És csak nő, csak nő az Electric Callboy, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg – már akit még nem. A buli-elektro-metalos németek újra eljöttek kicsiny hazánkba és ha már itt jártak, egy olyan partyt csaptak, hogy talán még az egész délután domináló esőfelhők is táncoltak az MVM Dome felett.
Már harmadjára látom a jó értelemben hibbant németeket, az előző két alkalommal pedig volt alkalmam látni, hogyan is nőnek igazán ki a klubszintről. Az első randi a Barba Negra Trackben szakadó esőben is frankó volt, a második már Csepelen történt a nagyobbik sátorban (full teltház), most meg az MVM Dome… Még ha nem is a teljes méretet adták át a közönségnek, a gyarapodás szemmel látható, hallható, érezhető, vagy táncolható.
Ülőhelyemre behuppanva igyekeztem átadni magam a zenének, bár most elég nehezen ment, valahogy nem adta ki a vibe a fejemben. Kedvtelen is voltam, álmos is, a megbeszélt társaság is lekoccolta a koncertet, ez meg nem az a fajta muzsika, amire el lehet duzzogni egyedül. De ha már ott voltam, igyekeztem valamennyire megszívni magam, engedni, hogy vigyen a muzsika.
A Wargasm erős kezdés volt, mivel a britek szintén az elektronikus-metal vonalon alkotnak, csak éppen a sötét, zúzós fiókból markolják ki a témákat, nem úgy, mint a főbanda. Jellemző, hogy valamiért bekavarodtam és a Warfuckot vártam először, de grindcore meg mit keresett volna itt? Aztán leesett a tantusz, vágányra raktam az agyam és indult a pusztítás! Nem sok idő volt nekik, fél óra, de azalatt szépen öntötték a témákat az arcunkba, úgy jöttek a zenei pofonok, hogy alig lehetett győzni! A hangulat a nyitány alatt az égbe szökött, mondhatjuk, hogy jól sikerült a magyarországi bemutatkozásuk. De az is tény, hogy ez a fajta gőzhenger inkább klubokban dominál inkább. De tény, hogy baj egy darab sem volt, hibátlanul hozták a feladatot. Le a kalappal! Jöhet a saját buli, mondjuk a Dürerben.
A Bury Tomorrow már más kávéház volt nekem, mert különösebben sosem tudtam megkedvelni őket, pedig semmi okom nincs erre. A stílus maga igazából kellene, hogy tetsszen, de hát ízlést megmagyarázni amúgy sincs értelme. Viszont nyíltan álltam a fellépéshez, hátha most! Azt le kell szögezni, hogy iszonyat profi és energikus előadást láthattunk a southamptoni arcoktól, hiba itt sem volt a dologban. Rendesen ment a kommunikáció a közönséggel (furcsa, de már ez sem mindennapi egy ilyen produkciónál, mert már sok helyen minden takkra megy), volt idő pár emberi pillanatot csempészni a pofalengető riffek közé. Úgy érzem, továbbra sem törték át nálam a falat, de az tény, hogy a produkciót el kell ismerni! Nem mellesleg itt tudtam meg, hogy körülbelül hatezren vagyunk, vagy leszünk az este folyamán, így legalább tudtam kicsit matekozni is, nem rossz egy Barba nagysátor után. Valóban, ez a turné már nem klubbuli szint, még ebben a félelmetes dömpingben sem, ahol egyik bál lopja a másik elől a közönséget.
A főzenekarnál csak az volt nálam a kérdés, hogy milyen látványvilággal fognak szolgálni. Mert hát új lemez nincs, a Tekkno óta csak pár szám pöttyent ki, azok gondoltam benne lesznek a menüben, nyilván a régebbiek kárára. Az, hogy az egyelőre beugrósként alkalmazott Frank Zummo óramű pontossággal fogja hozni a témákat és hogy stílusban sem lesz idegen a színpadon, az is egyértelmű volt, ahogy az is, hogy olyan bulihangulat lesz, amitől zengeni fog a ház! Na, meg persze az örökös vesszőparipa: hogy fog megszólalni az egész?
Olyan szinten pontosan kezdtek, hogy a telefonom 21:00-kor bekapcsoló éjszakai módja abban a pillanatban rezzent meg a zsebemben, amikor kezdett az intró. Német precizitás, ugye. A hangulatfokozó építkezés után jött és röffent az új szám, a turné névadója, a Tanzneid, amit a Sum41 feldolgozásuk követett. Itt éreztem, hogy még nincs minden ellőve, hiába a négy óriási LED-kivetítő, meg a millió fény, a színpad háta feltűnően sötét maradt. És igen! A Tekkno Trainnel ott is beindult a buli, aztán a Hypa Hypával végérvényesen elvesztünk a bulihangulatban. Iszonyat arénaprodukció lett az egész, olyan látvánnyal, ami előtt csak emelni lehet az ember összes kalapját, parókáját, pornóbajszát, idétlen melegítőjét, ami van. Meg a lábát a földről, mert itt nincs kegyelem! Miután mindenkit frankón megvettek az urak, indult a szórás a karrierjük minden szegletéből, külön kiemelendő, hogy egy medley erejéig a korai, mostanában szinte már teljesen kikopott „Niko előtti” korszakukat is megidézték. Mc Thunder most sem maradt otthon, a Tekkno album hét számmal képviseltette magát, hiba sehol!
A srácok persze többször átöltöztek az adott nóta hangulatához, szerencsére nem egy ízben úgy oldották meg, hogy levedlették a felső réteget és ott volt a következő, nem kellett megakasztani a műsort. A műsort, ami végig pattanásig volt feszülve és meg sem áll a neki szánt másfél óra alatt. A műsort, amit olyan profin megterveztek, hogy csak pislogni lehetett utána, amiben ugyanúgy megférnek a riffek, mint a rave és aminek az elegyétől szinte derékból forogva headbangelne néha az ember. Ahol annyi piró és petárda volt a színes és ízléses látvány mellett, hogy tényleg az azt lehet mondani: ez minden fillért megért! És a hangzás? Én kicsit koszoskának éreztem, belefért. Viszont hogy Niko és Kevin többször ölég’ hamisak voltak, az kicsit kellemetlenebb volt, de betudom annak, hogy megy már a turné egy ideje, kibulizták magukat az előző helyszínek alatt. Sokat nem vont le az összértékből.
A legutóbbi beszámolómat ezzel zártam: „Ha viszont továbbra is sorra hozzák majd a bitang mód fogós tételeket, innentől már a kisebb arénákat kell megnyitni előttük. Mert a vonat beindult... És nincs tervezett megálló!” Nos a próféciám bevált, a menetelés nem áll meg, a kisebb aréna is már pipa. Hogy innen hogyan lesz tovább, az már más kérdés, de kíváncsi vagyok rá! Meg arra is, hogy innen még hová lehet még fentebb csavarni.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
További képek ITT. Előzenekari fotók később.
