A Fear Factory mindig is az egyik gyerekkori kedvencem volt. Pár éve egy ismerősöm Burton-nel grillezett Amerikában. Mondtam, hogy ez nem lehet igaz, ennyire nem lehet jókor jó helyen. Aztán teltek az évek és miközben a Dino-s interjút szerveztem, eszembe jutott ,hogy miért is ne? Miért is ne lehetne Burton-t is elcsípni valahogy. Láss csodát, a dolgok valósággá vállnak. Pár e-mail váltás és már ment is a Zoom meghívó. Halkan megjegyzem, az egyik legrugalmasabb interjú alany volt. Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy a vasárnap délutánjából rám szánt közel harminc percet.

RS: Már jó pár év eltelt azóta, hogy elváltak útjaitok a Fear Factory-vel. Hogy érzed most magad?
Nagyszerűen érzem magam. 2020-ban léptem ki a Fear Factory-ből, és azóta egyfajta gyógyuláson mentem keresztül. Sok időt töltöttem önvizsgálattal, elmélkedéssel, és azzal, hogy eldöntsem, mit is akarok kezdeni a karrieremmel. Úgy érzem, az elmúlt néhány évben sokat fejlődtem és hatalmas lépéseket tettem a következő fejezet felé. Szóval jól vagyok.

RS: Harminc éves a Demanufacture. Mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha szóba kerül az album?
Régen volt már. Tudod, ez egy olyan lemez, amire nagyon büszke vagyok. Az egyik legjobb munkám. Mindig öröm rá gondolni, vagy ha szóba jön.

RS: Sokan csodálkoznak, hogy miért nem az Ascension of the Watchers-t élesztetted újra a Fear Factory után.
Az Ascension of the Watchers inkább egy… hogy is mondjam… szerelemprojekt volt. Nem tudom, ez-e a jó szó rá. Egy olyan dolog, amit húsz éven át csináltam, és amit a szívemből tettem. Igazából a Watchers soha nem oszlott fel. Egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy a saját nevem alatt folytatom, és mindent, amit eddig csináltam a karrierem során, egyesítek egyetlen név alatt: az enyém alatt. Tehát akár a Watchersnek, akár más projektnek írok zenét, az most már ugyanaz a tető alatt van. De a Watchers még létezik. Soha nem oszlattam fel, csak haladok tovább az utamon.

RS: Mekkora nyomást érzel a rajongóktól? Szerinted vannak elvárások, amiknek meg kell felelned?
Egyedül a saját elvárásaimnak kell megfelelnem. Èn magammal szemben mindig magasra teszem a lécet. És úgy gondolom, a rajongóim ezt megértik. Bármit is csinálok, az más lesz, merész lesz, és magán fogja viselni a kézjegyemet.

RS: Először 7 éves koromban láttalak az MTV-n. Szerinted mit jelenthet a zenéd ma egy olyan fiatalnak, aki egy olyan világban él, amiről te már akkor is írtál?
Ez a világ még mindig létezik. Ha az emberek megállnak, és tényleg elolvassák a dalszövegeket, látni fogják, hogy pontosan ugyanaz történik most is, mint akkor. Nem írok semmi újat csak egyfajta futurisztikus nézőpontba helyezem a dolgokat, amik elsőre talán nem tűnnek valósnak. De ha hátralépsz egyet, rájössz: ezek tényleg megtörténnek.

RS: Mit gondolsz az AI-ról? Jó vagy rossz dolog?
Mint minden új technológiai újítás, az AI-t is eredetileg jó szándékkal hozták létre, de mindig lesznek olyanok, akik rossz célokra használják. Őszintén szólva nem hiszem, hogy az AI hosszú távon előnyös lesz az emberiség számára. Bármilyen programot is kap, mindig lesz benne valamiféle torzítás. És amikor az AI önmagát kezdi el másolni, na az lesz az a pont, ahonnan nincs visszaút az emberiség számára. Ne felejtsük el, mennyi energiát igényel az AI működtetése. Már önmagában az áramhasználata is pusztító hatással van a bolygóra gazdaságilag, ökológiailag és mentálisan is rombol minket.

