Mivel a Sony Music tavaly ősszel vette át a Pink Floyd katalógusának kezelését, ráadásul nem kevesebb, mint négyszáz millió dollár fejében, nem lehetett kérdés, hogy a konglomerátum rövid időn belül előáll valami meglepő, vagy legalábbis nem feltétlenül várt kiadvánnyal. Jól tudjuk azt is, hogy ugyanez a cégcsoport értő kezekkel ápolja Jimi Hendrix hagyatékát, időnként sosem hallott felvételeket előásva abból a bizonyos feneketlen, képzeletbeli fiókból (például ITT és ITT). A Pink Floyd esetében ráadásul jóval terjedelmesebb az életmű, nagy a merítési lehetőség.
Jelen kiadvány pedig utólag tűnjön bármilyen logikus lépésnek is, szerintem magát az alapötletét tekintve – ami a hanganyag hivatalos publikálása volt – eleve zseniális húzás. A felvételek annak idején „csak” film formájában jelentek meg. Talán hihetetlen, de a mindenki által ismert Live at Pompeii-nek korábban sosem volt hivatalos audio verziója, kalóz változatokból persze több tucatnyi is készült az elmúlt évtizedekben. Nem akarok nagy szavakat használni, csak tényként közlöm, hogy az 1971 őszén rögzített felvétel a rocktörténet egy megkerülhetetlen darabja. Az előadás és annak rögzítése hátteréről néhány kattintás után minden alapvető és járulékos infó fellelhető, de a zenekarról az utóbbi években megjelent magyar nyelvű kiadványok (itt és itt) is taglalják ezeket.
Zenekari viszonylatban, az életművet tekintve csak egy állóképről van szó, rocktörténeti szempontból azonban ez egy formabontó, de eredményesnek bizonyult kísérlet. A lényeg, hogy a négyes a Meddle kiadását egy hónappal megelőzően, a lemez rögzítése után pár héttel cuccolt át a Vezúv lábához, és néhány nap alatt rögzítették a kép-és hanganyagot, majd rá is fordultak a Meddle promózására. Maga a Live at Pompeii film pedig már a következő nagylemez, az Obscured by Clouds kiadását követően, 1972 őszén jelent meg.
A zenekar tehát kreativitása zenitjén járt. Az ókori amfiteátrumban rögzített anyag a Pink Floyd első filmje volt, de a többség nem emiatt emlegeti a kiadványt, hanem azért, mert a Live at Pompeii úgy volt élő felvétel, hogy nem felelt meg a koncertfelvételek legalapvetőbb kritériumának. A római kőszínházban ugyanis a zenekaron és a technikusokon kívül senki sem tartózkodott a felvételek készítésekor, leszámítva azt a néhány környékbeli gyereket, akik a kapukon kívülről leskelődtek befelé.
A filmet jómagam többször is láttam, így a vulkán környékén kóválygó zenészekről készült egyes vágóképek az évtizedek során a retinámba égtek. A hanganyagot elindítva így természetesen előjöttek a film kockái is. A szerzemények elemzésébe, boncolgatásába nem mennék bele, mégiscsak a Pink Floydról van szó. A számomra legkedvesebb darabjaik közül kettő, a megfelezett Echoes és az – egyik – első progresszív rock albumról átemelt Set the Controls for the Heart of the Sun is műsoron van.
A külön lemezen helyet kapott két bónusszal közel másfél órás terjedelműre hizlalt felvétel 2025-ös remixéért pedig nem más felelt, mint a Porcupine Tree Steven Wilsonja; aki az utóbbi években nagyon rákapott az egyes rocktörténeti darabok korszerűsítésére.
A dupla CD-s és a két LP-s változatok mellett természetesen van Blu-ray, illetve DVD verzió is, ahogy a hanganyag digitálisan is elérhető. Itt kellene következnie annak, hogy kinek, illetve milyen apropóból ajánlom a címváltozáson átesett Live at Pompeii felújított változatát. Nos, mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvasta, bármilyen élethelyzetben.
