Szerencsésebb esetben egy underground kiadó logója önmagában prognosztizálja az azt viselő lemezen hallható zene kereteit. A francia kollektíva köztudottan a black metal különféle szegmenseiben mozog otthonosan. Az elsődleges céljuk pedig az ottani mozgalom támogatása, a mélyebb rétegekben alkotók életben tartása. Kitérők, kitekintések azonban mind a választott műfajt, mind pedig az országhatárokat tekintve előfordulnak a LADLO portfóliójában.
Ezúttal a földrajzi határokon belül maradnak, és a műfaj keretei közül kacsintanak ki. Jours Pâles név alatt az elsősorban az Aorlhac soraiból ismert Florian (Spellbound) éli ki kísérletezőkedvét. A jelenleg egy személyes formációval még a 2021-es bemutatkozó anyag, az Éclosion kapcsán akadtam össze. A folytatás valamilyen oknál fogva – fogjuk a legnyilvánvalóbbakra, azaz az időhiányra és a megosztott figyelemre – kimaradt nálam, a 2024-es keltezésű Dissolution azonban ismét fennakadt a hálómon. Olyannyira, hogy a maga idején meg is emlékeztem róla .
A folyton fogyatkozó tagság azt követően feleződött meg, a gitáros Stéphane távozását követően Florian az utolsó féket is elvesztette, mely korlátozta, korlátozhatta az ötletei kibontásában. Bár az ötletek egy kívülálló fülével érzékelve eddig is szabadon áramlottak az alkotóműhelyben. A december elején publikált negyedik lemez, a Résonances tehát már kizárólag a fő dalszerző munkája – közreműködők, úgy nevezett session zenészek persze most is szerepelnek a kissé bő lére eresztett lemezen.
A vendégek között ezúttal nem találunk olyan nagyobb neveket, mint a korai lemezen szereplő Sylvain Bégot (Monolithe), most a mélyebb underground képviselői kaptak invitálást. Manapság ugyan a választott zsánertől, alirányzattól függetlenül akkor érzem magam komfortosan, ha egy előadó képes bő háromnegyed órában fogalmazni, azonban Florian a témaválasztással igazolhatja a nagyobb lélegzetvételt.
Maga a promóciós lap így fogalmaz a tematikát illetően: „Az album központi témáját az apa és gyermeke elválásával járó nehézségek képezik. Több szöveg a (Florian) lánya, Aldérica születése előtti időkről, illetve róla szól…” Nem szokványos témaválasztás ez a black metal szegmensén belül, illetve az irányzat közelében leledző műfajok esetében sem. Egyes témák persze az irányzattól elvárt attitűdöt is magukon hordozzák, ezek szövegeiben a dalszerző a modern világot ostorozza. Az ehhez használt eszköztár pedig véges ugyan, de kellően változatos. Az ezelőtti pályaművet a black metal és a post punk keverékeként jellemeztem. Most valami olyasmit írhatnék, hogy szinte minden felvonul itt, ami black metal lehet.
Az anyanyelvi szövegek elválaszthatatlanok Spellbound világától. A majd egy órás korongon három instrumentális szerzemény kivételével ezúttal is francia dalszövegek sorakoznak. A formációtól eddig sem álltak különösebben távol a nagyobb lélegzetű darabok, de a Jours Pâles eddigi legnagyobb vállalása a tényleges dalok sorát megnyitó Une Splendeur Devenue Terne. A tíz perc feletti nagyeposz mellett zömmel négy-öt perc körüli tételek szerepelnek a CD-n, ám ezek némelyike hasonló mentális terhelést jelent a hallgatónak, mint a nagy testvérük. A relatíve tisztán megszólaló és a jogos igényeknek megfelelően átlátható szerzemények szövetében a hosszabb, mantra-szerű hangszeres betétek épp úgy megtalálták a helyüket, mint a váratlan dühkitörések. A vokális oldal pedig megfelelően asszisztál ezekhez. A kiadó által a stílus megjelöléseként használt melancholic metal szókapcsolat számomra a Cinéraire tételben, pontosabban annak első felében nyert először értelmet. Itt kifejezetten szép dallamokba is bele lehet futni, a tébolyult vokálok azonban úton-útfélen árnyalják a képet. A Kim Carlsson vendégszereplésével rögzített Mouvement Ostentatoire Rémanent Totalitaire című opusz a fentebb írtak jegyében szinte mindent felvonultat, amit black metal alatt érthetünk, illetve érteni vélhetünk. Részemről a Savile címet kapott darab thrash-es riffelése érdemel még említést.
Egyébként elemzés címén a sokszínűségük okán az összes tételt cafatokra lehetne szedni, de ettől magamat is megkímélném. Elég csak aláhúznom, hogy a Jours Pâles részéről a black metal csak sorvezető, a Spellbound fejében kitűzött cél, célok megvalósítása érdekében azonban minden rokon alirányzat eszköztára felhasználásra került. Az előző korong könnyebben talált utat hozzám, ezúttal kevesebb kapaszkodót találtam… meglehet, hogy a Résonances lemezzel épp ez volt az alkotó célja.
