A Three Days Grace az elmúlt évtizedekben folyamatosan ott volt a modern rock élvonalában, dalaik generációknak jelentettek kapaszkodót és energiát. Most új korszak kezdődött: a zenekar történetében először Matt Walst és Adam Gontier közösen álltak a mikrofon mögé egy teljes album erejéig. Az Alienation nemcsak zenei szempontból hoz friss fordulatot, hanem érzelmileg is őszintébb, személyesebb oldalát mutatja a bandának. 

Mattet egy gyors, de tartalmas interjúra sikerült elcsípni, sok kérdés, kevés idő, úgyhogy pörgetni kellett a témákat. Ennek ellenére szó esett a közös munkáról, a dalok születéséről, a rajongóktól érkező inspirációról, és arról is, milyen érzés kettős frontemberként új fejezetet nyitni a Three Days Grace történetében.

RS: Ez az első album, amin te és Adam együtt énekeltek. Hogyan találtátok meg a közös hangot, miközben mindketten hoztátok a saját stílusotokat és energiátokat?

Matt Walst: Nem kellett túlgondolni, egyszerűen működött. Az első dal, amit közösen írtunk, a Mayday volt, és gördülékenyen összeállt. A verzékben váltogatjuk egymást, ő viszi az egyik refrént, én a másikat. Szinte magától értetődően alakult és működött.

RS: Az “inner collapse and outward defiance” koncepció elég erőteljes. Mikor érezted először zenészként, hogy ezt a belső összeomlást a színpadon erővé tudod formálni, nem gyengeséggé?

Matt Walst: Amikor beléptem a Three Days Grace-be, az elég stresszes időszak volt, és persze nem mindenki örült neki, amit meg is értek. Adam kiszállt, jött egy új srác, aki történetesen én vagyok. Rengeteg negatív visszajelzést kaptam online, de ez inkább motivált arra, hogy jobb legyek. Tüzelte bennem, hogy többet és többet hozzak ki magamból. És amikor színpadra álltam, mindent beleadtam a buliba.

RS: A belső feszültségek átalakítása erővé egy fontos motívum nálatok. Volt olyan dal az Alienation lemezen, ami eleinte túl nyersnek vagy túl személyesnek tűnt? 

Matt Walst: Nem igazán. A kedvenc dalom a Don’t Wanna Go Home Tonight, ami teljesen visszavisz a tinikorba: tudod, amikor nem érdekel, mi lesz másnap, nem foglalkozol a jövővel. Tizenévesen tényleg nem érdekel semmi. Aztán ahogy telik az idő, egyre jobban kezdesz a jövőre koncentrálni. Nagyon nosztalgikus szám, közel áll hozzám.

RS: Ha már nosztalgia – a régi Three Days Grace-lemezek, mint a One X vagy a Life Starts Now, rajongóként is hatással voltak rád, most pedig frontemberként is megéled. Volt valami abból a korszakból, amit szerettél volna átmenteni az új lemezre?

Matt Walst: Igen, a Transit OFVenus anyagon már társszerzőként dolgoztam, tehát akkoriban is aktívan részt vettem a zenekar munkájában. Amikor megjelent a Life Starts Now (2009), épp az első My Darkest Days albumunkat vettük fel Vancouverben, ami végül 2010-ben jelent meg. Ezek az anyagok komoly hatással voltak a dalszerzői szemléletemre.

RS: Szóval az írásmódodra is hatással voltak ezek az albumok. Egyébként hogyan változott maga a dalszerzés, amikor részben más országokban, részben Zoomon kellett dolgoznotok? Ha jól tudom, az Alienation esetében is volt ilyen. Előfordult olyan, hogy a távolság jobban beindította a kreatív folyamatot? És milyen nehézségekbe ütköztetek közben?

Matt Walst: Az előző albumot, az Explosions-t teljes egészében Zoomon “írtuk”. Elég őrült volt a helyzet, de hát a pandémia alatt ez volt az egyetlen megoldás. Most viszont sokkal több mindent tudtunk élőben csinálni. Csak párszor használtuk a Zoomot, egyébként együtt, egy szobában születtek a dalok, ami sokkal jobb volt. A felvételeket ugyan különböző helyeken készítettük el, de mivel a számok már összeálltak, a többi munka már zökkenőmentesen ment.