RS: Régebben modern metálnak hívták, amit csináltatok. A mai generáció számára viszont az olyan albumok, mint a Demanufacture, már klasszikusnak számítanak. Milyen érzés élő legendának lenni?
Furcsa érzés. Őszintén? Nem szoktam ezen gondolkodni. Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy tovább haladjak a művészetem útján, hogy új dolgokat hozzak létre, és hogy újra színpadra álljak.

RS: Szerinted a metálzene még fejlődhet? Vagy már minden új banda csak ismétli a régieket?
Hát, végső soron csak ennyi hang van a gitáron. És a zongorán is. Mindent újra megcsináltak már. Lehet, hogy újabb és újabb alműfajokat hozunk létre, de ezek mind ugyanabból az alapból táplálkoznak. Már mindent megcsináltak. A lényeg az, hogy a sajátoddá tedd, és hogy jól szóljon. Ha ugyanazt a három akkordot használod, mint mások, de írsz belőlük egy új számot, az nagyszerű. Az emberek megpróbálják a metált újabb és újabb irányokba vinni, de ezzel talán épp a lényeg vész el.

RS: Egy ilyen hosszú zenei pályafutás után mennyire fontos számodra, hogy még mindig kísérletezz a zenében?
A kísérletezés mindig pozitív dolog. Ez valami, amit minden művésznek meg kell tennie. Feszíteni kell a határaidat, feszegetni a tehetségedet, és ki kell próbálni olyan dolgokat is, amiket még sosem csináltál. Ez tanulás, fejlődés. Ha nem kísérletezel, nem juthatsz el a következő jó dalig vagy hangzásig, ami talán a jövődet határozza meg. Ez minden művész számára alapvető legyen szó zenéről, festészetről, fotózásról vagy írásról.

RS: Mennyire fontos az önreflexió és a tudatosság fejlesztése a kreatív folyamat során?
Egyértelműen kéz a kézben járnak. A művészetben önmagad megnyitása,a gondolataid és érzéseid feltárása kulcsfontosságú. Ha nem nyílsz meg, akkor nem hozol létre semmi olyat, ami mások számára is jelentőségteljes lehet.

RS: Egy interjúban azt mondtad, most boldog és izgatott vagy. Mit teszel azért, hogy a negatív érzések ne vegyenek erőt rajtad?
Egyszerű: kikapcsolom a közösségi médiát.

RS: Nincs is közösségi fiókod?
De van. Instagramom, meg egy Facebook rajongói oldalam. De nincs TikTokom, nincs X-em (Twitter), és más sem igazán. Leginkább a saját weboldalamat, Facebookot és Instagramot használom. De ha rosszul érzem magam, egyszerűen csak félreteszem a telefont. Az algoritmusok, amiket a közösségi platformok használnak, elterelnek, megosztanak minket, és olyan reakciókat váltanak ki, amik lekötnek, de mindez csak figyelemelterelés. A negatívitás ellen úgy tudok fellépni, hogy tudatosítom, mi történik valójában, és arra fókuszálok, ami igaz, nem arra, ami csak látszat.

RS: Vannak olyan albumok, amik visszavisznek egy adott korszakba, mint egy időkapszula. Neked van ilyen albumod?
Persze. Az egész életemet végigkísérte a zene, gyerekkorom óta. Vannak lemezek, amik emlékeket idéznek fel, mindenféle műfajból. Mert szerintem minden zenei irányzatban van valami jó. Zenekedvelő vagyok, úgyhogy az életem során rengeteg „időkapszula-albumom” van.

RS: Emlékszel, mi volt az első album, amit megvettél?
Igen, erre tisztán emlékszem, meg igazából egyszerű mert hatalmas hatással volt rám Elvis mindig is. Egy Elvis: Greatest Hits volt az első lemez, amit vásároltam.

RS: És mi volt az utolsó?
Hú… azt nem tudom. Általában régi lemezeket veszek olcsón, nem feltétlenül újakat. Mindig hallgatok valamit, szóval nem is emlékszem, mi volt az utolsó fizikai album. De most eszembe jutott, volt egy projekt, amit GZR-rel csináltam, és azt most végre kiadták vinylen, szóval azt megvettem.

