A gall black metal színtér mecénása, a Les Acteurs De L'Ombre Productions most egy, a francia határon kívül alkotó társaságot húzott elő a képzeletbeli kalapból. A belga Räum a kiadó részéről nem új szerzemény, már a Liége-i formáció előző lemezét is a LADLO gondozta.

A 2023-as Cursed by the Crown-hoz magam sem értem, hogy miért, de annak idején nem volt szerencsém. Be kell valljam, hogy azt a négy tételes lemezt a mai napig nem hallottam, így viszonyítási pontok hiányában, tiszta füllel ültem neki ennek az idei pályaműnek. Gyors nyomozás, azaz a Metal-Archives felütése után, előzetes ismeretek hiányában is örömmel konstatáltam, hogy a belgák ezúttal nem kilenc-tíz perces darabokkal álltak elő, hanem az Emperor of the Sunt hat-hét percnyi fejezetekre tagolták.

A kiadó egyik házi grafikusa, Sophie Turbé (lásd még: Lunar Tombfields, illetve Mòr) által jegyzett, színösszeállításában és grafikájában – tematikájában nyilván nem – a huszadik század első évtizedeinek mozgalmi kiáltványait idéző borítókép alapján, a korongot elindítva természetesen nem a black metal konvencionális változatára készültem. Nem kellett csalatkoznom. A belgák ha nem is vezetik járatlan ösvényekre a black metalt, a sűrű, áthatolhatatlan bozótosba annál inkább.

A hallgatónak esélyt sem adnak megtalálni a kifelé, vagy legalábbis egyenesen, előre vezető mezsgyét. Látótávolság és levegő hiányában pedig nincs mire hagyatkoznunk. A horrorisztikus intróval egybekötött Eclipse of the Empyreal Dawn indái már az első pillanatokban körbefonják a hallgató nyakát, és ez a fojtogató érzés a háromnegyed órás pokoljárás során csak pillanatokra enyhül, egy-egy ambientes betét, vagy megfontoltabb tempóválasztás révén. Dallamokról értelemszerűen szó sem lehet. A Nemo Me Impune Lacessit és a záró A Path to the Abyss a korai norvég black metal billogát viselik magukon, még a Toward the Flames című, féktelen zajszimfóniából fúvós hangszereket is kihallani véltem, de utóbbira nézve nem találtam megerősítést. A magából fekete epét okádó Grounds of Desolation-ben a sludge mocska keveredik a black metallal, még a címadó a drone-os pengetések révén érdemel említést. Az Obscure című, izzó kreatúra pedig lávaként zúdul az emberre; ha létezne ilyen halmaz, noise black metalnak nevezném ezt az újfent gátlástalan alkotást.

Ha húzódik bármilyen átfogó koncepció az Emperor of the Sun hátterében, az csakis a nyugalom megzavarására, a hallgató felzaklatására irányulhat. Zenekarneveket szándékosan nem emlegettem, de ha a Räum kapcsán egy tényleges támpontot megjelölhetek, az csakis a finn Oranssi Pazuzu lehetne. A legszélsőségesebb zenék, a muzikális eszközökkel keltett káosz hívei megszólítva érezhetik magukat a Räum-féle post black/sludge/noise kiáltvány által.