RockStation

Arcomba vág - új dal és klip a Depresszió zenekartól

2025. augusztus 02. - rockstation

486996397_1199769784838745_4014707374628207832_n.jpgA március végén bemutatott Édenkert után - videoklippel együtt - megérkezett a második előzetes dal is a Depresszió ősszel megjelenő új nagylemezéről.

A 25 Éves Jubileumát ünneplő zenekar frontembere, Halász Ferenc így kommentálta a friss tétel megjelenését:
„Az idei évünk két részre oszlik. Tavasszal és nyáron a 25. születésnapunkat ünnepeljük a közönségünkkel, ősztől viszont már az új lemezé lesz a főszerep. Az ‘Édenkert’ és az ‘Arcomba vág’ is markánsan hordozza a ránk jellemző stílusjegyeket, így jól illeszkednek a jubileumi karrier-összegzéshez. Az új albumon található dalcsokor egyben utal a múltunkra, megmutatja, hogy hol tartunk most, és előrevetíti azt is, hogy milyen irányba szeretnénk menni. Úgy érzem, hogy változatos és egységesen erős lett a lemez. Érdemes lesz tehát az egészet egyben meghallgatnia annak, aki teljes képet szeretne kapni. Ha a ránk jellemző stílusban születik egy jó ötletünk, és nekünk jólesik elkészíteni, akkor azt is örömmel tesszük, viszont az is fontos számunkra, hogy új megközelítéseket is kipróbáljunk, amik számunkra és a közönségünk számára is izgalmasak. Összességében nézve, a hangzásunk is frissült az új lemezen és minden dalban igyekeztünk egy érettebb, aktuálisabb felfogást megvalósítani.”

“Az ‘Arcomba vág’ szövege egy állásfoglalás részemről, amiben hasznos üzeneteket is próbáltam átadni, mindezt egy eléggé erőteljes és felemelő zenei környezetben.

A videoklip a 25 Éves Jubileumi Koncertünkön készült. Szeretjük a koncertklipeket, ráadásul a kiemelt esemény adta is magát. A Pixel Film által készített, hangulatos kisfilm egy lényegre törő dokumentációja annak, hogy hogyan ünnepeltük meg a rajongóinkkal ezt a számunkra fontos mérföldkövet. Illetve, azt is jól mutatja, hogy milyen színvonalú most az élő produkciónk.”

Az Arcomba vág a zenei streaming szolgáltatók kínálatában:
https://depresszio.bfan.link/arcomba-vag

A zenekar jelenleg zajló születésnapi turnéja augusztusban még érinti a FEZEN Fesztivált, Szalacsot, a fonyódi RockBalatont, Mezőtúrt, a Tábor Fesztivált és Hajdúnánást. A jubileumi koncert fővárosi ráadására pedig augusztus 16-án kerül sor a Barba Negrában.

2025.08.16. Budapest / Barba Negra
https://www.facebook.com/events/672086265766466

Ősztől pedig indul a lemezbemutató országjárás - az alábbi helyszíneken lehet találkozni a zenekarral.

10.03. Veszprém / Expresszó
10.11. Pécs / Pécsi Est
10.18. Tatabánya / Roxxy Music
10.24. Szeged / IH Rendezvényközpont
10.25. Kecskemét / Ápoló Klub
11.07. Szombathely / Végállomás Klub
11.08. Győr / Bridge Klub
11.14. Miskolc / Helynekem
11.15. Debrecen / Lovarda + Road
11.21. bejelentés később

Az új lemez megjelenésével kapcsolatos részletes információk szeptember elején várhatók.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2218919702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum