Nem akármilyen súlyú feladat nehezedett Filippa Nässil vállára, amikor az előző felállás felbomlása után ismét talpra kellett állítania a saját gyermekeként kezelt Thundermothert. Ő azonban nem az a típus, aki könnyen feladja az álmait, és amellett, hogy ismét igen erős tagságot sikerült öszerántania, az idei Dirty & Divine album is nagyot üt. Miközben lassan visszaszámolhatunk a csajok március 26-i budapesti bulijáig, jöjjön az a beszélgetés az újdonsült édesanya Filippával, amelyre röviddel a lemez hivatalos megjelenése előtt került sor.

Alig pár nappal a beszélgetésünk előtt lőttétek fel a Can't Put Out the Fire videóját. Milyen visszajelzéseket kaptatok rá, illetve az addig kihozott friss dalokra?

Filippa: Szerintem nagyszerű volt a Can't Put Out the Fire fogadtatása. Az egyik legkedveltebb számunk lett. Úgy gondolom, a végére tartogattuk a legjavát, mivel az album megjelenéséig ez az utolsó single-ünk. Nagyot ment. És a videót is hatalmas móka volt leforgatni hozzá. Linnéa (Vikström, énekesnő) vette fel a saját próbahelyünkön.

Igaz, hogy a kislányod is szerepel a klipben?

Filippa: Bizony, benne van ő is.

Most már a turnékra is viszed magaddal?

Filippa: Igen, velem tart, akárcsak a vőlegényem. Jön majd Magyarországra is!

Ha már itt tartunk, emlékszel az eddigi itteni fellépéseitekre? Én 2019-ben láttalak benneteket, amikor a Backyard Babies, az Audrey Horne és a Satan Takes The Holiday társaságában játszottatok.

Filippa: Klassz. Én viszont arra emlékszem, amikor a The Dead Daisiesszel léptünk fel Magyarországon. Akkor történt, hogy a bulijuk alatt elment az áram, ők meg tanácstalanul vonultak vissza az öltözőbe.

2019-ből arra is emlékszem, hogy Majsan Lindberg basszusgitáros még mennyire új volt nálatok.

Filippa: Na igen. Most pedig újra itt van köztünk.

A jelenlegi felállás további két tagja viszont valóban új. Hogyan változtak a friss tagsággal a munkamódszereitek?

Filippa: Szerintem 100%-ig jobb irányban változtak. Elhatároztuk ugyanis, hogy a saját időbeosztásunk szerint fogunk dolgozni, amikor csak kedvünk tartja, minden stresszt kizárva. Meg is kértük a kiadót, hogy ne szabjon nekünk határidőt. A dalok megírása több mint egy évig tartott, mivel rengeteget turnéztunk, miközben megismertük egymást. Linnéával ketten írtuk a nóták java részét. Úgy döntöttünk, dalonként haladunk. Még csak nem is gondolkodtunk az albumon, egyszerűen számokat írtunk. El sem hiszem, mennyire jót tett ez az anyagnak, mert most olyan érzésem van, hogy tíz slágert hoztunk össze. Roppant büszke vagyok a végeredményre.

Ezek szerint szabad kezet kaptatok az AFM Recordstól, ami igen sokat elmond a viszonyotokról. Mindig is ilyen volt a hozzáállásuk a zenekarhoz, vagy fokozatosan jutottatok el velük idáig? 

Filippa: Kezdettől fogva csodálatosan bánnak velünk, tényleg csodálatosan. Imádok az AFM-mel dolgozni, viszont a közös munka most véget ér, ami kicsit el is keserít. Nem hiszem, hogy fognak még új bandákat szerződtetni, legalábbis nem tudok róla. Már csak az eddigi kiadványaikkal fognak foglalkozni. Szóval most, hogy elválnak útjaink az AFM-mel, egy korszak zárul le. Nem lesz könnyű új kiadó mellett elköteleznünk magunkat, annyira jó dolgunk volt náluk.

Még akkor is töretlen maradt a bizalmuk, amikor úgyszólván a nulláról kellett újjáépítened a Thundermothert?

