RockStation

Heriot - Devoured by the Mouth of Hell (Century Media Records, 2024)

2025. január 22. - rattlehead18

a3076670925_10.jpg

Feltehetném a kérdést, hogy a nu metal revival után a metalcore újjáéledése fog-e következni - természetesen az underground léptékén belül gondolkodva. Még az előbbi alműfaj jó néhány évre letűnt a térképről, addig a metalcore különféle intenzitással ugyan, de bő két évtizede itt van velünk.

Ha a zsáneren belül beszélhetünk klasszikusokról, azokat az érintettek az ezredforduló utáni években le is szállították a címzetteknek. Utánpótlás meg mindig akad. A Heriot esetében is épp erről van szó. A brit és önmagát metalcore-nak nevező csapat bár odahaza a különféle szakmai díjas jelölések révén szem előtt van, a legnagyobb rosszindulat mellett sem vádolható trendlovaglással. A 2014-ben alapított zenekar magja – azaz a férfi szekció – a kezdetektől fogva együtt muzsikál, hozzájuk öt év múltán csatlakozott Debbie Gough gitáros/énekesnő.

heriot-promo-2024-1280x720.jpg

A szekér nem vett villámrajtot; három EP után, egy dekádnyi létezést követően csak tavaly ősszel jelent meg a Devoured by the Mouth of Hell című első nagylemez. Úgy tűnhet, hogy a szakma mellett a kollégák is a tenyerükön hordozzák a fiatalokat; az Architects elvitte őket előzenekarnak, a Sylosis frontembere a dalírásban, Fit For An Autopsy-ék és Sikth-ék pedig a stúdiózás idején segédkeztek – az utóbbiakkal is akadtak közös megmozdulásaik. A zenekar tehát a metalcore-hoz sorolja saját magát, én viszont az alig több mint félórás lemezen csak nyomokban (pl. At the Fortress Gate, illetve Mourn) akadtam a műfaj alapvető jellegzetességeire.

Ez a csapat a nyomasztásban hisz. Főszabály szerint visszafogott tempójú döngölésekről van szó, melyek tetejébe szinte kizárólagos jelleggel szélsőséges vokálok érkeznek. A nyitó Foul Void kapcsán az a kósza gondolatom támadt, hogy valami ilyesmi lenne a végeredmény, ha a Crowbar metalcore-et akarna játszani. Szó szerint ugyanez mondható el a dallista olyan későbbi darabjairól, mint a Siege Lord vagy a Solvent Gaze. Apró örömökre adhat okot, hogy a Harm Sequence-ben kicsit bátrabban bánnak a tempókkal, majd az Opaline bevezetőjében némi shoegaze-be oltott levegővételt is engedélyeznek az embernek – a Visage is ezt az irányt célozza be. A Sentenced to the Blade-et hátukon cipelő riffekről meg egy kis és számomra kellemes old school death metal asszociáció ugrott be. A Lashed delejező, industrial alapokon nyugvó énekdallamai önmagukban tetszetősek lennének, amúgy meg a felvállalt zenei világhoz semmi közük.

Kétségtelen, hogy a Heriot-nak vannak ötletei, de nagy igyekezetükben széttartó és darabos lett a végeredmény. A britek egymásra pakolták a téglákat, de a nincs, ami összetartsa az egyes elemeket. A fiatalabb generációk képviselői minden valószínűség szerint képesek lesznek ráhangolódni a Heriot hullámhosszára, de bizonyos életkor felett nem ajánlott a lemez fogyasztása.

35kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8318778732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum