1970 februárjában biztos sokan várták a Valentin napot, azonban pár srác Angliában biztos, hogy sokkal jobban be volt sózva amiatt, hogy február 13-án megjelenik az első lemezük. Mennyire klassz dolog ez! Aztán a franc se gondolta volna, hogy ezzel a lemezzel bő ötven évvel ezelőtt egy olyan műfajt teremtenek, amit mindannyian imádunk, legyen szó bármely alfajáról. 

Marha sokat ültem a laptop felett és bámultam a billentyűzetet. Éppen nehéz időszakot élek, miközben ezeket a sorokat írom. Elment Ozzy már pár hete és őszintén franc se gondolta volna, de marha sokszor belém villan az az érzés, hogy “BASZD MEG, OZZY MEGHALT ! “ Nagyon furcsa érzés ez, ami kavarog bennem. Ez olyan alap volt, hogy Ozzy létezik, Ozzy elpusztíthatatlan. És mégsem… Szomorú leszek mindig mikor ez eszembe jut. Hiányzik, pedig személyesen soha életemben nem találkoztam vele, látni is csak kétszer láttam élőben. Az életmódját semmilyen körülmények között sem követném, de mégis bassza meg….Ő a metal zene egyik alappillére a négy közül.

Ha ő nincs ma tuti nem lenne ilyen a világ. Megmutatta, hogy egy “kattant” fiatalból lehet a világ legnagyobb énekes is bárki. Az esély ott van, csak élni kell vele. Szomorú vagyok, és ezt akár százszor is leírhatnám, mert fáj rá gondolni, nekem olyan érzés, mintha a nagyapámat vesztettem volna el, miközben nem vagyok a világ legnagyobb Black Sabbath fanja. Érdekes érzés ez, emiatt is gondoltam, hogy meg KELL simogatni kicsit ezt az albumot is, amit amúgy mind ismerünk elejétől a végéig, ezért a keletkezéséről nem is írok semmit. A négyből három tag már kijött egy-egy életrajzzal, olvasd el, ha még nem tetted. Amúgy meg félelmetes abba is belegondolni, hogy lassan az idoljaink elkezdenek majd fogyni. Lassan eljön az az idő, amikor nem lesz Angus Young, Rob Halford, Steve Harris, James Hetfield. Mennyire hálásak lehetünk a sorsnak, hogy még láttuk őket a színpadon. 

Közel háromnegyed óra, borús hangulatú harang, mennydörgés, eső és a világ leggonoszabb hangjai csendülnek fel egyszerre. Geezer még biztos nem is sejtette, hogy a világ egyik legnagyobb kalsszikusát írta meg, ha a szöveget nézzük. Mindig is imádtam, ahogy a dobok a háttérben, sejtelmesen szólnak. Nincs semmi sem tökélyre keverve, mindennek van tere, minden megfér egymás mellett, és noha nem voltak tele dellával, egy olyan album született, ami mindenki életében egyszer felbukkan valahogy. Merész húzás volt egy bő hat perces, lassú dallal nyitni a lemezt, de bevált. Azóta is a világ egyik legjobb nyitó dala a Black Sabbath, szerintem. Amúgy anno milyen vicces lehetett, ha valaki betelefonált a rádióba: “Jó napot, a Black Sabbath zenekartól szeretném kérni, a Black Sabbath albumról, a Black Sabbath-ot, köszönöm!” Azért a dal vége felé a srácok is érezték anno, hogy kell már egy kis tempó, és Iommi bácsi egyből villantott egy olyan szólót, amitől még ma is simán berosál az átlag doom fanatikus. The Wizard és megérkezik a szájharmonika, amivel együtt lélegzik mindenki. Mai napig úgy gondolom, hogy ennél jobban ezt a hangszert senki se tudta a metal zenébe behozni. Bill jazz-es dobolása Iommi riffjeivel, egyszerűen hihetetlen iskolát nyújtanak még mindig. A Behind the Wall of Sleep kapcsán azon gondolkodtam, hogy vajon van olyan Black Sabbath dal, aminek a címét még nem használta fel zenekar, mint név? vagy legalább is nem inspirálta masszívan? Amúgy a dal remekül megmutatja, hogy a kevés, egyszerű téma is milyen jól meg tud tölteni egy dalt. Nincs szükség ezer riffre egy dalban, őrült megoldásokra.

A N.I.B., ami egyből megmutatja, hogy Geezerben sokkal több van, mint egyszerű basszusgitáros. Én úgy gondolom, hogy ez az első Sabbath dal, amiben igazi nagy dallamok vannak, amik előre mutatnak, hogy a zenekarban még sokkal több van, mint amit megismerhetünk most. Az Evil Woman személyében megérkezik az első feldolgozás a zenekartól. Ahogy a könyvekből tudhatjuk, eléggé sok hasonló szerzemény lapult anno a tarsolyukban. Nem egy rossz dal, de én sokkal jobban szeretem, amikor a saját fejük után mennek. A Sleeping Village egy érdekes szerzemény, mert nekem egy kicsit mindig kilógott a többi dal közül.  Persze, remek riffekkel van megtámasztva, és Ward bácsi is elemében érezte magát, de valahogy nekem furcsa hatást keltett mindig. Emlékeztet egy jammelésre, amit felvettek, persze ez nem igaz. A hivatalos játékidőt ismét egy feldolgozás a Warning zárja, amiben Iommi gitárja úgy szól, amit még ost is rengetegen próbálnak másolni (nem feltétlenül sikeresen) A Wicked World kapcsán sokan felkaphatták előbb a fejüket, hogy kihagytam, de eredetileg ez a dal nem volt az albumon, az 1996-os újrakiadáson szerepelt először. természetesen már nem tudnánk nélküle elképzelni a lemezt. 

Egy dolog biztos, ez a négy srác megváltoztatta rengeteg ember életét, sőt az egész világot felforgatták 1970-ben. Azóta is nem tudunk mást mondani nekik, minthogy KÖSZÖNJÜK!