Az edmontoni Home Front első hallgatásra instant kedvencem lett. Minden eleme amiből összeáll, nálam tuti befutó. Post-punk, punk, new wave, szintipop, tegyék elém, megeszem. Sajnos előző lemezük, a Games of Power idején még nem ismertem őket, így akkor nem lehetett az év lemeze, de így visszanézve tükör simán az lett volna. Most viszont már a nyári koncerten ellőtt két új nóta meggyőzött, hogy a listám tetejére kerül év végén.

Ez volt a Light Sleeper és a Eulogy. Az egyik a Nation (előző lemez megaslágere) egyenes ági leszármazottja, a másik pedig egy parádésan felépített szintipop románc. Az elektro mennyországba repítő Kiss the Sky , az azt követő '80-as évek akció-vígjáték betétdalát idéző Always This Way pedig nagyon magas szinten tartják a Watch It Die-t.

Több ember szerint nagyon egy kaptafa a Home Front, amit én egyszerűen nem tudok elfogadni. Szerintem nagyon változatosak a kiadványaik, kezdve a kislemez gyűjteményekből összerakott Think Of The Lie vagy a már említett Games Of Power. Az egyik pillanatban még csordavokállal operáló punkok, a másikban szintiszőnyegen fetrengő darkos The Cure imposztorok, közte meg Depeche Mode-ba oltott diszkópatkányok. A Between The Wave konkrétan felfér a Mode korai lemezének valamelyikére, ahogy elkezdődik. Vagy akár egy The Cure-ra is...

Van 2-3 gyengébb eresztés, de ezek mellett a bitang erős dalok mellett ez nem is csoda. Ha nem szeretnél belefeszülni az év végi hajtásba, szeretnél kikapcsolni és önfeledten ünnepelni a zene mindenek felett álló gyönyörűségét, a Watch It Die ebben simán a segítségedre lesz.

Vitán felül az év lemeze nálam és számolom a napokat, hogy koncerten is hallhassam őket ismét, ahol a nagylemezt is be tudom húzni, mehet a többi mellé a polcra. 10/10 vagy ahogy "mondani szokták mifelénk" 10/12.