Majdnem napra pontosan tíz hónap telt el azóta, hogy Reaction szervezésű hardcore esten jártam a Riffben. Nos, minden ott folytatódott, ahol tavaly márciusban abbamaradt, csak még magasabb szinten.
A buli mottója (ha úgy tetszik) a “side to side” lett: ezt az utasítást mindhárom fellépő zenekar frontembere kiadta, a közönség pedig buzgón követte. Ezen felül néhányan már az Escalate műsora alatt belekezdtek a malomkörzéses tornagyakorlatba. A többnyire araszoló, sűrűn tördelt ütemek közepette remek érzékkel ékelték be a veszprémi gyerekek a lendületesebb Reap or Sow - Ivory Tower kettőst, illetve később a Let Them Sink nótát. Az emberek és állatok kizsákmányolásának kérdéseit középpontba állító mondanivaló természetesen a tavalyi Consequences album anyagáról zúdult ránk elsősorban, de két tétel erejéig a 2022-es The Damage is Done EP-hez is visszanyúlt a csapat.
Az angol No Relief egy abszolút megbízható koncertzenekar, élén a kiváló hangulatteremtő készségről bizonyosságot adó Ethan Barryvel. Az énekes nem csupán beindulásra – faltól falig mozgásra, naná – ösztönözte a jelenlévőket folyamatosan, de egy bátortalan hölgyet külön is biztatott, hogy csatlakozzon a mókához. A siker az ő esetükben sem maradt el, ám részemről a tetszésnyilvánítás inkább a hozzáállásnak és a meggyőző élő előadásnak szól, mint a daloknak. A brightoniak felfokozott tempójú hardcore-ban utaznak, amelynek élét némileg tompította a stúdiómunkáikhoz képest gitárszegényebb hangzás. Vagy, mondhatni, punkosabb irányba vitte el. Ezzel együtt nem szóltak rosszul (a hangosításra amúgy sem lehetett panaszunk), nekem viszont a valóban karakteres szerzemények hiányoztak igazán.
Az USA New England régiójából érkező Broken Vow ellenben pillanatok alatt kényszerített feltétel nélküli megadásra. Náluk már kellően testesen szóltak a gitárok, és a számaikat sem pusztán súlyosnak, de tényleg markánsnak találtam. A hathúrosok helyenként felettébb emlékezetes, szép dallamokat hoznak az általános durvulás közepette. Nem véletlen, hogy a No More Airt nevezném meg az est egyik csúcspontjaként. Tommy Harte “civilben” egy megnyerő stílusú, jó fej fősulis srác benyomását keltette, ugyanakkor vokalistaként és színpadi emberként is példásan helytállt. Elmés, inspiráló átkötő szövegeivel – amelyekben a hangsúlyt a jobb emberré válásra és a minél teljesebb életre való törekvés fontosságára helyezte – külön is kivívta az elismerésemet. Sajnálatos, hogy a hírek szerint a banda a mostani európai túra befejeztével, mindössze négy évi tevékenység után megszűnik. Ha így lesz, akkor két demót, egy EP-t, egy split kiadványt és egy nagylemezt hagynak maguk után, s az itt is alaposan bemutatott 2023-as Anthropocene albummal koronázzák meg rövid, de tartalmas működésüket. Aki még nem ismeri őket, és kicsit is azonosulni tud az 1990-as évek HC / metaljával, na meg az abban sűrűsödő kontrollált dühvel, legalább utólag próbálkozzon velük!
A négy nappal azelőtti Leukémia koncerttel együtt roppant erős indítása lett ez az esemény az évnek, ahogy reméltem is. Legalább ilyen színvonalú folytatást kívánok magunknak 2025-re!
Video: Underground Alkotói Team