Van az a mondás, hogy ez olyan, mint a szarás. Ha menni kell, akkor menni kell. Ezt a remek mondatot fel lehet használni szinte bármilyen élethelyzetben, de ha a Gutalax érkezik Magyarországra, akkor szinte kötelező is. Nyilván egész este repkedtek a szarral vagy a szarhoz kapcsolodó két bites poénok, de hát mi már ilyenek maradunk. Meg az a közel (és nagyon durván) 1000 ember, aki rész vett a 15 years of gore ’n’ roll turné budapesti állomásán.
Hazai részről jobb előzenekarokat nem is lehetett volna választani, főleg, hogy ott szerepelt a Din-Addict neve is. A közel 20 év csend után újra aktív grindcore bandának jutott az a hálátlan szerep, hogy elkezdjék az estét. Na de milyen kezdés volt?! Körülbelül 13 ( bevallom elfelejtettem, pedig még beszéltünk is erről a koncert után) perc tömény grindcore dózis adtak a srácok. Patika volt, soha rosszabb nyitást! Ha itt a Gutalax, akkor természetesen a Paediatriciannek is itt a helye. Ki más lenne az egyik bemelegítő banda, ha nem ők?
Az elején még egyszer-kétszer gerjedt valami a színpadon, de ezt leszámítva a szokásos bulijukat nyújtották Padlizsánék. A közönség nagyon szereti őket, ezt érezni és látni is lehetett, elég szép tábor alakult ki a banda mellett az évek folyamán. Meg is érdemlik! Hiába nem az én zeném, de profik a srácok. Ez tény.
Talán a Crippled Fox lógott ki leginkább ezen az estén a felhozatalból és szerintem elég vékonyan is szóltak. Ők tipikusan az a banda, akik egy kisebb színpadon és ember közelibb helyen tudnak igazán érvényesülni. Én is olyan helyeken szeretem megnézni őket, ott jön át igazán a CF életérzés. Sajnálom, hogy most nem annyira jött be, pedig bírom őket.
A Din-Addict mellett a svéd Birdflesh-t vártam még, hiszen hozzájuk eddig nem volt szerencsém élőben. Nagyon csípem a svéd bandákat, szerintem elég csak ezt a három nevet leírnom, hogy ; Nasum, Skitsystem, The Arson Project. Ezekhez a bandákhoz képest a Birdflesh egy vicc banda- bár ezt ők is tudják- nem is lehetett őket komolyan venni és a legnagyobb sajnálatomra egyáltalán nem élveztem egy percig se az ő produkciójukat. Mindegy, megvoltak, kipipálva. De nagyon sajnálom.
A közönség nagyon nagy részén látszódott, hogy számukra a Gutalax a várva várt zenekar. A csehek a barátaim körében eléggé nagy „vitatéma”. Van aki szereti, van aki egyenesen gyűlöli, de az biztos, hogy nem lehet mellettük elmenni. Na meg amellett sem lehet elmenni, hogy a közönség nagy része beöltözött, mintha farsang lenne. Persze ez érthető a zenekar miatt, meg totál elfogadom, de mennyire király lenne, ha legalább annyi pénzt költenének a kisebb zenekarok koncertjeire vagy épp merchandise termékeire, mint amennyit a jelmezükre…. Ehhez mondjuk látogatni kellene a szubkultúrában lévő zenekarok koncertjeit. Na, ennyit a szőrszálhasogatásomról. Szóval „We are Gutalax from Czech Republic” és már kezdődött is a közel egy órán át tartó disco party (szigorúan Maty az énekes szavaival élve).
Ahogy ez lenni szokott és lennie is kell egy Gutalax koncerten, már az első másodperctől kezdve repkedtek a wc papírok, lobogtak a wc kefék a magasban , elég szép számmal. De volt itt felfújható gitár vagy éppen lufiként használt óvszer is, ami ide- oda repkedett a közönségben.
Maty szerint nagy ajándék, hogy újra itt lehetnek Budapesten, hiszen nagyon szeretik ezt a várost. Folyamatosan megköszönte a jelenlétünket, amit kicsit el is hittem, nem tűnt annyira sablon dumának, vagy csak profin volt tálalva hehe…. Ha már születésnapi turné, akkor a konfetti eső sem maradhatott ki, de én egy szelet sütinek jobban örültem volna. :-)
Igazából nem nagyon lehet írni a Gutalax-ról. Mindig ugyanolyan, nincs semmi újdonság, csak egy óra vidámság és polkázás, vagy éppen gyűlölködés, kinek mi ugye. Nekem nem ez volt életem koncertje tőlük, de sajnálnám, ha kihagytam volna. A Din-Addict és az egész estét bandázás feltöltött és még azt is eltudtam felejteni egy kicsit, hogy milyen kurva hideg volt…… Itthon azért már jó volt kiolvadni. Köszi a PlanetNoir Industriesnek a lehetőséget!