Mivel a megjelenés dátuma még odébb van, és egy, a debütáló lemezének kiadása előtt álló zenekarról van szó, a Versatile-lel kapcsolatos első benyomások a vizuális oldal felől értek. A borító alapján a fantasy világában gyökerező szövegeket vártam, epikus-atmoszférikus black metalba csomagolva – vagyis egy Summoning-befolyás alatt álló, Középfölde irányába tartó audiovizuális utazásra készültem.

A zenekari promóciós fotó viszont kissé összezavart. A vizuális téren újfent karakteres kép teljesen más lehetséges, a Gaerea-féle irányt mutatott a majdani nagylemeznek. Mindkettő tévútnak bizonyult, a Versatile ugyanis az indusztriális stigmákat magán hordozó kaotikus black metal irányába köteleződött el. A zenekar neve francia formációt sejtetett ugyan, de a Versatile lemeze szűk egy hónap múlva Genf irányából fog érkezni.

A Les litanies du vide (Az üresség litániái) egy ambiciózus alkotóközösség első lépése. A cél hallhatóan a black metal határainak további tágítása, legalábbis bizonyos szegmensek tekintetében. A huszonegyedik századi black metal az arra fogékonyaknak sok izgalmat tartogathat. A kreativitás lángja a mai fiatalokban is lobog. Az már más kérdés, hogy ezek a lángok miként csapódnak le az egyes lemezeken.

Jelen esetben a szónikus káosz a legtalálóbb leírás. A svájci négyes a Géhenne című hangulatos, filmzenés bevezetőt csak arra használja fel, hogy csőbe húzza a hallgatót. A szög ugyanis gyorsan kibújik a zsákból; az Enfant Zéro című tétel szűk öt percében a black metalon innen és túl az összes zenei szélsőség felvonul. A dramaturgiai szabályokat sarokba dobva a szép akusztikus átkötők, a sejtelmes gitárdallamok mellett bármelyik pillanatban belefuthatunk egy tremoló-rohamba, egy gépies ritmusba, egy doomos szaggatásba, netán egy sludge-os földbe döngölésbe. A La Régente Bléme című opusz példának okáért a korai Cradle Of Filth lemezeket idéző billentyűkkel simogatja a megtépázott dobhártyákat, majd adja át a főszerepet a Zyklon-féle indusztriális black metalnak.

Mire nyugtáznám a kompozíció irányvonalát, máris a kortárs kaotikus death metal territóriumában találom magam. Az Ieshara című pokoljárás során a három hangszeres táncolható ritmusokon át okkult rítusokból bontja ki az indusztriális kakofóniát. Majd érkezik a Cave Canem necro doomba fulladó, kalapáló thrashelése, illetve a Morphée heroikus dallamokkal (az osztrák Summoningot idéző harci dobokkal) felvértezett fekete fém ötvözete. Ebben a fortyogó káoszban üdítően hat a Graisse-féle szélvész black metal letámadás. A korong második fele a ’90-es évek közepének groove metalja felé tendáló Monstre ellenére is a konvencionális(abb) fekete fém territóriuma. Állítom ezt annak ellenére, hogy az Alter Ego a Covenantból The Kovenanttá vált norvég úttörők ösvényén menetel végig.

A Les litanies du vide szerzeményeiben a le nem nyesett vadhajtások révén a kaotikus, huszonegyedik századi black metal ölt magára egy amorf alakot. A megértése és a befogadása kevesek kiváltsága lesz. A törekvés viszont dicséretes.