Végre Magyarországra is elhozta a szólózenekarát Till Lindemann, na nem mintha a Rammsteinnel annyira elkényeztetnének minket. A Meine Welt névre keresztelt kanyaron a legutóbbi lemezét, a Zungét igyekezett bemutatni a hót hibbant germán és gyülekezete, amibe a korábbi, azaz a Peter Tägtgrennel közösen készült számok is szép számmal képviseltették magukat. Úgy érzem jobb előre szólni: ahogy a koncert, úgy a beszámoló is tizennyolcas karikás lesz, mert máshogy nem lehet. Bocsánat.
Szinte last minute szakadt rám ez a buli, így nagyon hangolódni sem tudtam rá, szerencsére azért jól ismerem a germán botrányhős zenei munkásságát. A saját neve alatt még az anyazenekarnál is erősebb mindenféle perverziók, szexuális aberrációk kerülnek megzenésítésre és bizony vevő is rá a nép. A beteg szövegeket hallgatva elgondolkodok, aki beperelte Tillt szexuális dolgokért... nos, mit várt? De inkább foglalkozzunk a koncerttel!
Időben érkeztem az MVM-be, így volt időm nézelődni, elég jó választék volt merch-ből, nem is vészes áron, legalábbis egy ilyen névnél én magasabbra tippeltem volna póló ellenértékét. Kelt is, mintha nem lenne holnap, de volt minden más biszbasz is, ki mit szeretett volna. Majdnem elcsábultam, de végül most (kivételesen) uralkodtam magamon. Gondoltam, inkább egy jó helyet kellene keresni.
Volt szerencsém a kiemelt állóban lenni, ott pedig középtájon befészkelve vártam, milyen lesz az Aesthetic Perfection, mert bizony én nem ismertem őket. Röviden: tetszetős. Ha az Enter Shikari előtt lánymansont írtam a DeathbyRomy-ra, itt mondjuk a partymanson párhuzamot tudnám elsütni. Mert hát megvolt a katonás industrial szigor, de az egész vegyült némi slágerességgel, vagy éppen humorral (Summer Goth). A két gitáros-szintis lány ráadásul látványnak is kecsegtetők voltak, látszott, hogy profi produkcióról van szó. Engem megvett a dolog, mivel nem először jártak Bootypesten (hehe), ezért gondolom jönnek még. Lehet elcsípem majd őket akkor is!
De hát hiába a negyven percnyi hangulatkeltés, azért lehetett érezni, hogy Till, a kanos iránti vágyakozás némi visszafogottságot eredményezett a közönség részéről. A hangzás korrekt volt, a fények olyan előzenekarosak, de amúgy rendben volt a dolog szerintem.
Till. Ó, te csodás(?)! Sejtettem, hogy lesznek itt dolgok, meg tudtam, hogy ilyen mondanivalóhoz társul némi erotika, betegség és polgárpuki, de még engem is meglepett a dolog, nyilván jó értelemben. Nem is kellett sokat várni az első odanyalásra, már a nyitó Fat alatt volt (apáca)vonaglás, dagi (párna)picsa. Mindenki Till maszkban volt, így adott egy groteszk színház érzetet az egész, de nem azért voltunk ott?
Az elkövetkezőket figyelembe véve elgondolkodtam, hogy az az újságíró, aki az egyik nagy sajtó oldalán az Electric Callboy bulija kapcsán sérelmezte a stilizált, "koktél" neonbroki megjelenését a kivetítőn, itt mit szólt volna? Mint amikor Szikora Róbert misét tartat Marilyn Manson ellen, holott a klubokban a black metal zenekarok egy dalban brutálisabb blaszfémiát szállítanak, mint Warner úr az egész diszkográfiájában. De mire is gondolok?
Például, amikor a Golden Shower alatt hegyekben állt a pina a háttérben, a szélfútta nagyajkakon biztos lehidalt volna pár érzékeny ember. Persze nem az, aki ott volt. Nekünk igazi pozitív showelem volt a dobos... teremtés "lukából" előhúzott használt óvszerhalom, a csöcsvillantó, rúdon vonagló zenekari tagok (hogy mehetett a casting itt amúgy?), a Skills In Pills alatt segglyukból pergő tabletták, vagy szintén a dobos... valami altájából a Fish On alatt kihúzott halak. Átlagos keddek, ugye?
Közben ezek felett a szado-mazo cuccokat viselő roadokat is szivatták rendesen, a mikrofonállványok többet feküdtek, mint álltak, az egyik nagy tamot folyton lelökte a dobos és így tovább. És erre jön még Till egyéb beteg erotikája. Állat ez az ember, ahogy mondani szokás. A légnyalás már talán meg sem lep senkit, de azt szinte vártam, mikor tépi le valamelyik tagról a ruhát. A legkevésbé erotikus showelem a Blut (vér)esője volt, de azt is jól kitalálták szerintem.
Amit viszont valahogy nem találtak, az a hangzás. A gitárok csak dohogtak, a basszus csak akkor volt jól hallható, amikor a Platz Eins diszkós slappelése ment. Itt a főhős egy nagy gumigömbben ropta a közönségben, miközben fent a szivárvány minden színében ment a muri. Nem kispálya, na! Nem is azt vártuk volna, már csak a pedigré miatt sem.
Szóval Till Lindemann szólóban is letette a névjegyét magyarhonban, nem is akárhogy! Habár rogyásig közel sem volt a Dome, azért egy jó hangulatú koncertet, showt sikerült adniuk, amit a közönség is úgy láttam, hálásan vett. Igen, itt a Rammstein feszes komolysága nincs jelen, itt a pinabugi megy gazdagon, de ne legyünk prűdek: ez is része az életnek, igaz kinek milyen mértékben. Nem kispolgári környezet volt ez és nem is kispolgároknak szólt, azok sikítva futottak volna ki a világból ettől a szeánsztól. Már csak egy kérdés van: vajon lesz, illetve mikor lesz legközelebb?
