Be kell vallanom, hogy totálisan becsavarodtam Manson kétezres évekbeli trilógiáját záró albumába. A Holy Wood valamiért nálam mindig perifériára szorult, pedig most úgy gondolom, hogy az egyik legjobb lemeze az énekesnek. Simogassuk is meg együtt ezt az albumot hiszen huszonöt éves lett.
Az 1990-es évek végén Marilyn Manson és zenekara ismertté vált. A zenetörténet egyik legvitatottabb rockzenéjét hozták a világra, amit átitatott a káosz, a depresszió és a függőségek. Az Antichrist Superstar és a Mechanical Animals című albumaik kritikai és kereskedelmi sikereket értek el, és 1999-es Rock Is Dead turnéjuk idejére a frontember a kulturális háború ikonoklasztjáva és az elidegenedett fiatalok gyülekező ikonjával vált. Számos politikus, ismert személy (puszi a csikidám hercegnek) lobbizott fellépése betiltása érdekében, hivatkozva hamis és eltúlzott állításokra, miszerint azok állat áldozatokat, és nemi erőszakot tartalmaztak. Koncertjeiken rendszeresen hergelték a vallásvédőket és a különböző szülői csoportokat, akik azt állították, hogy zenéjük romboló hatással volt az ifjúsági kultúrára azáltal, hogy nemierőszakra, gyilkosságra, istenkáromlásra illetve öngyilkosságra buzdított. A Holy Wood-on megjelenő számok közül több 1995-ből származik, az Antichrist Superstar megjelenése előtti időkből, bár ennek az anyagnak nagy része idézem "elszórt ötletekből" állt. Manson, a banda énekese három hónapra elvonult magába, hogy az anyagot összébb fésülje, hogy valamilyen demó vázakkal állhasson ki a zenekar elé. Ezt követően a teljes zenekar egy évig dolgozott az anyag újraírásán és fejlesztésén. A zenekar összesen 100 (!) zenei töredéket írt, ebből 25-30 dal lett. ezt még talán Kirk Hammet is megirigyelhette, ebben az időben. Az albumot több helyen rögzítették, többek között a Death Valley-ben, Manson otthonában a Hollywood Hills-ben, és a Rick Rubin's Mansion Studio Laurel Canyonban. A lemez alapjáraton pedig négy részre van bontva.
Az első rész az “In The Shadow” címre hallgat.A Jelölése “A”
Talán pontosan a Godeatgod nyitány miatt nem égett soha bele a fejembe ez az album. Pedig tényleg minden dala egy sláger, tökéletes megalapozása a későbbi The Golden Age of Grotesque-nek, amivel a sztratoszférában találta magát az énekes. De maradjunk még itt, a szentségit! The love Song, lassan induló mocsok, aminél a basszusgitár olyan soundot hoz, amit ma is szívesen alkalmazna bárki, ebben a műfajban. A refrénről gondolhatnánk, hogy egy egyszerű, buta amerikai állampolgárnak készült sorok, de ez nem igaz. A szöveg egy eléggé komoly metafora. Manson azt mondta, hogy az apa a kéz, az anya a fegyver, és a gyerekek a golyók. Szülőként a te felelősséged, hogy hol lőd le őket. Eléggé komoly gondolatok vannak itt az egyszerűnek tűnő sorok között. Elmondása szerint a The Fight song az a kiábrándultság, amit Ádám érzett miután elhagyta a paradicsomot, mikor rá jött, hogy itt mégsem rózsásabb az élet. A dal szerkezete amúgy egyszerű, könnyen befogadható és fogós, nem hiába tolták mindenhol unásig anno a zenei tévék. A Disposable Teens volt az első dal, ami elkezdte az albumot népszerűsíteni. Engem mindig a The Beautiful People-re emlékeztetett a dobja miatt. Ettől függetlenül teljesen érthető, hogy miért lett ez is giga sláger, nem hiába ezt adták ki először. A különböző szólamokkal megtámogatott ének eszméletlen jól szól.