RS: Mennyi ideig tartott összerakni ezt a lemezt? Évekig? Hónapokig?

Matt Walst: Nagyjából egy év volt az írás és a keverés együtt.

RS: Az Alienation dalai sokféle hangulatot és témát dolgoznak fel, mégis van köztük egyfajta belső összhang. Például a Mayday és az Apologies két teljesen más világ, mégis az album alapkövei. Szerinted mi köti őket össze?

Matt Walst: Mindig a valóságból merítünk. A Mayday kicsit a világ akkori állapotáról szól – minden zavaros volt, nem tudtad, ki vezeti a gépet, de mind együtt ültünk rajta. Az Apologies meg arról, amikor tudod, hogy segítségre van szükséged, de úgy érzed, nem tudnak megmenteni. Hangzásban persze eltérnek, az Apologies kicsit populárisabb, a Mayday viszont igazi kemény dal. Szeretünk egy súlyosabb számmal indítani, aztán jöhet valami könnyedebb.

RS: A zenétek rengeteg embernek segített nehéz időszakokon. Volt olyan rajongói történet, ami közvetlenül hatott egy dal szövegére vagy hangulatára az új lemezen?

Matt Walst: Igen, sokszor halljuk a rajongóktól, hogy „ez a dal megmentett”, „köszönöm, hogy megírtátok, segített túlélni egy nehéz időszakot”. És mi mindig törekszünk arra, hogy a zenénkkel tényleg segítsünk az embereknek a sötét időszakokon átjutni és amikor tényleg megtörténik, az a legnagyobb jutalom. Ezért érdemes csinálni.

RS: Ha már szóba került, hogy sokaknak segít a zenétek… maga az album címe, Alienation is sokféleképpen értelmezhető. Neked inkább a világtól való elszakadásról szól, vagy inkább önmagadtól való elidegenedésről?

Matt Walst: Manapság a közösségi médián keresztül mindenkihez kapcsolódsz, de a nap végén mégis elég magányosnak érezheted magad. Néha még inkább felerősíti a magányt. Van, hogy egyszerűen le kell tennem a telefont, mert rossz hangulatba hoz, és inkább kimennék a fák közé, hogy elszakadjak a képernyőtől.

RS:  Igen, kicsit vissza a természethez.

Matt Walst: Pontosan.

RS: Szerintem ez sokaknak hiányzik. Mindenki zsebében ott a mobil, pillanatok alatt összekapcsolódunk. Például te is Kanadában vagy, én meg itt ülök a Balatonnál, és zoom-on keresztül simán beszélgetünk, ami elképesztő, de közben néha túl sok is tud lenni.

Matt Walst: Abszolút. Nagyon nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt a kettő között, mert könnyű beleragadni. És észre sem veszed: „Hoppá, két órát töltöttem a telefonomon”. Pedig csinálhattam volna valami hasznosat is. És a végén nem is érzem jobban magam. Tele van a virtuális világ őrültséggel, bár persze vannak jó dolgok is. Olyan ez, mint egy kétélű kard: van rajta humor, de ott a rossz, mérgező tartalom is, ami eltompít.

RS: A magány és a kapcsolódás témája sok szinten megjelenik, de térjünk talán vissza kicsit a zenekarhoz. A kettős frontemberes felállásotok elég különleges, hogyan döntitek el, mikor jobb, ha te viszed tovább a dalt, és mikor jöjjön be Adam hangja?

Matt Walst: Ez élőben elég gyorsan kialakult. Sok régi dalban inkább én viszem a háttérvokált, az újabbaknál pedig Adam kap egy versszakot vagy egy refrént. Például élőben imádják, ha ő énekli az I Am Machine-t. De tudod az a legjobb, hogy teljesen rugalmasan alakíthatjuk a dalokat és így tényleg végtelen lehetőségünk van.

RS: Ez tényleg különleges felállás és nem sok banda tudja ezt hosszú távon működtetni, de nálatok bevált és a színpadon is nagyon jól mutat.

Matt Walst: Igen, így van. 

