Vannak olyan interjúk az életben, amikről csak a legvadabb álmainkban merünk álmodni. Ilyen az is, hogy beszélgessek valakivel, aki egykoron az AC/DC-ben játszott. Így jött össze, hogy az egyik legnépszerűbb, a The Razors Edge album dobosával, az ikon, Chris Slade-del sikerült beszélgetni. /Brigitte Engl/Getty Images/

RS: Elég korán kezdted a karrieredet, nagy nevek mögött játszottál egyből. Visszatekintve hogyan látod azokat a korai éveket?

Chris: Őszintén szólva, akkor még nem voltak nagy nevek. Tom Jones például nem volt még Tom Jones, amikor elkezdtem vele játszani. Körülbelül egy évvel később lett igazán ismert. Előtte Tommy Woodward volt a neve. Hét évig játszottam vele, de aztán szépen beindultak ott is a dolgok. 

RS: Mi volt a legnagyobb tanulság számodra ebből az időszakból Tom Jones-szal és a többi zenekarral?

Chris: A legnagyobb tanulság? Talán az, hogy legyél profi. Amennyire csak lehet, légy profi zenészként. Ez még ma is megállja a helyét. 

RS: Mit tartasz a legnagyobb erősségednek dobosként? Mitől felismerhető azonnal a játékod?

Chris: Nehéz kérdés! Őszintén szólva nem gondolom, hogy különösebben felismerhető lenne a játékom. Egyszerűen mindig a zenéhez próbálok illeszkedni, legyen az heavy rock, progresszív zene vagy bármi más. Szinte minden stílusban játszottam már. Szerencsés vagyok, hogy képes vagyok alkalmazkodni az adott zenekarhoz. A kulcs egyértelműen az alkalmazkodóképesség. Inkább ezt nevezném meg fontos támpontként a játékomban. 

RS: Mi segítette leginkább a technikád és az játékod fejlődését? 

És akkor itt jött az első érdekesség, ami még soha nem történt meg velem interjú közben. Christ rettentően tisztelem, hogy 79 éves kora ellenére simán nyomkodjuk a Zoom-ot. Ellenben sikerült valamit nagyon elnyomnia és elment a hang teljesen. Gondoltam, na ennyi volt, szép volt, jó volt, majdnem összejött. Leraktuk a telefont és egyből hívott is. Elnézést kért jó brit módjára legalább háromszor. Azt mondta néha nyomkodja a cuccokat véletlen és ez történik, de hát ilyen az élet….Folytassuk is! 

Chris: Szeretek mindent játszani. Egyszerűen szeretek dobolni. 15 évesen döntöttem el, hogy egész életemben dobos leszek. Még nem sikerült teljesen, de dolgozom rajta. Még mindig aktívan játszom, a saját zenekaromban, a Chris Slade Timeline-ban. Játszottunk Magyarországon is, Budapesten, ha jól emlékszem. Imádtam nálatok lenni, nagyon különleges egy hely! 

RS: Én bármikor szívesen látlak egy jó ebédre és teára! Na, de mit teszel manapság azért, hogy fizikailag formában maradj, és bírd a dobolás fizikai terhelését?

Chris: Nem igazán edzek. A dobolás önmagában edzés. Fiatalabb koromban harcművészeteket űztem, futottam, felüléseket csináltam, de ma már nem. Egyszerűen csak leülök és játszom. 

RS: Gyakorolsz minden nap?

Chris: Ahh, dehogyis! Soha nem gyakoroltam igazán. Csak játszom. Az AC/DC-nél soha nem gyakoroltunk. Felmentünk a színpadra és lejátszottuk a koncertet. Semmi bemelegítés. Ha 20–30 percig bemelegítenék, nem bírnám a kétórás AC/DC show-t. Ezt persze nem ajánlom másoknak, de én alig melegítek be. Néha a lábamon ütögetek, egy keveset, de azt se viszem túlzásba, nehogy megártson. Amúgy ezt egyszer Lars Ulrich is megkérdezte tőlem, hogy ugyan, hogy melegítek be? Ez még a 99-es években volt, amikor a Metallica hatalmas lett. Én meg elmondtam, hogy Angus kicsit penget, elszív pár cigit, én meg teázgatok egy kicsit a koncert előtt. Nem akarta a srác elhinni, hogy igazat mondok. Szerinte lehetetlen bemelegítés nélkül letolni egy olyan koncertet, aztán nekünk valahogy mégis sikerült. Szerintem, nem is olyan rosszul…. 

