![]()
Az Avatariumot annak idején a Candlemass főnöke, Leif Edling hívta életre, amikor 2012 vége felé egy új projekthez készített demókat. A formáció Marcus Jidell gitáros és felesége, Jennie-Ann Smith énekesnő csatlakozásával vált üzemképessé, és mára odáig nőtte ki magát, hogy idén megjelent hatodik albuma már Leif közreműködése nélkül készült el. Az alábbi beszélgetésre Jennie-Annel közvetlenül a Between You, God, The Devil and The Dead megjelenése előtt került sor, aktualitásából azonban nem veszített. Főleg mivel a közelmúltban a felhozatalt tekintve igencsak beerősített a Rockmaraton 2025, ahol az Avatariumnak is jelenése lesz július 3-án.
Mindjárt a beszélgetésünk másnapján egy szűk körű partival ünneplitek idei albumotok megjelenését odahaza, Stockholmban, igaz?
Jennie-Ann: Így van, Stockholmban lesz az esemény. Úgy döntöttünk, megjelenési partit adunk, ahol első alkalommal játszunk öt dalt a lemezről. Jó érzés, de azért feszültséggel is jár.
A Between You, God, The Devil and The Dead már a hatodik Avatarium album. Leif Edling már legutóbb a Death, Where Is Your Stingen is csak egy dal megírásában működött közre, most viszont a teljes anyagot ketten Marcus Jidellel alkottátok meg.
Jennie-Ann Igen, így van.
Miben látod a fő különbséget a Between You… és az eddigi munkáitok között? Gondolok itt elsősorban arra, hogy azelőtt is születtek számaitok zongorán, most viszont, ha nem tévedek, a legtöbb tétel így íródott.
Jennie-Ann: Szerintem ezzel az albummal visszatértünk a gyökereinkhez. Nem hinném, hogy szándékosan indultunk el ebben az irányban, egyszerűen arra összpontosítottunk, hogy a lehető legjobb eredményre jussunk zeneileg. Ugyanakkor viszont az élő előadásokat is szem előtt tartottuk. Olyan dalokat akarunk írni, amelyeket a színpadon is jó érzéssel játszunk. Közben azonban úgy alakult, hogy átköltöztettük a régi zongorámat Svédország nyugati partvidékéről Stockholmba, és az egyes számokat azon találtuk ki. Sőt, riffeket is, az új album ugyanis kimondottan riff-központú. Nem mondanám, hogy sok a súlyos vagy doomos riff, néhányat ezek közül tényleg zongorán kezdtünk játszani, csak azután ültettük át gitárra. Úgy gondolom, ez segít nyitottabban gondolkodni, és új kreatív távlatokat nyitni a gitárjátékban és a hangzásban. Szóval az anyag egy része valóban zongorán íródott, ideértve a gitártémákat is. Mi több, az én régi hangszeremet is használtuk ehhez, amit a vinyl szépen kihoz. Ez is olyan nagyszerű az egészben.
Könnyebb, kényelmesebb volt a saját hangszereden játszani dalszerzés közben?
Jennie-Ann: Nos, a zongorát csodálatosnak tartom. Magában olyan, mint egy szimfonikus zenekar. Óriási a hangterjedelme, és olyan zenei lehetőségeket kínál, amelyeket a gitár nem feltétlenül ad. És persze önmagában olyan a dimanikája, hogy az a doom műfajnak is a javára válik, mert a zenénk igencsak dinamikus. Ráadásul Marcus is igen jól kezeli, úgyhogy ezen az albumon gitáron és zongorán egyaránt játszik. Emellett Rickard Nilsson is vendégszerepel az anyagon. Ő pár korábbi albumunk idején volt a zenekar tagja. Szintén billentyűs hangszereken játszik, de dobol is.
A felvételek ugye javarészt Marcus házi stúdiójában zajlottak?
