Az Ugass kutya! néhány évvel ezelőtti újrakiadása kapcsán épp azzal kezdtem a gondolataimat, miszerint szimplán nonszensz, hogy a 2003-as Golgotával bezárólag CD formátumban szinte az összes Moby Dick nagylemez beszerezhetetlen. Ha illúziókba akarnám ringatni magam, most azt is írhatnám, hogy a címzettekhez eljutottak a soraim. A helyzet azonban az, hogy Smiciéket a tábor az összes lehetséges fórumon hosszú évek óta bombázta ezekkel a korai, vagy már nem is olyan korai lemezekkel.

Azt viszont látni, láttatni kell, hogy a diszkográfia egyes darabjai kapcsán újrakiadás-ügyben nem éppen egyszerű a helyzet. Az 1994 és 2003 közötti lemezek kis túlzással mind-mind más kiadónál jelentek meg, melyek egy része már nem, vagy nem az egykori neve alatt fut, összeolvadt, szétvált, megszűnt, átalakult. A zenekar azonban az 1994-es Fejfa helyett lemezzel megtette az első lépést a dolog rendezése érdekében. A szálakat mozgató Prometheus Records ugyanis maga a zenekar – a név tehát nem véletlen.

A negyedik nagylemez pedig a kerek jubileum alkalmából a tavalyi év végén kapott egy CD-s újrakiadást, illetve a korong első ízben LP-n is megjelenhetett. A negyedik nagylemez egy új korszak kezdete volt a soproni thrashereknél, ugyanis a korai időszak dobosát, Rozsonits Tamást Hoffer Péter váltotta – Hofi bemutatkozó anyaga egyébként az egy évvel korábbi Atomtámadás című koncertlemez volt. A frontvonalat pedig továbbra is a Schmiedl Tamás – Mentes Norbert – Göbl Gábor trió alkotta.

A háttér szintén stabil maradt, Rozgonyi Péter hangmérnökkel és a Kegyetlen évek idején csatlakozott Pusztai Zoltán szövegíróval. A Körhinta egyik dalszövegével már a kazetta megjelenése idején sem tudtam mit kezdeni, a Fejfa helyett azonban szövegi szempontból – a Kegyetlen évekhez hasonlóan – egységes képet mutatott, nem került fel rá egy újabb A mesének vége című kísérlet; ellenben a korabeli CD változat a Babilon alternatív változatának képében kapott egy bónuszdalt is.

1994 akkor, és mai szemmel nézve is kiváló év volt a hazai metalban. A már akkoriban is szajkózott, és a nemzetközi színtér első vonalát valóban meghatározó grunge/alternatív hullám még nem gyűrűzött be a hazai mozgalomba. Az év során olyan remek lemezek jelentek meg, mint a Jelek, a Jönnek a férgek, a Keresztút, az Összeomlás, az Ez nem az a hely, a Fekete-kék, illetve olyan underground anyagok, mint az Inside Ash, a Slashing Victory, vagy a Tömik a fejed. A Fejfa helyett ebben a bivalyerős mezőnyben is a felső ligához tartozott, illetve tartozik ma is.

Smici az egyik előzetes interjúban ezekkel a gondolatokkal vezette fel a negyedik Moby Dick albumot: „Az egész lemez maga egy meglepetés. Próbáltunk minden szinten újítani. Nem lesz feldolgozás az albumon, ahogy a Körhintán ott volt a Gazember. Nem akarjunk önmagunkat ismételni. Már többször elmondtuk, hogy Péter csatlakozásával nem egy szimpla dobos érkezett, hanem egy friss ötletekkel teli zeneszerző, aki egy muzikális ember, alapvetően gitározik, billentyűs hangszereken játszik. Erre az új lemezre rengeteg ötlet mellett négy önálló nótát is hozott. Mivel Péternek egész más gondolkodásmódja van, mint nekünk, egyértelmű, hogy már csak emiatt is más ez az anyag, mint a korábbiak voltak. De a többi nótánál is részt vett a hangszerelésben és természetesen a dobtémákat is ő dolgozta ki. És ha már a dobjátéknál tartunk… A dobjáték is egészen más síkon mozog, mint korábban.”.

A kvartett a rendhagyó intro után a címadó képében az egyik legdurvább dallal nyitja a korongot. Smici: „A refrén annyira megkapó és mellbevágó, hogy kitörölhetetlenül befészkeli magát az agyadba”. Egyetértek. Bár nem kirobbanthatatlan epizódja a jelenlegi Moby Dick koncerteknek, de máig a tábor egyik favoritja. A Romlott rendszer tematikája mindig aktuális. Zeneileg pedig egy, a nyitányhoz képest megfontoltabb, hagyományos Moby Dick-féle döngölés. A bibliai tematikájú, és egy apokaliptikus rajongói monológgal nyitó, heavy metalos, mi több, doomos riffekkel felvértezett Babilonról a szövegíró, Pusztai Zoltán a megjelenés környékén így fogalmazott: „Egy bűnös város, egy bűnös életmód felett mond ítéletet. Vádiratként íródott, szomorú párhuzamot vonva múlt és jelen között.”

Az eredeti megjelenés idején a szokatlan énekdallamok ellenére a középtempós Másféle tűz volt az egyik személyes favoritom. A groove-os, és egyúttal a középtempókkal variáló Utolsó kenet a címe alapján szövegi szempontból az előző dalban megkezdett tematika folytatása is lehetne. De végképp nem az, inkább egy cinikus valláskritika. A gyorsan letámadó Rossz helyen lényegét magam sem tudnám jobban megfogalmazni, ahogy annak idején a frontember összegezte a lényeget: „Nagy divat manapság a punkos hangzás, ebből mi sem maradhattunk ki! Szerintem ez egy abszolút tuti nóta, biztos közönségkedvenc.”

A társadalomkritikus Illúziók nélkül számomra elsősorban a szólóbetétje miatt emlékezetes, de a refrénje is gyorsan fülbe ül. A Hofi technikás játékára felhúzott, burkoltan párkapcsolati témákat boncolgató Fordítva sül el a fegyverben a klasszikus brit hard rock is beköszön, de akad itt egy rövid panterás szaggatás is. A lemezanyaghoz elsőként megírt Önkéntes áldozatot manapság keveset emlegetjük; nálam a Moby Dick diszkográfia amolyan titkos favoritja, a zenekartól szokatlanul hosszú hangszeres betéttel. Hofi: „Ebben a nótában még a legnagyobb zenei analfabéta is el tudja különíteni egymástól a hangszereket. Itt mindegyik hangszernek egyéni szerepe van.”

Az eredeti kazetta-változat levezető darabja pedig a szellősebb hangszerelésű Így tűnsz majd el. A Hofi-korszak első stúdiólemezeként a Fejfa helyett egy szövegileg egységes képet mutató, de zenei szempontból a Moby Dick több arcát is felvillantó lemez. Az LP-verzió innen rendelhető, a digipak CD kapcsán meg itt a rendelési lehetőség. (Az idézetek a Metal Hammer magazin 1994-es lapszámaiban megjelent egyes interjúk részletei.)