A bejgli-mayhem közepén bambán bámulom a gömbdíszeket és miközben csendben folyik a nyálam az elmúlt karácsonyok emléke dereng. Akkoriban még került fém a fa alá és most nem a betonvasból összehegesztett fenyő talpra gondolok, amit last minute fújtunk le kályhaezüsttel, hogy aztán a padló is olyan legyen, de szerencsére a festékszagot végül elnyomta a fenyőgyanta isteni illata.
Drága jó apám is megpróbálta a lehetetlent, hogy meglepjen valami nekem tetsző muzsikával, ám végül a lemez boltossal együtt döntötték el, hogy rizikós vállalás az alapján választani, hogy koponyák vannak a borítón.
Biztos ami biztos alapon, a fater végül kezembe nyomott némi pénzt és a “nem vagy már gyerek” fél igazságával bátorítva küldött el meglepni magam ami mindkettőnknek nagy megkönnyebbülést jelentett: apám vállát nem nyomta többé az ajándékvásárlás terhe, nekem meg nem kellett azon aggódnom, hogy esetleg Pokolgép CD-t hoz a Jézuska.
Amúgy már meglehetősen konkrét terveim voltak az ünnepi apanázs elköltését illetően, hiszen nem sokkal korábban értesültem a legújabb Korn album megjelenéséről. Rossz szokásomhoz híven épp a tévé előtt uzsonnáztam, mikor egy Schwarzkopf meg egy Haribo reklám közé ékelve a Pro7 az arcomba robbantotta a hírt: ‘das neue Album “Issues” - jetzt überall erhältlich’. Meglepetésemben pont annyi kakaót köptem a képernyőre amennyi a számban volt és talán még némi vajas kenyeret is utána prüszköltem, amikor teli pofával kibuggyant belőlem egy ösztönös “Mi a p*csa?!”. Hát ez meg hogy lehet? Hiszen tavaly jelent meg a Follow The Leader! Az öröm nagyon gyorsan felülírta abbéli gyanakvásom, hogy az Issues valami B-oldalas resztli gyűjtemény lesz, bár rajongóként a lehulló dalforgácsokért legalább annyira illik lelkesedni, mint a soralbumokért. Lakossági, meg minden egyéb internet híján aztán analóg módon (azaz olvastam róla a Hammerben, vagy a Wantedban) gyűjtöttem be az infókat a friss megjelenésről, ami most itt fel is idéznék.
Van ugyebár egy közmondás a fémek megmunkálásához szükséges ideális hőfok kihasználásáról és mivel a bakersfield-i ötös komoly kohászati ismeretekre tett szert a durván sikeres Follow The Leader időszakában, így úgy gondolták ők is addig ütik azt a bizonyos vasat, amíg meleg. Mivel Jonathan Davis is tele volt mindenféle friss tapasztalattal a piálás káros hatásait illetően, jó művészhez méltó módon teleírt egy kockás füzetet mindenféle releváns dalszöveggel kiegészítve a sztársággal járó nyűgök, illetve a régi keletű érzelmeit taglaló témákkal. Fieldy aztán a sok sötét gondolat láttán megállapította, hogy Jonathan-nek azért vannak problémái és voilà, meg is volt az albumcím.
A borongós dalszövegekhez illeszkedve a zene is hasonlóan mórozus, és bár nem tűnnek el teljesen a hip-hop hatások, Munky és Head vállaltan a súlyosabb műfajokhoz nyúl ihletért. Egy korabeli interjúban Munky konkrétan azt ecseteli, hogy a floridai death metal bandák (pl. Morbid Angel) nagyban befolyásolták az ős Korn-soundot és hát a Follow The Leader kicsiszolt gitártémái után most hallhatóan megint ezek az ösztönösebb megoldások dominálnak. Innen nézve (is) az Issues inkább a Life Is Peachy folytatása, egy újabb izomból felrántott album, ami a teljes diszkográfia fényében a leghatékonyabb munka módszernek tűnik (én egyébként idesorolom a válság termék Take a Look In The Mirror-t is, ami pont emiatt az egyik legdühösebb Korn lemez).
Ez a hátraarc a túltolt nu-metal hisztinek is szólt, így ahelyett, hogy beálltak volna a srácok a héthúros Ibanezzel hadonászó tucatbandák közé, - akik végső soron az ő köpönyegükből bújtak elő - , inkább megírták a műfaj hattyúdalát. Ebből a szempontból Issues kicsit olyan, mint a Volt egyszer egy Vadnyugat, ami azzal teremtett új műfajt, hogy alapvetően egy zsáner agóniájához asszisztált. A különbség annyi, hogy míg a spagetti western szutykos cowboyai aztán elárasztották a filmvásznat, az Issuesnak nincs folytatása, sem a diszkográfiában, sem pedig a felajzott követők tolmácsolásában.
A Follow The Leaderhez a Falling Away From Me klippje a kapocs, ami viszont csak vizuális folytatása a Freak On A Leash-nek, zeneileg ridegebb, metálosabb (én nagyon homogénnek éreztem az Issuest elsőre, a Falling Away From Me viszont valóban jó kapaszkodónak bizonyult).
Bár több ilyen becsatlakozási pontot is kínál az Issues, ez mégis egy odafigyelős és “beérős” lemez ami nyilván nem holmi ultra komplex progresszív rock értelemben kívánja a figyelmet, inkább azt érzed, hogy minden lejátszásnál akad valami újabb felfedezni való. Itt kezdődik valahol az a kórus-mánia is (szó szerint a himnikus Dead intrójával), ami később nagyon beakad náluk, most viszont még mértékkel simulnak bele Jonathan többsávos vokáljai abba a zsíros Korn-soundba, aminek Fieldy kopogó basszusa és David “behind the beat” groovejai adják a lüktetését. A komótos középtempó fölé ritkán mennek a srácok, egyedül a gyors-lassú Wake Up fúj ébresztőt félidőben, illetve a Let’s Get This Party Started fürge basszustémái keltik a sebesség látszatát, viszont végső soron pont ez a belassultság adja a többlet súlyt az albumhoz.
A Falling Away From Me mellett a Make Me Bad, illetve a Somebody Someone kapott videót, ezek keverednek a hangulatfokozó átkötőkkel és azokkal a bizonyos többször hallgatós dalokkal, töltelék szám viszont nem nagyon van a lemezen, mindegyik szerzemény egy-egy újabb lépcsőfok a mélybe vezető úton. A tudatos szerkesztés jegyében az A oldalra koncentrálódnak a “slágerek” a B oldal aztán a már címében sem túl optimista No Way-el taszít a pincébe, a lemezt záró Counting / Dirty párosa pedig ránk húzza a reteszt, feloldás nincs, csak egy sistergő tévé hangja.
Ezzel a sistergéssel szimbolikusan akarva-akaratlan egy korszak is lezárul és ugyan a túlgondolt Untouchablesnek is megvannak az érdemei, az időközben 14 tételesre hízott diszkográfiát elnézve nem túlzás azt mondani, hogy a Korn az Issues-al ért fel a csúcsra.
