Bányász thrash-ről már hallottunk – Tom Angelripper ugyebár a ’80-as évek elején a gelsenkircheni szénbányászat elől menekült a thrash metalba. Black metal vonalon azonban jómagam még nem találkoztam ehhez hasonló sztorival. A Galibot felszínre lépésével most ezt is kipipálhatom, kipipálhatjuk.
A helyszín azonban nem a Ruhr-vidék, hanem Franciaország észak-nyugati régiója, valahol Lille közelében, egészen pontosan egy Wallers nevű kisváros. Menekülésről pedig itt szó sincs, épp ellenkezőleg… A szénporba mártózó ötös a létezését tette fel arra, hogy mementót állítson szűkebb hazája távoli múltjának. A zenekar neve a régmúlt idők azon gyermekeire utal, akiket szüleik egykor a tárnákba küldtek.
A Euch’mau Noir bis nem csak a tematika miatt sajátos kiadvány. A brigád a kötelező létrafokok, azaz egy megosztott kiadvány és egy demo után 2024-ben jelentkezett az Euch’mau Noir című bemutatkozó albumával. A Les Acteurs De L'Ombre Productions gondozásában megjelenő Euch’mau Noir bis pedig ennek az első nagylemeznek egy továbbgondolt, kibővített változata. A hat eredeti szerzemény új hangszerelést kapott, ismételt keverésen és masterelésen esett át. A dallista a Schlamms című demós tétel átdolgozásával, újrafelvételével bővült.
Ijedtségre azonban semmi ok, a felvétel még így, bővítve is alig haladja meg a harminc percet. A zord, koromfekete és fénytelen földalatti világot csakis olyan dalokkal lehet megénekelni, melyekre ezen jelzők maradéktalanul illenek. A Galibot pedig az ezeknek megfelelő vájatokba alámerülve érzi otthonosan magát. A borító alapján – az előzmények ismeretének teljes hiányában – fel voltam készülve az indusztriális black metalra, mint csapásirányra. Az Euch’mau Noir bis azonban nem új zenei tárnák megnyitásáról, még csak nem is a sokat járt vájatok tágításáról szól. A termelés errefelé a három-három és fél évtizeddel ezelőtti norvég hagyományoknak megfelelően történik. Divatos szóhasználattal élve akár retro, netán old school black metalnak is nevezhetném a Galibot lemezét.
Az impozáns, a LADLO-tól már megszokott digipak kiadvány minőségi hangfelvételt rejt. A szűk zenei szegmens ellenére a franciák az unikális tematikától függetlenül is figyelemre érdemesen fogalmaztak. Az információs lap a MGLA, a Misþyrming, a Forteresse és a Regarde les hommes tomber nevekkel promotálja a lemezt. Ezekhez a magam részéről még odailleszteném a Gorgoroth, az Immortal és mondjuk az 1349 nevét, de a sor természetesen egyéni vérmérséklettől függően bátran folytatható. Az összkép szempontjából ugyan nem bír jelentőséggel, de Diffamie személyében a Galibot élén egy hölgy áll – az infernális vokálok alapján persze fel sem merült bennem ennek lehetősége.
Az Euch’mau Noir bis egy nehezen kikezdhető monolit, mely esetében az egyes fejezetek részletekbe menő elemzésének nem látom értelmét. A hangulat megteremtésére hivatott Les Galibots című felvezetőt követően zömmel tempós szerzemények sorakoznak a lemezen. A gitárfal magá alá préseli a hallgatót, Clément Joly négyhúrosa alig kivehető, Robin G. dobjai pedig géppuska-sorozatokat zúdítanak ránk. Zeneileg tehát nincs új a karbidlámpa fénye alatt. Aki az 1995-tel bezárólag megjelent norvég lemezeken szocializálódott, magabiztosan el fog igazodni a franciák általi tárnavezetésen.
