A Bad Rain egy első lemezes, német bázisú, de a tagság révén nemzetközi érdekeltségű zenekar. Az előzetes kicsomagolásakor a borítókép láttán egy art rock, esetleg post metal vonalas kiadványra számítottam. A játék neve azonban hard rock, első blikkre mindenféle egyéb jelző és előtag nélkül.

Ha és amennyiben nem háttérzeneként tekintünk egy friss versenyző első szárnypróbálgatására, előjönnek a finomságok is. Jelen esetben a ’70-es évek originális hard rockja és a ’90-es évtized borongósabb – grunge-osabb – ízei is. A köztes dekád azonban véleményem szerint nyomot sem hagyott a Louder Than Words tíz dalán. Szóval, aki német hard rock címke alatt egy Bonfire/Jaded Heart/Fair Warning/Dreamtide/stb.-vonalas lemezre hangolná magát, rossz ajtón kopogtat.

A Bad Rain az amúgy dobos, Veit Schlembach szóló projektjeként indult, 2023-ban. A teljes zenekar a következő évben állt össze, illetve közben, időszakos jelleggel csepegtették a digitális kislemezeket. Az akkor még négy fős csapat tavalyelőtt, fizikai formában, CD-n egy öt dalos EP-vel is jelentkezett. A mindeközben ötössé bővült zenekar tényleges bemutatkozása pedig néhány napja vált bárki által elérhetővé. A kiadó által csatolt információs lap ugyan emlegeti a ’80-as évek szellemiségét, a „modern utat”, sőt még a metalt is, jómagam azonban ezeket a jegyeket nem érzékelem a tíz dal hallatán.

A klasszikus hard rockot annál inkább. A fentebb már szintén emlegetett grunge-os ízek pedig elsősorban a címadó darab riffelésén és fátyolos énekdallamain érhetők tetten. Az alapító dalszerző és a dalszövegekért felelős frontember, Zoran Misic a Bad Rain világát meghatározó karakterek. Nemcsak a két évvel ezelőtti kislemezről ismerős dalok, hanem az akkori vendégzenészek is újra itt vannak. Utóbbiak révén zongora, orgona és szintetizátorok is színesítik a dalokat – a záró Black And Gray kivételével általában epizódszerepben.

A kiadó ezúttal lespórolta a promóciós lapról azt a bizonyos FFO (for the fans of…) rovatot, így eligazodási pontok gyanánt saját kútfőből dobnék be néhány nevet. A Louder Than Words dalaihoz mindenek előtt a dán D-A-D sokszínűsége lehet támpont, de az egyszerűbb témáknál akár a Danko Jones nevet is fel lehet emlegetni, olyan kortárs tengerentúli kollégák mellett, mint mondjuk a Rival Sons vagy a Halestorm. A nyilvánvaló logikai bukfenc ellenére Zoran hangját a melodikusan karcos jelzőkapcsolattal tudnám érzékeltetni. A lényeg, hogy a dalok felszínén, alkalmasint azok mélyén minden esetben ott a blues. Elég csak a zeneileg korai Whitesnake-emlékeket idéző, rekesztős vokálokkal elővezetett Room To Breath-re vagy a kellemes középtempóban kedélyesen riffelgető Kingdom-ra mutogatnom, nem is beszélve a Your Chains lírájáról.

A Louder Than Words egy sokszínű és alapvetően pozitív utóízű stílusgyakorlat a klasszikus, avagy a blues-hoz ezer szállal kötődő hard rock vonalon. Kockázatoktól mentes hallgatnivaló.