RS: Szerinted az embereket még érdekli az új zene olyan legendás zenekaroktól, mint a Metallica, Iron Maiden vagy Guns N’ Roses vagy csak a régi slágerek miatt mennek a koncertre?
Szerintem ma a nosztalgia mindent visz. Az emberek azért mennek ezekre a koncertekre, hogy azokat a számokat hallják, amiket szeretnek.

RS: Visszatekintve a '90-es évekre: szerinted lehet még olyan zenei robbanás, mint akkoriban?
Nem. Szerintem soha többé nem lesz olyan robbanás. Az internet mindent megváltoztatott. Nincs több titok, nincs izgalom. Naponta 100 ezer új album kerül fel a Spotifyra. Túl sok az információ. Az az időszak amit én aranykornak nevezek, véget ért. Nem jön vissza. Csak akkor, ha az internet egyszer megszűnne létezni.

RS: Mi volt a legemlékezetesebb dolog számodra a '90-es évekből?
Az, hogy akkor indult el a zenei karrierem, és hogy mennyi mindenen ment keresztül csúcspontokon és mélypontokon. Nagyszerű utazás volt, ez volt a legjobb az egészben.

RS: Sokan mondják, hogy a Nirvana megölte a metált a '90-es években. Mit gondolsz erről?
Ezzel nem értek egyet. A Nirvana nem a metált ölte meg, hanem a populáris zenét, ami akkor épp a hajmetál volt. Az emberek kezdtek belefásulni, a Nirvana pedig valami nyerset és energikusat hozott. A hajmetál eltűnt, de a metál nem. Elég csak megnézni az Earache, Century Media vagy a Roadrunner kiadókat, ontották magukból a metál albumokat. A Fear Factory is akkor vált ismertté. Ha a Nirvana tényleg megölte volna a metált, mi sem juthattunk volna el odáig. Ez az állítás egyszerűen nem igaz.

RS: Mire vársz most a legjobban a jövőben?
Arra, hogy újra felvegyek zenéket és visszatérjek a turnéra. Ezek most kicsit lassabban haladnak, de rajta vagyok, hogy minél előbb eljussak minél több helyre.

RS: Van olyan kérdés, amit a legjobban utálsz, ha feltesznek interjúban?
Van, ellenben nem árulom el! Haha

RS: A fiam 5 éves, imádja a „Linchpin”-t. Azt mondta, kérdezzem meg: hogyan lehet olyan zenét írni?
Nos… ez úgy működik, hogy összegyűlik egy csapat, és együtt írunk. Nehéz ezt megmagyarázni egy ötévesnek. A „Linchpin” cím már megvolt, mielőtt megírtuk volna a számot. Aztán amikor elkezdtük a munkát, összeállt a cím és a dalszöveg. Ez egy természetes folyamat. Ha valaki nem érti, hogyan készül a zene, azt nehéz elmagyarázni. Ha tényleg meg akarja érteni valaki, ajánlom Rick Rubin új könyvét most nem jut eszembe a címe, de fantasztikus olvasmány, főleg azoknak, akik nem ismerik a zeneírás folyamatát.

RS: Ez a kedvenc zenei könyved?
Nem, csak épp most olvastam el.

RS: És melyik a kedvenced?
Nem tudom, van-e egyáltalán kedvenc zenei könyvem. Sok életrajzot olvastam, némelyik nagyon jó volt. De hogy egy konkrét kedvencem lenne? Nincs. Rengeteget olvasok nagyon sok témában, így nehéz is lenne kedvencet választani.

RS: 1997-ben a Black Sabbath Reunion turnén a Fear Factory volt az egyetlen előzenekar. Mit érzel most, ha Ozzyra gondolsz?
Semmit, csak szeretetet. Egy hihetetlen ember volt. Óriási veszteség a zenének. Egy korszak vége, de örülök, hogy már nem szenved. Biztos vagyok benne, hogy most is mosolyog ránk odafentről.

RS: Az utolsó kérdésem: Mikor jössz vissza Magyarországra a szólóprojekteddel?
Fogalmam sincs. Most próbálok találni egy booking agentet, hogy elindulhassak. Szeretnék eljutni Magyarországra, dolgozom rajta, de még nem jött össze. Ha ismersz olyan promotert, akit érdekelne, hogy eljöjjek, kérlek, szólj nekik! Nagyon örülnék, ha újra nálatok játszhatnék