Vajon Johnny mennyire bánhatja már, hogy harmincöt éve a mocsokban rohad? A Keleti csőd is nem, hogy elmúlt volna, egyre erősebb, nem? És ez mégis kit érdekel? Ez mind jogos, de tegyük is félre a tréfát, hiszen a Tankcsapda debütáló albuma, a Punk & Roll idén harmincöt éves!
Számomra ez az album nagyon különleges, mert otthon dupla albumként volt meg, így A Legjobb Méreg és a Punk & Roll nekem egynek számított, egészen mostanáig. Nagyon furcsa volt így nekiesni az albumnak, hogy akkor megsimogassam egy kicsit. Volt egy ösztönös hiányérzetem, de azért sikerült ezen túllendülni és kihozni az albumból a maximumot. Noha mostanában nem a zenétől hangos a sajtó, ha szóba kerül a zenekar neve, ettől függetlenül nem szabad elfeledni azt, hogy kis hazánkban az egyik legjelentősebb rock zenekarról beszélünk. Nosztalgiával gondolok vissza a korábbi albumokra, amiket rongyosra hallgattam, pláne miután megérkezett Cseresznye, illetve még mielőtt távozott volna.
Most az album készítésébe én annyira nem akarok belemenni, hiszen annyi helyről olvastunk már mindent, meg Lukács annyi műsorban elmondta, hogy kiosztották a hangszereket, aztán uccu zenéljünk! Az albumon összesen tizenkét dal kapott helyet, amik közül igazán egyet sem lehet kihagyni, mindegyik bír valamilyen jelentéssel. A nyitó Keleti Csőd intrója nekem egy kicsit hosszú, de az utána érkező, egyszerű angol punkrock riffek zseniálisak nyitónak még akkor is, ha a játékidő, nincs két perc sem. Lukács ennyi idő alatt is totálisan összefoglalni, hogy mit érezhetett ‘90-ben egy fiatal srác.
Johnny története meg már szinte magyar rocklegenda. Az Elevenen hallható különleges előadás meg még rá pakolt egy lapáttal, hogy mai fejjel is teli torokból tudjam ordítani ezt a dalt. Annyira egyszerű, annyira gyors, annyira primitív. Itt érvényesül, amit mindig mondok, a bonyolult zene egyáltalán nem feltétele annak, hogy egy dal jó legyen. Tökéletesen leírja a rendszerváltás ígéretét, hogy mennyire szép lehet/lesz minden aztán elkapta a lendület őt is. A Kis Oroszlány bújtatott rímei tökéletesen beleillenek a korszellembe, mikor még úgy gondolja a szerző, hogy jó eséllyel nem beszélhet csak úgy a kurvákról, kicsit cizelláltabban, remekül megfogalmazza a dolgokat. Azért kellett bele a pankos lázadás, így Lukács már ekkor kimert mondani olyanokat, amit sokan mások nem.
Az Éjszaka Részegen Haza egy kakukktojás dal. Ettől függetlenül a Tankcsapda szövegeibe totálisan beleillik. A Juggler tiszta gitárral induló riffelgetése, nekem az egyik kedvenc nyitányom a lemezen. Szeretem ennek az albumnak a soundját, ami igazán, nem is biztos, hogy volt. Sokkal inkább csak “torzult” valamennyire a gitár és jó volt az. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ez egyáltalán nem volt egy tudatos dolog, csak simán túlhúzták anno a volume potit. Persze, ha valaki ott volt és nem így volt, az kommenteljen! A Kit Érdekel? annyira egy előremutató dal, hogy az hihetetlen. Nekem az egyik kedvenc Tankcsapda dalom a mai napig még akkor is, ha csak egy átdolgozás (Nagorny Karabach"Who Cares" című dalának magyar változata). Mégis tökéletesen rá érzet valamire, igaz ez egy sokkal lassabb dal, ami emiatt kirí a többi közül, de akkor is a hideg szaladgál a hátamon, ahogy fröcsögi magából, hogy “Kit érdekel az égen a kibaszott halott nap?” Zseniális riff, zseniális magyar szöveggel.
