemlékezett a klasszikus olasz horrorokról, valamint tavaly a magyar sorozatgyilkosoknak is szentelt egy teljes lemezt.
A jelen kazetta első félidején hallható darabokkal viszont egy totális hátraarcot mutat be; most ugyanis szó sincs egyedi témaválasztásról, épp ellenkezőleg, minden minimálra lett véve. Egy dolgot kivéve, mely nem más, mint a hanghordozó kiállítása. A teljes felületén nyomott kazettatest önmagában is szemet gyönyörködtető – bár ez a jelző ebben a közegben kevésbé állja meg a helyét. A négy paneles borító pedig minden infót tartalmaz, amit magukról a felvételekről, illetve azok hátteréről tudni érdemes, fotókkal, valamint dalszövegekkel illusztrálva. A speciális papírtok pedig csak egy további adalék.
A Rém itt hallható szennyes, velejéig romlott muzsikája valamiféle black/death/punk keverékként írható le, az olyan ősatyák, mint a korai Venom, a Motörhead, a Discharge vagy a Hellhammer nyomdokán. Maga, a projekt mögött álló N azonban már a nyitó szerzemény címével megkönnyíti számomra a megfelelő halmaz megtalálását, ugyanis nem másról, mint a bevezetőben emlegetett „Primitív metál”-ról van szó. A három saját tétel mindegyike faék egyszerűségű pusztulat, a hangzás azonban bár kellően autentikus, mégsem megy az átláthatóság rovására. A bónuszként helyet kapott Cro-Mags feldolgozás elsőre kissé meglepő választásnak tűnt, de a Rém-féle verzió simulékonyan illeszkedik a kiadvány összképébe.
A B-oldal gazdája, a Superfrost kevésbé bejáratott név itthon. Az én szűrőmön legalábbis eddig sikeresen csúszott át ez a projekt. Meglepve tapasztaltam, hogy már négy digitális nagylemez is készült a név mögött álló Azak boszorkánykonyhájában. Érdekes adalék, hogy a metal-archives szerint emberünk Mexikóban kezdte a gyalázkodást, majd utóbb tette át magyar földre a székhelyét, és váltott angolról magyarra.
A Superfrost is szögegyenes, black és death hatásokkal fertőzött ős punk/metalban utazik, a thrash-es jegyek azonban a kazetta B-oldalán jobban előtérbe kerülnek. A zenei előképek, a viszonyítási pontok a Superfrost kapcsán inkább a korai Sodom és Slayer anyagok, illetve a Kreator-előd Tormentor demója lehetnének. Az utolsó saját kútfőből előbányászott darab, a Felégetni a világot meg egy kis kitekintés a speed/punk irányába. A három saját kalapálás után egy Testament átirat, a debütáló Legacy lemezről leporolt C.O.T.L.O.D. is helyet kapott a szalagon.
A split félórányi barbár fémmegmunkálás; a Rém részéről a tematikát tekintve minden bizonnyal csak egy kitérőről van szó, még a Superfrost újfent a maga közegében alkothatott. Rendelés: feketeterrorzine@gmail.com