Nem, a Greatest nem valami soron kívüli válogatás a Birminghamből elszármazott zenekartól. Ez a Greatest ugyanaz a Greatest, ami eredeti formájában még 1998-ban jelent meg, a gyűjtemény most csak egy újrakiadást kapott. A teljességhez azonban hozzátartozik, hogy maga a Greatest annak idején az egy évtizeddel korábbi Decade című válogatáslemez felfrissített változata volt. Szóval nincs új a nap alatt.

Az angol ötös zenéjét nevezték már rockzenei hangszerekkel előadott popnak, ahogy szimplán csak popnak, illetve rocknak is. Az elnevezés – szerintem – mindegy is; a lényeg, hogy Simon LeBon és társai a hőskorszakukban szinte futószalagon szállították a slágereket. Hőskorszak alatt természetesen a ’80-as éveket értem. A Duran Duran korabeli lemezeit, egészen pontosan ötöt azok közül tavaly, szintén az újrakiadások apropóján két etapban idéztük fel ITT és ITT, esetenként a részletekbe is belemenően taglalva az említett évtized Duran Duran vonatkozású eseményeit.

Greatest (Hits) vagy Best of…, nem mindegy. Jelen esetben a cím teljességgel lefedi a lényeget. A Greatest ugyanis 1998-ban a zenekar legismertebb darabjait tartalmazta. A szerkesztők voltaképpen a Decade gyűjteményen helyet kapott tizennégy szerzeményt bővítették ki további négy dallal a következő évtized terméséből, illetve a Seven and the Ragged Tiger-ről átmentették még ide a New Moon on Monday-t is.

A zenekar a ’90-es évek végén épp leszállóágban volt, az aktuális Medazzaland lemez mindössze az ötvennyolcadik helyet csípte meg az örökös fokmérőn, a Billboard 200-as listáján, de az album az Államokon kívül, a további nagyobb piacokon sem muzsikált valami fényesen. Az EMI az eredménytelenség eredményeként még 1997-ben meg is szakította a kapcsolatot a zenekarral, és ha hihetünk a fellelhető forrásoknak, a Greatest ötlete ezt követően fogant meg az illetékes szakemberek fejében. Tehát a gyűjtemény hátterében nem maga a zenekar, hanem a kiadó pénzügyi szempontjai álltak.

Az EMI az elhasalt sorlemez után egy borítékolhatóan sikeres válogatással kívánta kompenzálni magát. A dalokat a fentiekből eredően minden bizonnyal az íróasztal mögött válogatták össze. Ennek ellenére, vagy talán épp emiatt a Greatest pont azt hozza, amit a címe alapján elvárhatunk tőle. A különlegessége elsősorban abban áll, hogy több dal is az ún. single edit változatában, tehát nem a nagylemezekről ismert verziójában került fel a CD formátum kapacitását csúcsra járató korongra.

A sorlemezhez nem köthető Is There Something I Should Know? és az azonos című James Bond film betétdala, az A View to a Kill önmagukban is kuriózumok, ahogy a The Reflex alternatív változata vagy a Skin Trade rádiós vágása sem feltétlenül nevezhetők közismert daraboknak. A kiadói húzás mindenesetre célt ért, a Greatest 2008-ra csak az Egyesült Államokban 1,3 millió példányban kelt el, és platina minősítést kapott.

A gyűjtemény összességében is a Duran Duran legsikeresebb kiadványa lett. Ha tovább akarsz látni az Ordinary World-nél, a Hungry Like the Wolfnál és a Come Undone-nál, de nem tudod, hogy melyik sorlemezzel kezdd az ismerkedést – szerintem amúgy a Seven and the Ragged Tigerrel – akkor Duran Duran-ügyben ez a gyűjtemény lesz a jó választás.