Egy hónappal a Trent Reznor közreműködésével készült Swoon után Peter Murphy, alias Mr. Bauhaus, ismét egy neves vendéggel rukkolt elő. The Artroom Wonder című új dalában a Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor gondoskodik a súlyos mélyekről.
A szám lüktető elektronikus alapokra épül, majd fokozatosan bontakozik ki Murphy jellegzetes, gótikus hangulata. Az énekes elmondása szerint a dal inspirációját egy fiatalkori élménye adta: „Daniel Ash-sal együtt hallgattuk az idősebb, menő értelmiségieket az iskola művészeti termében. Bebocsátást nyertünk a konklávéjukba és a zene, amit játszottak, teljesen elvarázsolt minket – kiderült, hogy David Bowie The Bewlay Brothers című száma volt, ami olyan misztikus és rendkívül érzéki módon szólalt meg, amit addig nem tapasztaltunk."
A The Artroom Wonder Murphy Silver Shade című szólóalbumán kap helyet, amelynek produceri munkáját a Killing Joke basszusgitárosa, Youth látta el. A lemezen hallható lesz a korábban megjelent Swoon és a Boy George közreműködésével készült Let the Flowers Grow is. Az album május 9-én érkezik a Metropolis Records gondozásában.