Ha a Moby Dick diszkográfiájából a „Legnagyobb hatású magyar metal album” címet birtokló Ugass kutya! a szakma favoritja, akkor a Kegyetlen évek a közönség kedvence. Az előző mondatom akár még jól is hangozhatna, ám a valóságtartalma csak részben stimmel. A Moby Dick első két nagylemeze ugyanis mindkét fronton, vagyis a szakmai oldal részéről és a rajongótábor véleménye szerint is a zenekar katalógusának legjobban sikerült darabjai közé tartozik.
Az Ugass kutya! ugyebár nemcsak a soproni négyek diszkográfiájának volt az első darabja, hanem jelentősége abban – is – áll, hogy ez volt az első hazai thrash anyag, mely hivatalos terjesztést kapott. Arra a korongra értelemszerűen egy hosszabb időszak daltermése került fel, még a következő évben, 1991-ben megjelent Kegyetlen évek esetében már tiszta lappal indulhatott a dalszerzés.
Az annak idején az EMI-hoz tartozó Quint kiadónál CD-n, LP-n és kazettán egyaránt megjelent nagylemez a hazai metal egyik megkerülhetetlen darabja, mely utóbb hosszú éveken keresztül hiánycikknek számított. 2000-ben ugyan megjelent egy lebutított, egyetlen lapos borítóval ellátott fapados CD-s újrakiadás az „…ez volt a XX.”-sorozat keretében, de bolti forgalomban az a változat sem szerezhető be.
Így volt ez már 2016-ban is, amikor a zenekar és a Hammer Records egy hirtelen (?) ötlettől vezérelve az akkori, negyedszázados jubileumot megünneplendő egy, a hazai mezőnyben egyébként szokatlan áthidaló megoldással állt elő. A Moby Dick akkori felállása, azaz a jól ismert, Schmiedl Tamás, Gőbl Gábor és Mentes Norbert alkotta frontvonal az aktuális ütős, Budai Béla bevonásával hazai pályán, Smicinél, a soproni MD Stúdióban újra rögzítette a Kegyetlen éveket.
A dalokba nem kellett belenyúlni, a kimondott-kimondatlan cél mindössze egy felfrissített, megszólalását tekintve is naprakész változat megjelentetése volt. A klasszikus lemez pedig nemcsak belül, hanem a küllemét tekintve is megújult, a frontra az eredeti borítókép tovább gondolását jelentő grafika került. Az újdonsült Kegyetlen évek pedig 2016-ban a HammerWorld magazin egyik CD mellékleteként jutott el valamennyi újságosbódéba.
A lemez azon kevés hazai korongok egyike, melyeknek minden egyes sora beette magát a bőröm alá. Pusztai Zoltán – számomra azokban az években a zenekar ötödik tagja volt – emblematikus szövegei javarészt ma is megállják a helyüket. Gondolataival nem a rendszerváltás utáni időszak aktualitásaira reflektált, hanem általánosságban igyekezett fogalmazni. Ahogy szövegi szempontból, úgy zeneileg is kikezdhetetlenül kerek csomagról van szó. Itt minden szónak és minden hangnak megvan a kellő nyomatéka.
Jómagam ódzkodom az ilyen jellegű kijelentésektől, de az előbbiek miatt érteni vélem, hogy egyesek miért nevezik a Kegyetlen éveket „A magyar Reign In Blood”-nak. Ez az album azonban ilyen lózungok nélkül is simán megállja a helyét. A mindenféle bevezető nélkül az emberre rontó Ilyen ez a század nyomban nyakon ragadja a hallgatót, és a kvartett a szorításból a hátralévő félóra alatt is csak szusszanásnyi pillanatokra enged. A Good Bye félpercnyi bevezetője az első ilyen momentum, majd ismét beindul a thrashelés. A himnikus(an induló) címadó némiképp lazít a gyeplőn, már ami a sebességet illetni, de Budai Béla itt is felpörgeti az eredetileg Rozsonits Tamás által diktált tempót.
Rendhagyó, hogy erről a nyíltan sebességközpontú, vérbeli thrash anyagról épp a „visszafogott” Élsz vagy meghalsz döngölése a személyes kedvencem, de vállalom a dolgot. A dalt persze két thrash monolit keretezi, a Happy End és az SOS képében. A groove-os Beteg a Föld az amúgy közönségkedvenc lemezről is az egyik sláger, máig a Moby Dick koncertek csúcspontja. Szóról szóra ugyanez igaz a maximális fordulatszámra pörgetett Kiképzésre is. A punkos attitűddel megfogalmazott Ne köss belém! részemről a maga kocsmai bölcselkedésével együtt is megállja a helyét. Az utolsó balegyenest pedig a Köszönöm jól vagyok viszi be.
Be kell valljam, hogy ha manapság a Kegyetlen éveket akarom hallgatni, az eredeti helyett önkéntelenül is a felfrissített változatot indítom el. Ha minden igaz, ennek már nem feltétlenül kell sokáig így lennie, ugyanis az illetékesek javában szervezik az eredeti hanganyag újrakiadását. Maga a zenekar is tisztában van az album jelentőségével, az aktuális évfordulós turnén ugyanis Smiciék egy az egyben eljátsszák a második lemez anyagát. Azt pedig már csak mellékesen teszem hozzá, hogy idén a számomra különösen kedves újravett változat is kerek évfordulót ünnepel.