RS: Hamár AC/DC… A Razor’s Edge albumon sokkal agresszívebb stílusban játszottál, mint az elődöd. Ez tudatos döntés volt, vagy természetesen jött?

Chris: Természetesen jött. Megtiszteltetés volt ott játszani. Meghallgattam a korábbi lemezeket, tudtam, mit akarnak: egyenes, sallangmentes dobolást. Ezt adtam nekik. Megkapták, amire pontosan vágytak. 

RS: Hogyan határoznád meg a szerepedet abban, hogy az album ilyen legendássá vált?

Chris: Büszke voltam rá, hogy részese lehettem, illetve a mai napig az is vagyok! Angus és Malcolm zseniális dalszerzők voltak, a testvérükkel, George-dzsal együtt. Nagyszerű dalokat írtak, amiket ma is szeretünk. Ezek kitörölhetetlen szerzemények a rock zene történetben. 

RS: Mennyi szabadságot kaptál az önkifejezésre a stúdióban?

Chris: Nem sokat. Megkaptuk a demókat, és azokat követtük. Angus és Malcolm doboltak a demókon, minden AC/DC-dobos ezt követi. Ezt lehet eddig nem tudtátok, de mind a ketten remekül játszottak a dobon is. Pontosan tudták, hogy melyik dalhoz mi kell. 

RS: Amikor 2015-ben visszahívtak, kötelességnek érezted vagy ajándéknak?

Chris: Ugyanúgy megtiszteltetés volt, mint először, amikor a zenekar tagja lettem. De tudod dolgoztam olyan emberekkel isi, mint Jimmy Page vagy David Gilmour, ez mindig ajándék. Ezek nagyon kedves és jó emlékek a számomra. 

RS: Látom,hogy rengeteg AC/DC relikvia van a falakon, a hátad mögött. Mit jelent számodra az AC/DC név: múlt, jelen vagy örökség?

Chris: Még mindig aktívak, még ha én már nem is vagyok a zenekarban. Matt Laug dobos nagyon jó választás, tudja, mit akar Angus. Ez erről szól: illeszkedni a zenekarba. Anno még beszéltünk is egymással és gratuláltam neki, tényleg remek választás! 

RS: Emlegetjük itt Malcolm-ot. Mi a legkedvesebb emléked róla? 

És akkor itt érkezett a következő vicces rész. A brit és a magyar akcentus nem igazán egyforma, ezt akár Tóth Gabi is megmondhatja. Fonetikusan írom le, én MELKOLM -nak ejtettem az elhunyt Young testvér nevét. Na, ahogy viszont Chris mondta azt leírni is nehéz “Máköm” Így itt volt egy kis értetlenkedés, hogy mire is gondolt a költő, de megoldottuk!

Chris: Rendkívül kedves ember volt. A valaha volt egyik, ha nem a legjobb ritmusgitáros. Ő volt az AC/DC ritmusszekciója. Zseniális zenész, messze kiemelkedett mindenki közül. Tanítani kellene a játékát. 

RS: Időnk végeztével van még egy kérdésem. Úgy tudom, önéletrajzon dolgozol. Hol tart most?

Chris: 80 éve dolgozom rajta. Mindig azt mondom: jövőre kész lesz. Ez egy bevált módszer arra, hogy időt nyerjen. Soha nem lesz unalmas ez a válasz. 

RS: Nagyon köszönöm, Chris, szuper interjú volt.

Chris: Köszönöm, Tamás, élveztem. Viszlát, szép napot! És üdvözlök mindenkit Magyarországon!