A Needless zenekar kapcsán abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha nem is a kezdeti lépésektől, de a bemutatkozó Heresy lemez megjelenésétől követhetem a csapat sztoriját. A kezdeti történésekig ugyanis közel másfél évtizeddel korábbra kell visszatekinteni. A dánszentmiklósi ötös nem a huszonegyedik században bevett forgatókönyv szerint építkezett, hanem a ’80-as évekbeli zsinórmérték szerint haladtak előre a történetben.
Egy demo, majd egy EP után szerzői kiadásként jelentkeztek a 2019-es Heresyvel, mely annak idején – az előzmények ismerete hiányában – alaposan fejbe is kólintott. A srácok ugyanis egy „kész” anyaggal álltak elő, mind a hangzás, mind pedig a zenei oldal tekintetében. Az olyan, az utóbbi évtizedekben sajnálatos módon már csak járulékosnak számító tényezők, mint a borító, illetve a szövegi koncepció is stimmeltek náluk.
A folytatás már egy, a nemzetközi undergroundban is jegyzett kiadó színeiben érkezett, a 2022-es The Cosmic Cauldron képében. A zenekar minden tekintetben továbblépett, azt a nagy lélegzetű, valóban epikus anyagot a maga idejében maximális pontszámmal díjaztam, amit ma sem érzek eltúlzottnak. Akkor egy jó értelemben vett nehéz lemezzel volt dolgom. Zenei és szövegi szempontból is nehezen kiismerhető, kapaszkodók nélküli extrém metal anyagról volt szó, melyre a death, a thrash, illetve a black jelzők egyaránt ráaggathatók voltak, de leginkább mindhárom együttvéve; kiegészítve a melodikus, az epikus, és a sci-fi billogokkal.
Ahogy legutóbb is emlegettem, a Voivod, a Vektor, illetve a Nocturnus párhuzamok adták (volna) magukat, de Needless-ék nem egy vagy több kinti formáció hazai leképezésén gondolkodtak, hanem a saját hangjukat keresték. A The Cosmic Cauldron óta a Forczek Ádám énekes, Bárány Tamás gitáros és Bánfalvi László basszusgitáros alkotta trió körül ismét tagcserék zajlottak; az ötös Katona Kristóf gitárossal és Kasper Botond dobossal vált teljessé.
Az űrbéli koncepció ellenben mit sem változott – Ádám a hamarosan esedékes interjúban majd beavat minket a részletekbe. A Premonition pedig zenei szempontból a két elődje keverékét kínálja, azzal, hogy ezúttal nem készült a Sky Burial-hoz, illetve a Transgalactic-hoz hasonló lemezvégi nagyeposz.
Nézzük a dalokat! A Derelict és Metatrons In Sunken Arks képében ugyanis két valóban dalszerű tétel indítja be a harmadik Needless korongot. Az előbbi nyitánya a black metal felől közelít, vokális téren pedig Ádám mindhárom fentebb emlegetett alirányzat attribútumait felvonultatja. Utóbbi pedig a Death: Human-érájának progresszivitását idézi, a frontember újfent sokszínű vokalizálásával. Perfekt darab mindkettő. A Twilight Cradle-be már beszivárog a melodikus death metal is, de Needless-hagyományok szerint tucatnyi egyéb esemény is történik ebben a szűk hat percben.
A visszafogott tempóra alapozó Constellations bevezetője szusszanásnyi szünetet engedélyez – jelzésértékű dallamos vokállal. Hasonló felfogásban íródott a Dark Epiphany is, melyből némi dark rockot is kihallani vélek. A nemcsak képzeletbeli B-oldal – ugyanis LP-változat is készült – egy egyenesebb vonalvezetésű, tudatosan építkező melodikus death metal tétellel, az As Our Citadels Burn-nel startol. A The Outer Reach eleje pedig egy rövid kitekintés a bő három évtizeddel ezelőtti brit doom/death vonal felé, még a záró epikus darab, a Worlds Forgotten, Dreams Undone szintetizálja az eddigieket.
Szűk két héttel a Premonition megjelenése után a közvetlen elődöt egy árnyalatnyival erősebbnek érzem, pontosabban a The Cosmic Cauldron egyelőre közelebb áll hozzám. Ettől függetlenül a Premonition is a kortárs hazai extrém metal underground megkerülhetetlen anyaga; bízom benne, hogy a feltörekvő olasz kiadó a promóció tekintetében kihozza belőle a maximumot!
