Az Imperiumot a Nevergreen egyik oszlopa, Matláry Miklós billentyűs/dalszerző alapította. A formáció azonban nem szóló projekt, hanem a rendhagyó, hármas felállás ellenére igazi zenekarként működnek. Miklós társai Ispán András basszusgitáros, zeneszerző, akit elsősorban a Deák Bill Blues Band tagjaként ismerhetünk, illetve Kovács Nemes Andor énekes (ex-Firkin).
A trió még az előző évtized végén állt össze és a dalszerzés is akkoriban kezdődött. A Torony az égen korongot megelőző kislemezek – digitális előzetesek –, a 2018-as Titkos háború, a négy évvel későbbi A szerelem árnyéka és a 2023-ban kihozott Országút az égre jó előre jelezték, hogy mi várható a majdani bemutatkozó lemeztől. Egy biztos, mellbevágó meglepetésre, a korábbi zenei világgal szembeni tudatos hátraarcra senki sem számíthatott.
Miklós a Nevergreen egyik fő dalszerzőjeként természetesen ha akarna, sem tudna kilépni a jól ismert és otthonos zenei világából. Szerencsére nem is akart. A Nevergreen-hez képest jómagam csak finomhangolásként értékelem az Imperium zenei világát. A gótikus íz a Torony az égen dalain kevésbé érezhető, az epikus heavy metal annál inkább jelen van. Több helyen is olvastam a lemez kapcsán a Tony Martin-érás Black Sabbath hatásának felemlegetését. Ez pedig számomra több, mint puszta hívó szó.
A megközelítésen, a fogalmazásmódon kétségtelenül érezhető Iommiék 1989 és 1994 közötti időszaka, elsősorban a Headless Cross és a Cross Purposes lemezek hatása. Példának okáért az epikus doom Leszek szél az utóbbi, még A holtak nevében című szerzemény és mindenek előtt a címadó tétel az előbbi korong hangulatát idézi. Érdekes háttérinformáció, hogy a felvételek András és Miklós irányításával 2018 és 2025 között, dalonként készültek. Sőt, az albumon négy dobos és nem kevesebb, mint kilenc gitáros működött közre. Utóbbiak közt megtalálhatjuk az egykori Wisdom gitárduó tagjait, illetve a Nevergreen soraiból ismert Ruszity Vladimirt és Szijártó Zsoltot, a Mobilmániából.
A hallottak azonban felülírják ezeket a tényeket; a hangzás ugyanis egységes, kompakt a végeredmény. Írom ezt annak tudatában, hogy a korongra három feldolgozás is felkerült. A Varga Miklós, a Kalapács és a Dinamit dalok ráadásul nem bónuszként, a CD legvégén, hanem a saját szerzemények közé iktatva kerültek a dallistára. Imperiumosítva mindhárman tökéletesen illeszkednek a lemez szövetébe. A legnagyobb falat közülük bizonyára a mindenki által jól ismert Európa átdolgozása volt; a monumentális formát öltő végeredmény természetesen ebben a verzióban is magán hordozza az eredeti szerzemény epikus jellegét. A Kalapács himnusz, Nem az, ami megöl szövegi szempontból talán kevésbé passzol az Imperium dolgaihoz, viszont ez a lendületesebb darab így, a lemez második felének közepe táján képes kellemes perceket okozni. A Te mondd meg mondanivalója szintén kissé távol áll az Imperium szerzemények dalszövegeitől, de zeneileg ebbe az átiratba sem tudok belekötni.
A saját dalok közül ki kell még emelnem a Bűnre bűn című tételt. Ez a darab akkora klasszikus Nevergreen, hogy az első két sohazöld lemezre is lazán felférne – háttérinfók hiányában simán rávágnám, hogy a ’90-es évek közepe táján íródott. Ezt a gondolatmenetet folytatva, A szerelem háború pedig az Ezer világ őre album hangulatát juttatta eszembe. Az Isten veled drámai hard rockja meg az Imperium sokadik arcát tárja elénk.
A Torony az égen tehát egy kiadatlan dalokból összeállított, néhány feldolgozással megbónuszolt best of Nevergreen lemez is lehetne. Az anyazenekar hallgatósága így most kézbe veheti a Harag és remény nem várt, legfeljebb remélt, soron kívüli, de alternatív folytatását.