RS: A vokálmegosztás mellett a hangszerelés is kulcsfontosságú nálatok és a zenétek mindig is erősen épített a gitár-riffekre. Ezt az irányt tartottátok az új albumon is, vagy lesz valami meglepetés?

Matt Walst: A gitár-riffek nálunk mindig központi szerepet kaptak, ez a Three Days Grace védjegye. Egy jó riff a szám elején – ez hozzánk tartozik. És ezen a lemezen is gyakran élünk vele.

RS:  És milyen a visszajelzés eddig? Ha jól tudom, most pénteken jön ki a lemez. Az előzetesek alapján mit mondanak a rajongók és a szakma?

Matt Walst: Nagyon szeretik. Jó látni, hogy az emberek ennyire rá vannak pörögve. Mi is alig várjuk, hogy végre mindenki hallja a többi dalt is. Sok olyan szám van még rajta, ami akár kislemez is lehetett volna. Nagyon izgalmas lesz látni a reakciókat, és jó érzés látni a rajongók lelkesedését.

RS: Most indul a turné is, és ősszel Budapestre is jöttök. Hogyan készültök a tengerentúli bulikra?

Matt Walst: Nagyjából ugyanúgy, mint bármelyik turnéra, de ez most hosszabb műsor lesz. Beiktatunk plusz számokat, lehet, hogy akusztikus blokkot is. Most épp készülődünk ugyanis, hamarosan indulunk a Breaking Benjamin-turnéra az Államokban, aztán egy hónap szünet, és jövünk Európába.

RS: Jól hangzik! A színpadon mennyire szoktátok a közönség reakcióihoz igazítani a dalok dinamikáját? Ha igen, lesz ilyen az Alienation turnén is?

Matt Walst: Igen, szoktunk variálni koncertenként. Európa amúgy is mindig hihetetlen energiát ad a zenének. Minden alkalommal meglep, mennyire szenvedélyesen szeretik ott az emberek a zenét. Mindig óriási élmény.

RS: Az utóbbi egy-két évben volt olyan pillanat, amikor azt mondtad: „Oké, ez tényleg egy új fejezet a Three Days Grace életében, főleg a kettős frontember felállással”?

Matt Walst: Teljesen. Olyan, mintha új energiát kaptunk volna. Élvezem, hogy gitáron is játszhatom a számokat és közben énekelhetek is. Ez tényleg valami új és szerintem fontos is, hogy mindig frissítsünk, új dolgokat próbáljunk meg. Ez motiváló és izgalmas is egyben.

RS: Lassan sajnos lejár az időnk pedig lenne még néhány kérdés. Például mi volt a legnagyobb hatás erre az albumra – zeneileg és szöveg szempontjából?

Matt Walst: Ahogy mindig, most is a valós életből merítettünk – abból, ami velünk vagy körülöttünk történik. Ez mindig is a mi formulánk volt. Most viszont több producerrel dolgoztunk, mint valaha: hárman is voltak. Dan Lancaster, aki elképesztően tehetséges, aztán Zakk Cervini, szintén zseni, és végül Howard Benson. Soha nem dolgoztunk még ennyi emberrel, de most úgy éreztük, összeállt a „dream teamünk”, olyan producerekkel az élen, akiknek imádjuk a munkáit.

RS: Mit adott nektek a már említett három producer?

Matt Walst: Mindhárman másban erősek. Zakk Cervini inkább a súlyosabb, nu metalos hangzásokban, Dan Lancaster inkább a poposabb vonalban, de mindketten nagyon jók abban, amit csinálnak. Szóval tényleg a mi álomcsapatunk állt össze.

RS: Úgy tűnik, most tényleg egy új fejezet kezdődik a Three Days Grace életében – friss energiák, új hangzás, és egy olyan lemez, ami sokakhoz szólhat. 

Matt Walst: Igen, pontosan ezt érezzük mi is. 

RS: Köszönöm, hogy meséltél róla. Sok sikert kívánok az Alienation-hez és a turnéhoz, várunk Benneteket Budapesten! 

Matt Walst: Mi is nagyon várjuk, nagy buli lesz!

A budapesti koncertről bővebb infókat ITT találtok.