Filippa: Igen, megmaradt a bizodalmuk, mert tudják, hogy ez végső soron az én zenekarom, vagyis én vagyok a Thundermother. A múltban minden dalt magam írtam, és három lemeznek is én voltam a producere. A kapcsolatunk pedig különleges, rengeteget tárgyalunk. Úgyhogy nagyon is ott álltak mögöttem, engem pedig boldoggá tett a támogatásuk. Hálás vagyok nekik.

Személyesebb aspektusból: most, hogy itt az új lemez, a saját győzelmednek érzed-e, hogy sikerült felélesztened a bandát, és ilyen erős anyaggal visszatérned?

Filippa: Köszönöm. Jó a kérdés, nagyon is. Nézd, ez nem verseny. Ami engem illet, úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy maradjak két lábbal a földön, és hogy továbbra is nyomjam a rock n’rollt, ahogyan azt elképzeltem. Végtelenül büszke vagyok az eredményre, mert szerintem is nagyszerű lett az album. Szóval igen, bizonyos értelemben győzelemnek fogom fel ezt, mert ugyanakkor iszonyatos negativitás is körülvesz. És hát amilyen az Internet, rengeteg hazugság terjed rólam a világhálón. Úgyhogy kitartóan mentem előre, arra összpontosítva, amit csinálni akartam, nem tévesztettem szem elől a célt, és csodálatos emberekkel dolgoztam együtt. A zenekar fantasztikus. Kiállunk egymásért. Jól esik az érzés, hogy a hitelességemen sem esett csorba.

A mostani dobos, Joan Massing az, akiről eddig nem hallhattunk igazán sokat. Amennyire én tudom, azelőtt egy Honeycreek nevű csapat tagja volt. Hogyan találtatok egymásra, és mi mindent kell még tudnunk róla?

Filippa: Még mindig játszik a Honeycreekben. Ez egy német zenekar. Ha nem tévedek, a dél-németországi Saarbrücken az otthonuk. Korábban az énekesüket, James Boyle-t ismertem. Olvasta a hírt, hogy dobost keresek, és szólt Joannak, hogy tehetne egy próbát. Legalábbis a Honeycreek próbatermében viccelődött ezzel. Joannak viszont fogalma sem volt a Thundermotherről, úgyhogy kicsit utánunk nézett. Meg is tetszett neki, amit hallott, úgyhogy rám írt Instagramon. Én pedig megnéztem az ő videóit, amelyeken dobol, majd átreptettem Stockholmba, és a többiekkel együtt leteszteltük. Remek a zenei ízlése. Emberileg annyira hasonlók vagyunk, hogy mára csaknem a legjobb barátnők lettünk. Na meg kis híján szomszédok is, merthogy igen közel lakik hozzám. Emberként és dobosként is szenzációs.

Általánosságban hogyan működik a személyes kölcsönhatás a Thundermother mostani tagságán belül? Mennyiben segítette a “csapatépítést”, hogy, mint mondtad, turnézás közben ismerkedtetek?

Filippa: Működik a kémia, de bárkivel, bármilyen zenekarban akadnak hullámhegyek-és völgyek. Ez már csak így megy, hiszen mindannyian emberek vagyunk, a turnézás pedig kimerítő. Ahogy a napokon át tartó stúdiózás is az, miközben a koncertezés sem szünetel, és közben jószerivel nem is alszunk. A mostani felállásban viszont hasonló társakkal játszom, és kommunikálunk egymással, ami szerintem jó csapattá tesz bennünket. Nagyon bírjuk, sőt imádjuk egymást emberileg. A kommunikáció szerintem alap, és mi kommunikálunk is.

A dalszerzésre visszatérve: említetted, hogy a számok nagy részét ketten írtátok Linnéával. Nyilván a többi is saját anyag. Az előző albumon viszont külső szerzőkkel is dolgoztatok. Miért volt erre szükség?

