
Gothic metal az Amerikai Egyesült Államok fővárosából! Milyen jól is hangzik, hiszen New York és az egész stílus egyik alapköve a Type O Negative sincs innen annyira messze. Egyértelműen felkelti az ember kíváncsiságát, a borongós hangulatú albumborító pedig még jobban vonzza a tekintet. Nem is volt kérdés, hogy a Torvus-ra rá kellett csavarodni.
Nem egy friss zenekarról beszélünk, hiszen az első kiadványuk jövőre lesz tíz éves. Valahogy azonban a trió engem eddig mindig totálisan elkerült. A zenekar amúgy nagyon érdekes elegyet alkot. Én felhoznám a norvég származású In Vain zenekart is inspiráció ként, de valahol értem a gothic jelzőt is. Azonban az első hallgatás után kiderül, hogy ez a zenekar sokkal több, mint amit egy jelző mögé belehet bújtatni. Ahogy mondtam is, én több hatást érzek, lehet másnak nem igaz, de egy adag Tribulation is van valahogy a zenében, vagy legalábbis Jonathan Hultén. Az akusztikus témák kimondottan gyönyörűek és akár Peter Steele is énekelhetne rá. Az anyagon amúgy négy dal található és a játékidő nem éri el a húsz percet sem, de ez csak előnyére válik, hiszen újra és újra lepörgetem a lemezt, mert nincs rajta töltelék dal, még csak véletlenül sem. Simán kimerem jelenteni, hogy a 44 Caliber Angel, ha nem egy EP lenne, akkor az év végi listámon biztosan ott lenne!