Lehet, hogy a Tankcsapda az elmúlt tizenöt évben nem csinál olyat, ami nekem tetszene, ettől függetlenül az ilyen dalokat csak tisztelni és imádni tudom még mindig. Pontosan az ilyen dalok azok, amik miatt a mai napig sem bánom, hogy életem első tetoválása egy Tankcsapda logó volt. A Félre A Tréfát, a kibővített kiadáson kétszer is szerepel, egyszer ugye a lemez végén egy vicces akusztikus megoldással. Amikor én elkezdtem TCS koncertekre járni ez a dal még masszívan a zenekar repertoárját képviselte, és emlékszem mennyire odavoltunk tiniként a gimiben, hogy a fűről szól a dal. Régi szép idők, mikor egy-egy ilyen dologért, hogy oda tud lenni az ember. Nagyika persze meg nem értette az egészet és nem vágta le, hogy min röhögünk.
A U.s. számomra egy érdekes szerzemény, az elvágyódás dala, ami nem mindig talált meg magának, de totálisan emlékszem, hogy amikor igen, akkor meg mennyire imádtam. Igazából ezért is jó ez a lemez, hiszen mindig vannak időszakok, amikor újra felfedezem magamnak, amikor újra találok benne valami szépet. A Mitől Legyen? Pedig tipikusan a tini srácoknak íródott dal, amit jobban a fiataloknál senki sem tud átérezni. Mai fejjel vicces visszagondolni arra az érzésre, amikor csak ácsingóztunk azon, hogy elmenjünk egy-egy koncertre, mert nem volt rá lové egyszerűen. Teljesen más problémáink voltak, amik teljesen helyén voltak akkor, nem is meglepő, hiszen egy tininek nem azon kell aggódnia, hogy kibasszák-e vajon a munkából, mert megint táppénzen van a gyerek miatt. A Magányos Repülő a szerelmes dalok előfutára, amin kidomborodik szépen a basszusgitár is végre. Érezni a dalban megint csak, mint az album elején azt az angol dallamos punk vonalat, ami amúgy remekül állt ebben az időben a zenekarnak. Az albumot hivatalosan a Baj Van! zárja, amit szerintem senkinek se kell megmutatni. A dal érdekessége, hogy ugye ezt újra vették a később a srácok, ami egy nagyon jó megoldás volt. Ez a verzió nekem kevésbé tetszik, mint a másik, amit már Fejes és Cseresznye társaságában rögzített László. Az óbégatást a végén kimondottan idegesítőnek tartom. Ha nem lenne mögötte a stúdiós-jammes- Félre A Tréfát, akkor idejekorán ki is kapcsolnám az albumot.
És itt most megosztanék veletek egy vicces dolgot. Mindig hallgattam ezt a dalt, de soha életemben nem értettem, hogy a dal közepén min röhögi el magát Lukács? Most tegyétek a szívetekre a kezeteket és valljátok be, hogy nektek se volt fogalmatok róla. A napokban hallgattam fejhallgatóval, hangosabban, mint szoktam (hiába, negyvenhez közel már nem a hangerő a lényeg, de most ez segített!) Tudjátok min röhög Lukács? Valaki a háttérben egy igazi gyomorból felszakadót böfög. Én hallgatom egy ideje ezt a lemezt, de eddig még soha nem hallottam, ellenben így most egy nagyon jót mosolyogtam a dolgon.
Albumsimogatók végén, mindig azzal kezdem a záró sorokat, hogy “összességében” de most nem fogom! Ez a lemez a mai napig megmosolyogtat, belül segít felidézni, hogy milyen volt tiniként, segít nosztalgiázni egy kicsit, felidézni régi emlékeket, hogy milyen volt még a PeCsába járni koncertekre. Milyen nagy dolog volt mikor még a benzinkúton melletted állt meg a zenekar. Mennyivel másabb volt minden. Harmincöt év marha hosszú idő, és noha a zenekart is megcsapta már a feloszlás szele mégis itt vannak és csinálják.
Az most teljesen mindegy, hogy kinek felel ez meg, de harmincöt éven keresztül aktív zenekar nem olyan sok van a magyar zenetörténelemben. Legalábbis én nem nagyon tudok róla, akik folyamatosan aktívak lennének, nem mentek búcsúturnéra. Az album hallgatása közben gondolkodtam azon, hogy mennyire jó lenne ezeket a dalokat élőben is újra hallgatni így egyben, de arra jutottam a végén, hogy nem, nem lenne jó. Lukács hangja természetes módon öregedett, amivel semmi baj, csak pont ez a fiatalos bája tűnne el az egésznek, ami miatt imádom ezt a lemezt.
