Folytatjuk „ami tavalyról kimaradt” sorozatunkat, ezúttal egy euro-thrash anyaggal az izmos másodvonalból.
A Suicidal Angels egy görög thrash csapat, 2001 óta léteznek, és lassan, fokozatosan jutottak el odáig, hogy már a Nuclear Blast adja ki a lemezüket, és főzenekarként indulnak turnéra. A When the Lions Die daluk jó sokat pörgött tavaly, gondoltam, meglesem a teljes lemezt. Alapvetően szerettem is, de ha lejjebb görgetsz a pontszámhoz, láthatod, hogy azért nem maradéktalanul. Tetszett, hogy hallgattatja magát, friss, üdítő, felpezsdítő zene. Többféle dalszerkezettel és tempóval kísérleteznek, rossz téma nyilvánvalóan nincs.
A lemezt indító When the Lions Die vezette fel a lemezt annak idején, és a teljes anyag ismeretében azt mondom, jól választottak a görögök. Széles skálát jár be a dal hangulat és tempó tekintetében is, és a refrénje is emlékezetes. A Profane Prayer mindent bele dala a Deathstalker: nemcsak jó hosszú a maga 8 percével, de ebben „sütötték el” a már-már kötelező vendégeket is. Mindhárman a földijeik, Sakis Tolis, a Rotting Christ főnöke, Fotis Benardo és Efthimis Karadimas pedig a Nightfall fedélzetéről lehetnek ismerősek. A legjobb riff és tuka-tuka különdíját pedig a címadó dal, a Profane Prayer viheti haza.
Pár dolgot azért hiányoltam, elsősorban az ének és az előadásmód terén. Nick Melissourgos még a refrénekben is csak ritkán ragadtatja magát emlékezetes témákra, jobbára marad a monoton kaffogásnál. Tekintve, hogy ő a gitáros és fő dalszerző is, elmondhatjuk, hogy a többi alkotóelemre nagyobb hangsúlyt fektetett, mint az énekre. Ami a produkciót illeti, számomra túl steril az összkép. Lehet, hogy élő a dob, de addig trükközték, kompresszálták, hogy teljesen művinek hat. A gitárok mintha egy hatalmas üres szobában szólnának a távolból. Olyan jólnevelt, „polgári értelemben vett” thrash lett a végeredmény. Nekem hiányzik, ha nem is a szónikus pofaletépés, de legalább egy kis borosta, egy kilógó ing – ha értitek.
Szorítok a Suicidal Angelsnek, és a következő albumukat is várni fogom. Ha továbbra is így fejlődnek, biztos, hogy egyre többen leszünk így ezzel.