A tavalyi Fekete Zajon átélt remek Tengeri Püspök fellépés után alig vártam a nálam addig teljesen radar alatti zenekar ott beígért albumát. Aztán persze kicsit dohogtam, amiért a szintén kiváló Disconnected az év végi listáink leadási határideje után jelent meg... Az Alva ezzel szemben 2024 első napján máris leszállította az elmúlt esztendő egyik legütősebb anyagát, az Out Of This Madnesst. Így aztán az esemény hírére rögtön lelkesen csettintettem, mondván, ezt nekem találták ki.
Utóbbi társaság lépett színre elsőként. Őket még 2019-ben a Walking Papers előtt láttam, és a Follow The Scriptures vagy a Drifting Apart jó ismerősként köszönt rám, akárcsak lemezen hallgatva. Az énekes-frontemberi posztot Kövi Lóránt helyett már Csiaki Márk tölti be, de az új srác nálam kitűnően vizsgázott. Hangi adottságai megnyerőek, az üvöltések is mennek neki a dallamok mellett, mindezt ráadásul óriási átéléssel hozta, Urbán Tamás bőgős – az élő előadás másik motorja – vokáljaival meg végképp hihetetlen magasságba emelkedtek a számok. Nem mellékesen: Makács Zoltán gitáros szintén friss erő a csapatban. A pörgős ...Me-t követően az Alice In Chains-féle Them Bonesnak egy részlete érkezett, amelyet amennyire kézenfekvő választásnak gondolok, annyira hitelesen szólaltatott meg az Alva, ám az igazi meglepetés és csemege az abból kibontott Polly Is Dead feldolgozás, a Kincs volt. Roppant sokat adtak az urak ezzel a koncerttel, már miattuk megérte felkerekedni!
A Dead Grayjel itt találkoztam először. Ha pontosak az információim, eredetileg Sipos András gitáros (ex-Nuke, ex-Strong Deformity) egyszemélyes projektjeként jött létre a formáció, s ehhez csatlakozott idővel Áldott András basszer (mogul), László Gergely énekes (Dungaree) és – most figyelj! – Bánfalvi Sándor dobos (ex-Magma Rise, ex-Neck Sprain). Amit a hazai underground e jeles képviselőitől kaptunk, az részben következik a múltjukból, másfelől az est “tematikájába” is jól beleillett. További fontos infó, hogy a négyes idén első nagylemezének megjelentetésére készül. Az Alva stoner-grunge vegyülete után az AIC hatások náluk is megmutatkoztak, de a Panterához visszavezethető groove-os metal jegyek legalább ennyire. Nekem elsőre Gergő színpadi munkája, na meg persze Sanyi emblematikus, irdatlan erejű és ötletes játéka maradt meg a műsorból; ezzel együtt, mondjuk, a Suicide Rd-ot így is vissza tudom idézni utólag. Fájlaltam ellenben, hogy a gitárt nem sikerült kellő súllyal megdörrenteni. Tényleg különös, de a többi, két hathúrosra épülő zenekar megszólalásában nem találtam kivetnivalót ilyen téren.
Értelemszerűen a Tengeri Püspök alatt gyorsan helyrebillentek az arányok. Egyúttal visszaértünk a stoner-alter-grunge alapképlethez, a veszprémi társulat esetében azonban a Soundgarden és a Tool a két kulcsszó. Persze ahogy ezek a nevek sem gyömöszölhetők be egyik fenti skatulyába (konkrétan semelyikbe!), úgy a sajátságos víziszörnyről elnevezett együttes is a maga útját járja. Immár több mint negyedszázadnyi rutinnal – egyes tagok esetében három évtizednél is hosszabb muzsikusi múlttal – ötvözik hőseink a vastag riffelést, a tekervényes hangszeres megoldásokat és az átszellemült énekdallamokat. Ám a kapaszkodó minden szerzeményükben megvan, és a leginkább befelé forduló előadás dacára élőben is határtalan érzelmeket, energiákat képesek kiváltani ezek a számok. Úgy a Disconnected tételei, mint a régebbi, magyar nyelvű Eső.
Ha már befelé fordulás, a többieknél korosztályokkal fiatalabb Bartalis Dávid énekes ugyancsak introvertált személyiség benyomását kelti. Természetesen nem kifogásként hozom fel ezt, elvégre ő is önmagát adja, miközben a lelkét kiénekli. Az egyetlen zavaró tényező a mikrofonzsinór szűnni nem akaró recsegése volt, amely láthatóan a vokalistát is feszélyezte, de végső soron túl tudtunk lépni rajta.
Szóval három olyan banda találkozóján jártam a Dürer kistermében, amelyek sokat merítenek az 1990-es évekbeli Seattle hangzásvilágából, de eltérő módon. Bár nem telt meg az “odú” – a nagy tömegek aznap a szomszédban Európa Kiadón, illetve az évfordulós gengszterkorzón tobzódtak –, érdektelenségbe sem fulladt a történet. Értő és végtelenül hálás hallgatóság gyűlt össze, s jóllehet mindhárom csapat nyilvánvalóan az örömből való zenélést rangsorolja minden egyéb elé, a közönségreakciók bizonyára nem hagyták őket hidegen. Köszönet az emlékezetes estért, mindegyiküket bármikor örömmel megnézném újra, akár a közeljövőben.
Fotó: UNfoto (Tengeri Püspök), magnetic star (Alva, Dead Gray)
