Ez a buli nem volt tervben. Egyszerűen csak így alakult. Még decemberben, amikor az esemény szembejött velem, akkor felkaptam rá a fejem, mert XXII. Stagediving fesztivál pont olyan underground bandákat vonultatott fel, amikről a Magyar metal antológia sorozatban beszélni szoktam. Nem készültem rá - de egyszerűen az új év első hetének történései annyira megnyomták a fejemet, hogy szükségem volt valamire, ami felér egy soft resettel, amitől egy kicsit fel tudok töltődni. Így egy hirtelen döntés után vonatra pattantam és úton a Dürerbe fáradtan csak egy zúzdára vágytam. /Fotó: Kónya Ferenc, I Love Word Photo/

1 este, 2 terem, 10 zenekar - mindezt 7000 Ft-ért egészen megérősnek tűnt elsőre, sőt ha fajlagosan bandára lebontva igazán aprópénz, amiért fasza magyar bandákat lehet megnézni. Természetesen voltak fő célpontjaim, akiket látni, hallani akartam, de tényleg igazán érdekeltek az ismeretlenebb bandák is.
Azt tudtam előre, hogy végig nem tudok maradni, tömivel terveztem jönni-menni, így az 22.00 utáni műsorsáv már nem az enyém volt, így azt a három órát jól kellett beosztani.

/Fotó: ervin.photos/

Ahogy megérkeztem a Satelles már nyomta a nagy teremben és emlékeztem rájuk, hogy jó hangulatú post-hardcore zsánerben nyomultak és nagyjából pontosan azokat a kliséket hozták is, amire számítottam tőlük. Olyan sokan nem voltak a küzdőtéren, azok is nagyon szellősen, nem mutattunk túl jó, de a zenekaron nem múlt semmi, nyomták dolgaikat nagy elánnal, hittel és meggyőződéssel. Jól dörrent meg az egész, szépen tudtak egymás úszni a dallamok és az üvöltés is. És amellett, hogy hozták ezt az érzelemdús metalcore-ig feszített dolgaikat, sikerült társadalmilag nagyon is érzékenyen megnyilvánulni. Erről majd egy pár bekezdéssel később.

Mivel okosan úgy lett kitalálva az időbeosztás, hogy a két teremben nagyjából eltolva kezdődtek a koncertek, lehetett úgy alakítani, hogy fél koncert után átmész a másik terembe és ott is megismerkedsz egy ismeretlen tűnő zenekarral. Így tettem én is. A Satelles vége felé átszivárogtam a kis terembe, ahogy három fiatal alkotta trió veretett ellentmondás nem tűrő erővel thrash.

/Fotó: Kiss Bálint/

A KillerSick 2020-ban alakult Sopronban, így az, hogy ők thrash-t játszanak nem elvárt, hanem szinte kötelező, a Moby Dick által lerakott hagyományok miatt. Bár nekem inkább Sodom feelinget okoztak. Szűk farmer, fehér magas szárú dorkó és széles terpesz: minden jófajta klisét felhasználtak, de zenéjük is elég fasza volt, szóval nem csak a külsőségekre adtak. A V-gitár tépésébe is látszott a belefektett munkaóra és alázat. Szélsebes speed metal és thrash határán egyensúlyozva baszatták a metalt. Egyetlen kényelmetlen része volt csak a bulijuknak, amikor kb 31 emberből álló publikumnak követeltek circle pit-et...páran lassított gólem mozgással igyekeztek imitálni a zárt térben lévő gázokban az atomok ütközését leíró Brown-mozgást. És lehet, hogy a korral járó cinizmus beszél belőlem - és emiatt a következő mondatot nézzétek el nekem - de itt még nem tartanak a sztárságban. Zeneileg már jó úton vannak, fiatalok, kurvajól mutatnak a deszkákon, de ez a közönség mozgatás picit kínos volt.

/Fotó: Pintér Judith/

Inkább visszamentem a nagy terembe, ahol a Nova Prospect kezdett, szinte headliner időben és gyanútlan szemlélve a line-up-ot, abszolút megérdemelten, hiszen talán ők lógtak ki leginkább az underground felhozatalból azzal, hogy népszerűbbek, mint a többiek. Nem olyan rég beszéltem a 2018-as lemezükről, tetszett is nagyon és kíváncsi voltam, hogy ezt a setup, ami a lemezről nagyon szerethetőnek tűnt, az koncerten is ugyanúgy működik-e. És ami egyik oldalról megtisztelő, hogy nagy termet kapták, az a másik oldalról megoldandó, nem hálás feladat, mert ha többen is voltunk, mint Satelles esetében, még mindig nem tűnt soknak. De Besnyő Gabi igyekezett ezt a részét feledtetni a bulinak. A folyamatos interakciók jó hangulatot teremtettek és szó szerint testközelbe hozta a muzsikát, míg a srácok tették a dolgukat a hangszerek mögött. Visszatérve az eredeti felvetésemre: nem sikerült koncerten meggyőzőbbnek lennie a Nova Prospect-nek annál, mint amennyire az albumaik levettek a lábamról. Legalábbis itt és most élőben levegősebb, szellősebb volt az élmény, mint a lemez kompaktabb hangzása.