Jennie-Ann: Igen, berendeztünk a házunkban egy stúdiót. Ma este is itt próbáltunk a holnapi eseményre, szóval nagyszerű, hogy van. Ez az első olyan albumunk, amelyet nagyrészt itt a házunkban működő saját stúdiónkban rögzítettünk.
Bőgősötök, Mats Rydström a The Night Flight Orchestra turnéfelállásának is tagja, amikor Sharlee D’Angelo helyére kell beugrania.
Jennie-Ann: Így igaz. Volt is egy fesztivál-fellépésünk Stockholmban, ahol Mats mindkét zenekarral játszott. Stresszes egy napja volt. A Night Flight tagjaival pedig a tavaly nyári fesztivál-körünk során ténylegesen is találkoztunk. Két különböző zenekarral egy napon koncertezni elég stresszes, főleg mivel a két csapat annyira különböző. Teljesen más a zenei felfogásunk.
Júliusban jöttök majd a Rockmaratonra. A nyári fesztivál-szerepléseken kívül lesznek-e önálló lemezbemutató koncertjeitek?
Jennie-Ann: Meglátjuk. Ajánlatot már kaptunk, úgyhogy majd kiderül, mi lesz belőle… Egy rövid német turnéfelkérésről van szó, egy másik zenekarral játszanánk együtt. A mi esetünk nem annyira egyszerű. Nem tudunk nagyobb turnékat vállalni, mert Marcusszal házasok vagyunk, és van egy gyerekünk, akitől nem szakadhatunk el hosszabb időre. Eddig is legfeljebb két hétig voltunk távol tőle. Annál tovább nem is akarunk. Nyilván ő a legfontosabb számunkra. A zene is fontos, de ő még kicsi, és szeretnénk ott lenni mellette.
Egyetértesz azzal, hogy a Between You… az eddigi legszemélyesebb Avatarium album ami a dalszövegeket illeti? A Long Black Waves például egy erőteljes metaforára épülő kinyilatkoztatás, igen mély mondanivalót hordoz. A Lovers Give a Kingdom to Each Other pedig egy igazi szerelmi vallomás.
Jennie-Ann: Nos, nekem úgy a legjobb, ha személyes üzenetet tudok közvetíteni. Szerintem az jobb eredményre vezet. Szerzőként pedig kiváltságosnak érzem magam, mert megvan az átjárásom a saját tapasztalataim és a fikció között. Természetesen élek is a lehetőséggel. Az viszont jobban működik, ha olyasmiről írok, amiről tudok, amit megtapasztaltam, és amihez tudok érzelmileg kötődni. Szóval remélem, hogy képes vagyok személyes üzenetet átadni a szövegeinkkel és az előadásmódommal.
A terapeutaként átélt élményeid is megjelennek a szövegekben?
Jennie-Ann: Igen. A létezéssel kapcsolatos témák természetesen felmerülnek, amikor emberekkel beszélgetek. Az élettel, halállal, a lét értelmével vagy a magányossággal kapcsolatos komoly egzisztenciális kérdések a kezdetek óta, pontosabban az első albumunk óta foglalkoztatnak bennünket. Úgyhogy, mondhatni, megihlet, amikor igazán mélyen beszélgethetek valakivel olyan témában, amely a képzelőerőmre hat. Ezt hasznosítani tudom, azaz a zene nyelvén visszaadni. Lehet szó baráti beszélgetésről, filmről, kiállításról vagy bármiről, aki megmozgatja a fantáziámat. Az Avatariummal megvan az a lehetőségünk, hogy foglalkozzunk ezekkel a komoly kérdésekkel, és nagyon szerencsésnek érzem magamat, amiért olyan pozícióban vagyok, hogy ezt megtehetem. Felhozhatom minden kérdésemet, gondolatomat, kétségemet, és zenébe ágyazhatom ezeket.
Milyen szempontok szerint válogattátok össze a lemezt felvezető három dalt? Mindegyik a zenekar egy-egy oldalát mutatja, viszont az album sokszínűségét nem lehet csupán ezzel a három szerzeménnyel szemléltetni.