A második rész az “Az Androgün” a jelölése pedig “D”
Manson a Target Audience (Narcissus Narcosis) című dalt választotta kedvenc dalának az albumon, és azt mondta, hogy ez minden ember önmegvalósítási vágyát írja le. Ez egy eléggé összetett dal lett, hiszen mindent kevernek benne. Az éneklős dallamokat, a lágy gitárokkal, a groteszk megoldásokkal és a furcsa samplerekkel. Én nem azt mondanám rá, hogy ez az ember önmegvalósítása, hanem maga az élete. Ami tele van könnyed részekkel, kellemes dallamokkal, amikre szívesen visszaemlékezik, de mégis ott vannak a durva súlyos dolgok, amik torzítják a képet. A dal érdekessége, hogy található benne egy A optigán is. Több magazin is ezt a dalt emelte ki, mint a lemez legerősebb szerzeménye. A President Dead egy gitár vezérelt dal, amely bemutatja John 5 technikai képességeit, valamint azt, hogy John 5, Twiggy Ramirez és Madonna Wayne Gacy mire is képesek, mint dalszerzők. A Don Gardiner-féle ABC News Radio John F. Kennedy halálát bejelentő adásának mintájával kezdődik a nóta. A dal 3:13 hosszú, ami szándékos számmisztikai hivatkozás a Zapruder-film 313. képkockájára – arra a képkockára, amely a Kennedyt megölő halálos fejlövés becsapódási pillanatát mutatja be. Én kimondottan imádom, ahogy a basszusgitár szól ebben a dalban. Az In the Shadow of the Valley of Death egy önvizsgálatra szóló dal Ádám érzelmileg legsebezhetőbb helyzetében. Előkerül az akusztikus gitár is, ami így több helyet biztosít a különböző samplereknek, mint korábban. A melankólikus hangvételből még melankolikusabb hangvétel lesz, amit csak imádni tudok. Az album talán egyik legbetegebb dala a Cruci-Fiction in Space tovább kutatja az amerikai fegyverkultúrát, feltételezve, hogy az amerikaiak alternatív evolúciós utat választottak; a majmoktól a férfiakon át a lőfegyverekig. Egy olyan dal ez, ami feszültséget kelt az emberben. A második szakaszt a Place in the Dirt zárja, ami egy másik személyes dal. Ádám önelemzése ez a Holy Woodban elfoglalt helyéről. Ez a lassabb hármas csokor tökéletesen felkészít minket az újabb szakaszra, a következő
“A”-ra, ami az “Of Red Earth” címet viseli.
A The Nobodies számomra egy különleges dal. Én ezzel szerettem meg Manson munkásságát a középsuliban. Emlékszem, ahogy az egyik barátom mutogatta nekem Manson dalait és ez egyből megragadt. A hozzá készült videó pedig a mai napig etalon, szerintem. Ez volt az első dal is, amit magamtól elkezdtem megtanulni, kisebb nagyobb sikerrel gitáron. Ebből látható, hogy számomra tényleg az egyik legjobb dal. Imádom a kettősséget ami benne van, ahogy a refrén berobban. Amúgy a dal címe, Mark David Chapman idézetéből származik. A dalt sokan félreértik, Manson olvasatában a lényege nem az erőszak dicsőítése volt; inkább egy gyermeki vérrel áztatott társadalmat akart ábrázolni. A The Death Song a fordulópont Ádám számára, innentől mondhatjuk úgyis, hogy beleszarik a dolgok történésébe. A dal után különösen súlyosan hat a Lamb Of God. Ami egy annyira melankólikus, annyira primitív, de mégis zseniális dal, amiből minden lemezre kellene egy. Manson megmutatja ismét, hogy lassan is hatalmasat tud alkotni, ha akar. A Born Again a második olyan dal a lemezen, amelyen szintetizátoros basszusgitár található, és a The Nobodies mellett az egyetlen olyan dal, amely a dobgépet használ. A lassulás után Manson ismét kiengedi a hangját, ami jól is áll neki. A Burning Flag zárja ezt a szakaszt, ami egyértelműen a Ministry munkássága előtt hajt fejet.
Elérkeztünk az utolsó “M” szakaszhoz, azaz a The Fallen-hez.
A Coma Black különlegessége, hogy Twiggy és Manson is gitározik a dalban. A dal előrehaladtával a különböző, különálló részek egybe kapcsolódnak és egy nagy egészet adnak. A Valentine's Day, The Fall of Adam, King Kill 33° és Count to Six and Die (The Vacuum of Infinite Space Encompassing) mindegyik hirtelen véget ér, majd azonnal követi a következő szám. John 5 is kísérletezett mindennel, hogy minél egyedibb soundot tudjon kinyerni a hangszeréből. A The Fall of Adam-hez a szakadó esőben játszott kint emiatt. Az album záró daláról nemigen írnék semmi magyarázatot. Mindenki döntse el maga, hogyan is zárul a lemez.
Számomra hatalmas reveláció volt ez az album és elérte, hogy újra beleszeressek Manson munkásságába, ennek köszönhetően napokig nem is voltam képes mást hallgatni. És pontosan ez mutatja meg, hogy mennyire jó ez a lemez!
