És aztán eltelt egy év és hazánk egyik legegyedibb zenekara újabb albummal jelentkezett. Húsz évvel ezelőtt az Isten Háta Mögött egy évvel a Rosenkreutz Kémiai Menyegzője után kihozott egy újabb lemezt aminek a címe A Szokásos Hátborzongató Kora Reggeli Ordítás lett. Azóta mi már nemcsak, hogy megszoktuk, de el is várjuk, hogy a zenekar ordítson reggelente a fülünkbe. Most éppen vasárnap van, megint ezzel a lemezzel akarom pótolni a pótolhatatlant….
Három IHM koncertre emlékszem nagyon masszívan, amik örökre beleégtek az emlékezetembe. Az egyik, amikor 2013-ban az áttelelés koncerttel visszatért a zenekar. A másik egy megboldogult Zöld Pardonos koncert, amikor a Fürgerókalábakkal játszott együtt a zenekar egy esős kedd este (remek párosítás volt, amúgy) a harmadik pedig egy ingyenes A38-as koncert valamikor 2008-9 egyik nyara körül, amikor a Kéjgáz alatt elkezdett ömleni az orromból a vér minden előjel nélkül. Azért szerettem IHM koncertekre menni mert mindegyik más volt, de mégis ugyanaz. Mindegyikbe bele tudtál magyarázni valamit egy kicsit, de mégsem tudtad megfogni az egészet. Imádtam a riffeket már akkor is, de mégsem tudtad megmagyarázni, hogy pontosan miért is annyira egyedi, na nem a Péter, hanem a dalok. Most meg az van, hogy megint születésnapos egy lemez, aminek az előéletéről, a felvételéről semmit se tudok, nem is igazán találtam semmit az interneten sem, így marad csak a zene és az, amit manapság jelent.
Azon gondolkodtam miközben az albumot hallgattam, hogy vajon melyik dal az, ami igazi, klasszikus sláger erről a lemezről, de igazából az összes az. Az erősítő zúgásával kezdődik az album, majd mintha hangolna kicsit a zenekar, vagy csak megnézik, hogy minden rendben van-e gitár téren és elkezdődik a Tömeges vektor bozon kultúre ami a riff elindításával már jelzi, hogy ez a lemez minden lesz csak gyenge nem. Aztán elpörög a gain potméter és elkezdődik az igazi vadulás. Megpróbálják pótolni a pótolhatatlant. Laci annyi mindent pakol a dobokba, érzek egy olyan progos, jazz hatást, amit a korábbi lemezen még nem. Nyilván az idő teltével a zenekar még jobban egybe csiszolódott és még jobban tudnak olyat alkotni, ami egymástól totálisan elüt, mégis egységet alkot. Ha hallgatod a dalt olyan, mintha a gitárok tök mást játszanának, mint a dob, de mégis így lesz kerek a dal. Mondhatni, hogy ennél közelebb a Tool megfejtéshez kerülni se lehetne, noha abban is biztos vagyok, hogy a zenekarnak esze ágában nem volt Maynard-ékat bárhogy is másolni. Az egész dal olyan, mintha egy intró lenne, de közben egy tökéletes egész, ami remekül felvezeti a fura gitár hangzással induló A Földdel egyenlővé-tétel-t. Amiben benne van ugyanúgy az agresszivitás, a kísérletezés az újdonság keresése és a megszokott, biztonságérzet. Amikor tamás elkezd énekelni az valami remek megoldás ezzel a kicsit visszhangos megoldással. Nem mellesleg a zenekar remekül váltogat a torzított gitárok és a kétségeket keltő, tiszta gitárhangzás között. Az első lemez “bölcsészmetal” szövegei itt sem lettek könnyebbek, ellenben mégis az ember valahogy könnyebben talál benne egy-egy kapaszkodót. Erre tökéletes példa, a könnyedebb hangvételű Tavaszi Nemződüh is, ami a magyar rock/metal zenei vonal egyik, ha nem a legjobb akusztikus száma.Sokat gondolkodtam, hogy erről a dalról mit kellene írni, mit szabad írni. Én inkább csak egy érzést, egy emléket írnék le. Nyár volt, fiatal voltam és nyár volt. Régen még azok a király nyarak voltak, amikor este nyolc-kilenc körül mentünk haza az egész napi deszkázásból. Emlékszem, hogy egy ilyen nap végén nem egyenesen haza mentem, hanem felültem a tízemeletes panel tetejére és max hangerőn hallgattam csak ezt a dalt. Néztem a naplementét és azt éreztem, hogy most valami teljesen más. Ez a dal sokkal súlyosabb, mint bármi, amit akkoriban hallgattam, hiába nincs benne torzított gitár. A naplement a horizont mögött, nekem meg onnantól kezdve teljesen megváltozott a zenével való viszonyom. Méltán haladunk tovább, hiszen a sóból hintés nem áll le. Hihetetlen, hogy a zenekar itt is, hogy megtalálta azokat a riffeket, amik önmagukban is megállják a helyüket, ha instrumentális lenne a lemez, akkor is azt mondanánk, hogy le a kalappal a srácok előtt, de Tamás szövegeivel folyamatosan agyalni kell a dalon, hogy most mit is jelent. Talán éppen ez a zenekar egyik legnagyobb előnye, hogy az értelmezhetetlen szöveg minden korszakban, életszakaszban más értelmet nyer. A Kéjgáz pedig egy olyan klasszikus, ami soha nem fog kimenni a divatból, amit bármikor megtudok hallgatni. Ami bármikor képes arra, hogy az őrült riffelésével elkápráztasson és arra ösztönözzön, mint a Rock Suli film. Ha megnézem a filmet mindig írni akarok valami király dalt, ugyanez a helyzet itt is. Meghallgatod és a jobbátétel után totálisan bepörögsz, hogy kellene valami hasonló dalt alkotni. A Kanyarodási ceremónia-t hirtelen nem értheti az ember. Bejönnek a kísérletezős hangok, amikre abszolút nem számítanál, de ez a computer hang annyira beleivódott az agyunkba, hogy enélkül el se tudnám képzelni a dalt. Az album egyik legnehezebb, legsúlyosabb daláról beszélünk. Laci sokkal visszafogodtabban dobol, ami nagyon jót tesz a dalnak, a gitár témák alá pakol egy olyan alapot, hogy Tamás és Csaba nyugodtan kísérletezgethet az elmebeteg rifekkel. Aztán pedig megérkezik a refrén, amit, ha nem ordítottál még soha teli torokból, akkor nem is szereted a zenekart igazán. A Hízó ismét a kísérletek ingoványos talajára kalauzolja a hallgatót. A majdnem tíz perces dal a szokásos módon váltogatja a témákat, hogy a hallgató arra egyáltalán ne legyen felkészülve. Ezzel pedig felkészíti a zene szeretőt arra, hogy lassan véget érjen az utazás és jöjjön Az orionaranyadért, ami egy olyan alpvetés, mint a Metallica-nak az Enter Sandman. Nem tudok mit írni erről a dalról, mert rengetegszer megkönnyeztem az évek alatt. Nincsenek kellemes emlékeim ezzel a dallal, de mégis mindig szívesen meghallgatom.
Ennyi év után is azt tudom csak mondani, hogy srácok! Köszönöm! Az Isten Háta Mögött legalább annyira fontos szerepet töltött be az életemben, mint a Chief Rebel Angel és a Haw, amikor taknyos tizenéves voltam.