Töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok elfogulatlan a kanadai csapattal, úgyhogy nem fogok úgy tenni mintha nem lennék kissé szubjektív a témában, mert igencsak kedvelem a Courtney LaPlante vezette társaság munkásságát. És pontosan ez az oka annak, hogy a Tsunami Sea érkezése számomra nem csupán egy új album megjelenése miatt érdekes. A zenekar egy izgalmas mérföldkőhöz érkezett, mert most kiderül, hogy a Spiritbox tényleg a hullám tetején marad-e – vagy az elvárások súlya magával rántja a mélybe... vagy ami még rosszabb a középszerűségbe.

A csapat debütáló albuma, az Eternal Blue 2021-ben nemcsak egy új zenekar bemutatkozása volt, hanem igazi ősrobbanás a modern metalcore világában. A Spiritbox merész határfeszegetése további EP-ket szabadított a világra, és gyorsan be is bizonyosodott, hogy itt nem egy múló pünkösdi királyságról van szó. A kísérletező Rotoscope és a The Fear Of Fear - amely még feszesebben fogja össze a banda atmoszférikus és agresszív oldalát - egyre szélesebb közönséget vonzottak az évek során. Sokak számára a gyors siker zsákutcát jelenthet, és a második körben már nemcsak az elvárások miatt van nyomás egy zenekaron, hanem ilyenkor már mindenki ítélkezik is. Eddig viszont úgy tűnik, hogy a Spiritbox teljesen más ligában játszik és nem hagyják, hogy a hullámok őket is elsodorják.

Teljesen meglepett az új lemez ereje, ami már rögtön első hallgatásra behúzott és magával rántott. Ez az album nem simán egy dalgyűjtemény, hanem egy végig száguldó, pusztító erejű vihar. A nyitó Fata Morgana brutális gitárjai és egy éppen vérszomjas Courtney LaPlante villámként sújt le minden figyelmeztetés nélkül. Mégis, a refrénben az énekesnő lágyabb, lebegősebb stílusát is felvonultatva teremt egyensúlyt a káosz és a nyugalom között. Innen már nincs menekvés: a Tsunami Sea nem hagy kapaszkodót, hanem hullámról hullámra dobál – egyszer az egekbe emel, máskor a mélybe ránt.

A helyzet fokozódik: a Black Rainbow a banda technikásabb, djentes oldalát mutatja, de az ipari hatású elektronikus textúrák teszik igazán feszültté. A Soft Spin felborítja az egyensúlyt a mélyről jövő nyers brutalitással, és a No Loss, No Love az egyik legagresszívebb Spiritbox szám, amit eddig hallhattunk. Courtney dühödt előadásmódja mellett a háttérben felsejlő "spoken word" betétek és a szaggatott, torzított effektek még nyomasztóbbá és kiszámíthatatlanabbá teszik a dalt. Közben pedig ott a Perfect Soul és a Keep Sweet kettőse, amelyek tökéletes példái annak az érzelmes, dallamosabb metalcore-nak, amit a zenekar úgy tud megvalósítani, hogy közben egy pillanatra sem válik sablonossá.

A nyilvánvalóan éles dinamikai váltások ellenére az album mégis egységes marad, és amikor már azt hiszed, mindent láttál és hallottál, a Crystal Roses váratlan fordulatot hoz: a banda pulzáló drum & bass elemekkel kísérletezve még szürreálisabbá teszi az atmoszférát.

Mielőtt végleg elcsendesedik a vihar, a Ride The Wave egy filmszerű élménnyé válik: lüktető ütemek, fokozatosan építkező dallamok és egy katartikus lezárás, ami teljes káoszba fullad. A zárótétel a Deep End, pedig egy meglepően könnyed és reményteljes befejezése ennek a komor hangulatú albumnak. Annak ellenére, hogy a lemez szövegei alapvetően egy terhelt, zaklatott lélekről árulkodnak, a Deep End mégis egyfajta optimizmust sugároz és tökéletesen reflektál a végig felbukkanó vízzel kapcsolatos metaforákra.

Senkit ne tévesszen meg a tény, hogy vannak slágeresebb dalok az albumon, mint például a címadó szám vagy a Keep Sweet, ettől függetlenül a Tsunami Sea-t teljes egészében tekintve nem egy könnyen emészthető anyag. Az ereje abban rejlik, hogy egy folyton változó, kiszámíthatatlan sodrásba visz akárhányszor hallgatom. Mike Stringer gitárjátéka továbbra is kiemelkedő, a súlyos, djentes riffek és az éteri dallamok kontrasztja tökéletesen támogatja Courtney LaPlante kifejező előadásmódját. A ritmusszekció kiválóan gondoskodik arról, hogy a lemez áramlása egy pillanatra sem hagy alább. LaPlante kisasszony pedig ismét bebizonyítja, hogy jelenleg az egyik legsokoldalúbb frontember a nehéz-zenei világában, egyszerre pusztító és törékeny, már-már nem evilági, ráadásul néhány új megoldással a sokoldalúságát is tovább árnyalja. A Tsunami Sea nemcsak egy újabb Spiritbox album, hanem egy markáns művészi állásfoglalás. A zenekar nem ragadt meg a korábbi sikerek formulájánál, hanem tovább robog és ezzel bizonyítja, hogy mára már maguk generálják hullámokat.