Jennie-Ann: Én is így gondolom. És hogy hogyan válogattunk? Nos, a kiadóval egyeztettünk, és arra jutottunk, hogy ezek a számok jellemzőek az albumra. Mi úgy írunk zenét és készítünk lemezt, hogy vinyl formátumban gondolkodunk. Leif Edling tanított meg arra, hogy így dolgozzunk. Imádom ezt, és szerintem egy festményt megalkotni vagy vinyl formátumban lemezt készíteni egy és ugyanaz. Csak a vinylnek mindkét oldala kell, hogy erős legyen. Szóval mi ilyenek vagyunk, de úgy veszem észre, Svédországban egy ideje már a digitális zenehallgatás vezet. Az Avatarium létezésének első tíz évében még nem annyira a digitális platfomrok körül forgott a világ, mint manapság. De hát ez már Svédországba is begyűrűzött. Nálunk Svédországban az emberek újabban a műszaki cuccokat istenítik. Mindenesetre nekem is új, hogy több single-t is kihoztunk, és ezzel elnyújtottuk a kiadás folyamatát. Eleinte csak egy-egy dalt mutattunk be a lemez megjelenése előtt. Egyfajta étvágygerjesztő volt ez, így fokoztuk a várakozást. Most pedig hosszúra nyújtottuk a folyamatot, ami nekem is új. Viszont az album erősre sikeredett, úgyhogy volt miből szemezgetnünk.
![]()
A zenétek gyökerei az 1980-as, sőt 70-es éveking nyúlnak vissza, és nekem nagyon tetszik a természetes, élő hatású megszólalásotok, amelyhez a vinyl formátum is remekül passzol.
Jennie-Ann: Nos, a hard rock a 60-as évek végén, illetve a 70-es évek során alakult ki, és ránk is hatott. Számunkra az jelenti a kihívást és a célt, hogy olyasmit hozzunk létre, ami a jelenkorhoz szól, amennyire csak lehet. Ugyanakkor azt játsszuk, ami belőlünk jön. Viszont természetes módon akarunk zenét írni, itt nincsenek szekvenszerek, nincs autotune a hangomon. A dobok úgy szólnak, mint az élő dobok, a basszusgitár meg úgy, ahogy egy elektromos bsszusgitárnak szólnia kell. A hangomra sem rakunk effekteket. Minden valóságos, ezzel együtt mégsem nevezném retrónak. Egyedi a mai időkben, amikor a hard rock vagy metal zenekarok gyakran előre rögzített sávokra játszanak, a felvételeket pedig agyonkompresszálják. Nem hallgatok túl sokmindent a maiak közül, nekem a mostani zenék telkjesen egyformán szólnak.
Az album dupla CD-n is megjelent. A második korongon egy lipcsei koncertetekről hallható néhány dal. Miért volt különleges számotokra az a koncert?
Jennie-Ann: Igen, van ez az extra CD. Úgy néz ki a kiadvány, mint egy fényképalbum. Belül a két CD, és egy stockholmi fényképész, Niklas Palmklint gyönyörű fotói. A koncert helyszíne nagyon megtetszett, és bár a koncertek hangulatát nehéz megörökíteni, igazán különleges esteként emlékszem az eseményre. Remélem, más is kihallja ezt a felvételből. A közönség hihetetlen volt.
Nálunk nyári fesztiválon még nem léptetek fel, csak budapesti koncertjeitek voltak. A Rockmaraton ilyen értelemben új fejezetet nyit.
Jennie-Ann: Budapesten, ha minden igaz, kétszer játszottunk. Mindkét alkalommal remekül éreztük magunkat, úgyhogy várjuk már, hogy visszatérjünk Magyarországra. Nagyszerű közönségünk volt, jó emberekkel találkoztunk, finom ételeket ettünk, vagyis minden príma volt. Ha most is eljössz, remélem, hogy összefutunk majd.