
Ismét újabb stíluselemek csapnak össze a Reaction fanzine és a To Defy Collective következő buliján, ismét új helyszínen. Március 9-én (vasárnap) három magyar zenekar mellett illusztris cseh alakulatot lát vendégül a Dopamin és a fővárosi hardcore színtér.
A metalcore / industrial metal vonalon mozgó Wires a közelmúltban megjelent bemutatkozó EP-jével (They Know) máris a leginkább naprakész hazai formációk között említendő. A Still Cold tavaly nyáron állt utoljára színpadon, s most felfrissült, kibővült felállásban tér visza. És itt lesz a Miner x Core fanzine tagjaiból alakult Cold Brick is, frontján a Big X Foot énekesével, Illiával.
A Tchert 2021-ben indult Tom Rothscheld (Skywalker) és Jakub Hlaváček (Scoop, Lifelike) mellékprojektjeként. Régi vágású HC alapokra helyezett zúzdájukba nem kevés doom metal elemet vegyítenek. Első anyaguk, az Inti EP 2023-ban jött ki, 2025-öt pedig első teljes albuma, az An Inquisition of Angels kiadásával indította a társaság. A Vain Conceit nótában nem mellékesen az Escalate vokalistája, Laci vendégszerepel.
Érdemes korán és pontosan érkezni, a valóban nehézsúlyúnak ígérkező est ugyanis 19:00 órakor startol!
Minden további info a hivatalos eseményben.