Filippa: Az azt megelőző lemez is a producer és a zenekar együttműködéséből jött létre. Azelőtt viszont én magam írtam mindent. A Heat Wave albumon csapatként is fejlődtünk, és Soren Andersennel is elkezdtünk nótákat faragni. A fickó fenomenális gitáros, Glenn Hughes mellett is parádésan teljesített, és immár velünk is dolgozik producerként. Ez, úgyszólván, áttörést hozott a Thundermothernek, mert megnyíltam, és másokat is beengedtem a saját kis szerzői világomba. Az együttműködés nagyszerűen alakult, az lett a legsikeresebb albumunk. Aztán jöttek a bandán belüli személyes összezörrenések. A Black and Gold lemezről ez rendesen le is jön, mert már nem voltunk képesek együtt dolgozni úgy, ahogy azelőtt. Egy újabb anyagot el sem tudtunk volna készíteni együtt, úgyhogy ami történt, annak meg kellett történnie. Ezért vett részt annyi külső dalszerző a Black and Gold megírásában. Nem működött már köztünk a kémia.

Hogyan értelmezed a “Dirty & Divine” lemezcímet? A Feeling Alright nóta adja szerintem az egyik lehetséges olvasatát, hiszen a szövege egyfelől rendesen be tudja indítani a piszkos fantáziát, másfelől viszont egy párkacsolat lelki-szellemi oldalára is rávilágít.

Filippa: Igen, pontosan erről van szó. De ezen túlmenően úgy éreztük, mennyeiek a dalok. Roppant büszkék vagyunk a számokra, amelyeket megírtunk. Ugyanakkor ez még mindig lényegretörő, mocskos rock n’roll. A hangzás analóg, valóságos, az erősítők még a 70-es évekből valók, koszosan szólnak. És van ennek egy emberi oldala is. Senki nem egyoldalú, nem pusztán jó vagy rossz, nem fekete vagy fehér. Épp az ellenkezőjét valljuk, amihez tökéletesen illik a “Dirty & Divine” cím. A borítón pedig angyalkákat látsz, de a szemük annál gonoszabb. Ez is csak azt mutatja, hogy mindenkiben megvan ez a kettősség. Olyan időket élünk, amikor az emberek mindenről túlságosan hamar ítélkeznek, ami elég nagy bolondság.

Mit mondanál az olyan dalokról, mint a So Close vagy a Take The Power? Nem rémlik, hogy ezelőtt bármikor ennyire kidomborítottátok volna a zenekar szociálisan érzékeny, sőt politikus oldalát. A So Close erőt, biztatást adhat egyénileg, de ha úgy vesszük, embercsoportoknak, közösségeknek is. A Take The Power pedig direkt módon közéletizős.

Filippa: Ezért szerintem Linnéa a felelős, én a legkevésbé sem. Politikailag hasonlóak a nézeteink. A vallásom pedig a rock n'roll, amit nyíltan is hangoztatok. A háborút viszont elítéljük, márpedig sokfelé zajlanak háborúk. Szóval magadtól is kitalálhatod, miről szól a Take The Power. A So Close az album nyitó száma. A vőlegényemmel írtuk itthon. Kicsit az van benne, amikor az ember lezár egy korábbi fejezetet az életében. Ahol arról van szó, hogy úgy éreztem, a célvonal előtt hasalok el, ott arra az időszakra utalok, amikor a Thundermother szétesett. Elhatároztam azonban, hogy talpra állok, és újból nekifutok. A lemez többi része viszont a jövőt villantja fel. Előre tekint, felfelé mutat, pozitív a kisugárzása. Vagyis a So Close arról is szól, hogy nem szabad feladni, a múltat pedig a helyén kezelve kell lezárni.

Van egy American Adrenaline című friss nótátok is. Mi mindentől lett annyira különleges számodra Amerika?

Filippa: Nem akartam senkiből irigységet kiváltani azzal, hogy az “American Adrenaline” címet adtam a dalnak. Végtelenül hálás vagyok Európának, hiszen itt szoktunk turnézni. De Amerikát is bejártuk, és valószínűleg nehéz lesz oda visszatérnünk. Ezért éreztem úgy, hogy köszönetet kell mondanunk egy nótában azoknak, akik eljöttek az ottani koncertjeinkre és a közönségtalálkozókra. Amikor tudod, hogy valami véget ér, némi ürességet érzel, miközben egy álmod vált valóra. Szóval így rójuk le a tiszteletünket azok előtt, akikkel az észak-amerikai turnénk során ismerkedtünk meg, illetve akikkel én személyesen ismerkedtem meg.

