A Nantes-i Archvile King mögött egy névtelenséget és arctalanságot osztályrészül választó multihangszeres zenész, bizonyos Baurus áll. Ebből a mondatból a rutinosabb olvasók feltehetően már tudják is, hogy a profilukba vág-e a francia alkotó lemeze vagy nagy ívben kell kikerülniük azt. A kevésbé tapasztaltak kedvéért, megspórolandó a további olvasást, nyomatékosítom, hogy – alapvetően – black metalról van/lesz szó.

A LADLO kiadótól egyébként sem nagyon várhatnánk mást. A képviselt alirányzat azonban most távol áll a kollektíva által felvállalt fő csapásirányoktól, azaz a fekete fém új ösvényeit kijelölni szándékozó formációk nem egyszer célzott káoszba fulladó lemezeitől. Emberünk ugyanis a thrash/speed irányzat jellemzőivel vegyíti a fekete fém attribútumait – nincs új a Nap alatt! Manapság ennek a törekvésnek meg is van a maga tábora – az underground berkein belül. Gondoljunk csak a Midnight-ra, a Hellripperre vagy akár a belga Bütcher dolgaira.

Az Archvile King is valami ilyesmiben utazik… francia nyelvű szövegekkel elővezetve jómagam még nem futottam bele efféle lemezbe. A borítón helyet kapott kompozícióról az elmúlt hónapokban internetes mémmé „nemesült” Draugveil lemezt, a Cruel World of Dreams and Fears-t ékesítő kép jutott eszembe – de ez alapján még véletlenül sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az Archvile King zenéjére, mivoltára nézve. Baurus terjengősebben fogalmaz, mint azt az alirányzat képviselőitől manapság megszokhattuk. Ha a lemez harmadát lespórolta volna, egészségesebb dózist kaphattam volna a csörömpölésből.

Kompromisszumokról persze a zsánerben szó sem lehet, ebbe a körbe tehát a hallgatóbarát megközelítés nem férhet bele, már csak azért sem, mert koncepciózus lemezről van szó. A háborús kontextusba helyezett történet központi karaktere pedig a Férgek királya. Baurus a punkos felhangú csapkodásait relatíve tiszta hangképpel tárja a hallgató elé. Előszeretettel alkalmazza a hangulatfokozó átkötőket, be- és levezetőket, illetve szenvedélyesen feledkezik bele a riffelésekbe is. Jó példa az előbbi megállapításra a L’Excusé hosszúra nyújtott ambientes nyitánya. Ez a szerzemény egyébként reprezentálja a főhős monoton riffeléshez való hozzáállását is.

Sajnálatos módon a vokalizálást szintén hasonló jelzővel illethetem. A dalszerkezetek több esetben is sematikus ívet járnak be; a zenész a hangulatos bevezetőtől indulva, általában egy hosszas hangszeres részt követően jut el a felkorbácsolt tempójú központi szakaszhoz, majd egy újabb, bő lére eresztett hangszeres epizóddal zárja az adott tételt. Dramaturgiai szempontból épp a szögegyenesre vett címadó darab cáfol rá erre a sablonra. Némi felüdülést engedélyez az …et aux hommes misérables négy és fél percnyi ambientes hangulattémája – de ez már az epilógus.

Annak nem jártam utána, hogy Baurus élő fellépésekkel is számol-e az Archvile King kapcsán, vagy csak stúdiós projektként üzemelteti a formációt. A végeredmény szempontjából mindegy is a dolog, de a magam részéről nehezen tudom elképzelni, hogy ez a koncepciós lemez színpadra, azaz közösségi élmény átélése végett íródott.

A megboldogult ’80-as évek elejéről eredeztethető, punkos attitűddel celebrált ösztön-metal ez, huszonegyedik századi csomagolásban tálalva, egybe gyúrva a black/thrash/speed elemeket, tetszőleges dallamokkal, ambientes betétekkel ellensúlyozva a mázsás összképet. Akit vonz a fenti három névvel jellemezhető zenei miliő, Baurus által megszólítva érezheti magát.