A Nova Prospect mellett a leginkább a Red Swamp-re és a Beerzebubra voltam kíváncsi, így a képzeletbeli ping-pong labda szerepét játszva átpattogtam a másik térfélre és kényelmesen leszúrtam magam a kis terem hátsó puha falához a keverő mellett, hogy Red Swamp belenyomja az amúgy is romon lévő agyamat a mocsárba. És ők örömmel ezt meg is tették! Amúgy is imádom ezt a sludge/doom málházást, egyik zenei trigger pontom. Ezzel engem viszonylag könnyű megvenni, de Red Swamp azért bőven többet ad és hozott ezen az estén is, mint a minimum. De ami még sokkal nagyon királyság, hogy ami a lemezen is bőven működik, azt élőben még sokkal intenzívebb és autentikusabb. És úgy tűnt, ezt nem csak én gondoltam így, hiszen a kis termet egészen "szépen töltött" állapotra hozta Red Swamp. Erős a gyanúm, hogy ennek a Nova Prospect látta a legnagyobb kárát...Bitang bulit csináltak és élek egy erős állítással: ezt a sabbathista mocsárlakó Crowbar/Down vonalat idehaza ők hozzák a legjobban.

/Fotó: Kónya Ferenc, I Love Word Photo/

De őket is ott kellett hagynom, hiszen a csőben lévő utolsó antológia epizódban pont a Beerzebubról lesz szó és muszáj volt muníciót gyűjteni ehhez testközeli élményekből is. Mert amúgy a 2018-as bemutatkozó lemezük elsőre meggyőző volt, de 2026-ra szemmel láthatóan szépen belakták maguknak ezt a zsánert. A maszkos frontember csávó rapszövegei által kitámasztott hardcore vadulásnak amúgy természetesen voltak idehaza is gyökerei, előzményei - levezethető a Beerzebub zenéje. De a szinte csak rendszerkritikus dumákkal nyomulással új kereteket nyitottak meg. Ami nekünk düh és kín, az a bandának jót tett, mert 2018 óta csak mocskosabb lett a közélet, kimeretíthetlen aranybánya, ha valaki ezekre az alapokra helyezi a művészetét. De emellett persze, hogy ebben élünk, jóleső szelepként is működik a Beerzebub zenéje, ki kell tudni üvölteni magunkból ezt a sok szemetet, ebben nyújt sokat a mosonmagyaróvári banda.

Még egy gondolat a társadalmi érzékenységről. Az, hogy a Beerzebub buliján kormánypárti szavazónak lenni kényelmetlen volt, nem meglepetés, aki ide érkezett, ennek tudatában tette. Ami viszont ennél sokkal meglepőbb (és emellett tiszteletre méltó is), hogy Satelles és Red Swamp sem felejtett kiszólni és felhívni a figyelmet olyan közéleti témákra, ami egyszerűen semmilyen kultúrkörben nem elfogadható. A gyomorforgató esetekre adott cinikus és ignoráns válaszok nem csak a "mezei" állampolgárnál baszták ki a biztosítékot - a nagyobb eléréssel rendelkező zenészek sem tudnak csak csendben ülni - és ez teljesen rendben van így szerintem.

A móvári urak bulijának utolsó rímeit már élhettem át a helyszínen, hiszen a MÁV kezébe tettem az otthoni takaróm nyújtotta békés pihenésemet és hát ezzel nem szórakozunk, tisztelettel vegyes félelemmel (vagy imával) fordulunk az utolsó vonat érkezéhez. Így viszont az Archaic is kimaradt, akikre viszont nagyon kíváncsi lettem volna, mert lemezen ők is penge OG thrash-t pakoltak az fülembe - de majd legközelebb.

Végül a vonat jött és hazavitt (egy korábbi, ami amúgy fél órát késett..), én meg örültem, hogy sikerült elszabadulni a mindennapok agybajától és egy fasza underground téli fesztivállal kezdeni az évet.