A korábbi kiadótoknál, a Despotz Recordsnál megjelent egy szólóanyagod is, az American Diaries. Ebből is arra következtetek, hogy komoly hatással volt rád Amerika.

Filippa: Igen, tavaly október 6-án jött ki a lemez. Már két éve elkészült, csak kellett hozzá egy kiadó. Az amerikai turnénk közben írtam, mert egy nagy álmom teljesült, amikor egyik várost jártam be a másik után, és rengeteg ember ismertem meg. Chicagóban Buddy Guyjal is találkoztam, amikor meghívta a családját a születésnapjára. Ő az egyik gitáros bálványom. Három teljes hónapig voltunk úton, és mivel hatalmas az ország, sok időnk telt várakozással. Valamivel el kellett töltenem. Ezért határoztam el, hogy írok egy albumot. Kicsit iskolai házi feladat jelleggel is csináltam, merthogy akkoriban a londoni dalszerzői akadémia hallgatója is voltam.

Ha már szóba került az egyik bálványod, kik voltak a példaképeid, amikor elkezdtél gitározni? Melyek voltak a legfontosabb zenekarok, albumok és dalok számodra a kezdeti időben? Voltak-e olyan svéd zenészek, akik különösen nagy hatást gyakoroltak rád?

Filippa: Kiváló tanáraim voltak, akik inspiráltak, mivel már akkor is szerettem személyesen találkozni emberekkel. Fiatal koromban imádtam Zakk Wylde-ot, a játékát Ozzy lemezein. Imádtam Tom Morellót és a Rage Against The Machine-t, a belőlük áradó energiát. Aztán még mindig igen fiatalon, tizenhat évesen elkerültem otthonról, és a stockholmi konzervatórium hallgatója lettem. Volt ott egy nagyszerű tanárom, Tony Borg, aki az Alienben játszik. Három éven át tanított engem. Nagy hatással volt rám, mert hihetetlen fazon, és manapság is barátok vagyunk. Ennyire fontos, hogy az embernek legyen tanára, hiszen személyes kapcsolatokat alakít ki. Magam is tanítottam másokat gitározni, és sok tanítványom volt. Van köztük, akiből profi zenész lett, mások más pályát választottak, de mindannyian élveztük az együtt töltött időt.

Felfedeztem még egy érdekességet az új lemezzel kapcsolatosan. Tudtad, hogy a Scorpionsnak is van egy Can You Feel It című nótája? A tiétekhez hasonló bulis hangulatú dal. Az Unbreakable albumon szerepel, amely nyilván nem a legismertebb anyaguk, de én nagyon kedvelem.

Filippa: Tényleg? Nem semmi, muszáj lesz Google-on rákeresnem. Fogalmam sem volt erről.

Milyen céljaid vannak a Dirty & Divine-nal? Milyen eredményekkel lennél elégedett?

Filippa: Annyi a célom, hogy továbbra is képes legyek ezt csinálni. Hogy tovább vihessem a rock n’roll zászlaját, koncertezhessek, zenélhessek, emberekkel találkozhassak, lemezeket  hozhassak ki – és hogy legyen családom. Jelenleg ez a célom. Remélem, sikerül valóra váltanom, mert a zeneiapr ma igen nehéz terep, nem könnyű megélni a zenélésből. Nem arra törekszem, hogy a legnagyobb sztár legyek. Nagy móka lehet, és jól hangzik, de én realista vagyok, úgyhogy a célom annyi, hogy élvezzem az életet, és nyomjam az embereknek a rock n’rollt. Szeretném jól érezni magam, és jó életet szeretnék magamnak.

Az új kiadót illetően van már esetleg valamilyen fejlemény?

Filippa: Nincs, de kíváncsian várjuk a javaslatokat...