A doom metal gránitszilárd sarokköveinek egyikeként Scott "Wino" Weinrich kisebb-nagyobb időközönként, de el-elpotyogtat egy-egy újabb nagylemezt, hol szólóban, hol a doom alapvetések, a The Obsessed vagy a Saint Vitus kötelékében, hol pedig alkalmi formációkban, melyek a gitáros-énekes legenda stílusjegyeinek alapos kiteljesülését viselik magukon.

Nem mondhatni tehát, hogy a temérdek csoportosulás vonalvezetése közti különbség, melyekben Wino részt vállal, élesen elhatárolható, hiszen a viszonylag szűk keretek között mozgó figura nem igazán merészkedik a doom metal vonalon kívülre. Ez alól egyedül a szólóanyagai jelentenek kivételt, ott ugyanis megpenget egy kissé stílusidegen húrokat is, melyek az ösvényváltás ellenére is rezonálnak a Wino-féle doom metallal.

Főhősünk ezúttal egy alkalmi(?) formációban pengeti ólomsúlyú riffjeit, melyben a társai egy bájos hölgyike, alias Sharlee LuckyFree, aki a The Mothban zenélt egykor és az éneklés mellett a négyhúrost kezeli, valamint Oakley Munson dobos a The Black Lipsből. Ők teljesen ismeretlenek számomra, most hallom először a játékukat. Megmondom őszintén, Wino társai közül leginkább az énekes hölgy és annak vokális teljesítménye ragadott magával. A dobossal sincs az égvilágon semmi probléma, de nem tesz hozzá semmi pluszt a produkcióhoz.

Túlgondolni sem kell azért a dolgokat: Sharley énekhangjának bája sem a túlképzettségben rejlik, hanem a sátáni és buja hangképzése adja. A videoklipekben feltűnő vizuális plusz pedig csak rátesz egy lapáttal erre a mágikus bájra.

A Ritual Arcana azonos nevű bemutatkozó nagylemezén tíz darab szerzemény helyezkedik el, melyek mindegyike alapokra felhúzott, pőre doom, ám aki ismeri Wino munkásságát, valószínűleg rezignáltan veszi mindezt tudomásul (próbálna meg mást játszani a fater).

A címadó darab rituális jellegű, mágikus, asztalemelgetős, szemfennakadós karaktere kiváló illusztrációja a banda fő zenei koncepciójának, jól felfűti a Wino-féle doomtanyát, amelybe meginvitál minket az okkult riffmester. Az Occluded kevesebb mágikus elemet tartogat, ellenben olyan súlyos, mint egy mamut töke. Érkezik a Free Like a Pirate, melynek lecsontozott egyszerűsége és nyersessége akár a definitív doom himnuszok prototípusa is lehetne.

Szinte ugyanebben a cipőben lépked a Summon the Wheel is, teljesen egy húron pendülnek a Pirate-tel. Sötétebb hangnemben gördül be a cammogósabb tempójú Berkana, a pincébe hangolt gitárokkal operáló, masszív riffelésű Mistress of Change pedig orbitális súlyt pakol a hallgatóra.

Nem áll szándékomban mindegyik tételen végiggázolni, de a kislemezként már korábban elpotyogtatott Subtle Fruitsot azért még megemlíteném, hiszen az a bizonyos mágia piszkosul be lett ide csatornázva: a Black Sabbath szelleme kísért a darabban.

Jók a dalok, jó a hangzás, a hangulat pazar. Wino formában, a társai pedig jó csapatjátékosok. A lemeznek bérelt helye van a lejátszómban.