Az In Flames a nyolcadik albumával egyértelműen választóponthoz érkezett. Vagy még nagyobb lesz a zenekar és ezért átvitt értelemben “feláldozzák” a múltjukat vagy maradnak ott, ahol éppen vannak. A Come Clarity húsz éve jelent meg! Szerinted merre ment a zenekar?

Rögtön az elején le szeretném szögezni, hogy nekem ez a kedvenc In Flames albumom. Szerintem ezzel ért el a zenekar a csúcsra és azóta sem tudtak egy ennyire jó anyagot összerakni. A zenekart tavaly láttam a Nova Rock-on és egy igazi best of műsort produkáltak, már ott felírtam magamnak jegyzetbe, hogy az idei jubiláló albumokról akarok írni. Sok mindent nem tudtam meg a stúdiózásról, de azt igen, hogy az album eredeti címe Crawl Through Knives volt, ami menet közben megváltozott. Az album borítóját Derek Hess készítette, aki a metal színtéren igen népszerű grafikus, és többek között olyan zenekaroknak dolgozott már, mint a Converge és a Sepultura. Különösen a Sepultura Roorback című albumának borítója mutat számos hasonlóságot a Come Clarity artwork-jével. Az album felvételei 2005-ben zajlottak, főként a svédországi Dug-Out Studios-ban. Ez a stúdió már korábban is fontos helyszín volt az In Flames számára. A zenekar tagjai aktívan részt vettek a produceri döntésekben, vagyis a Come Clarity részben „zenekar által kontrollált” lemeznek tekinthető, nem egy klasszikus értelemben vett külső producer irányította munka.

Az albumot a tökéletesre csiszolt, agresszív és gyors Take This Life nyitja. Mit mondjak? Tizenhét évesen ennél jobb albumnyitó dalt el sem tudtam képzelni. Ha nem csalnak az infóim, a dal arról szól, hogy saját kezünkbe vesszük az életünket, szembenézünk a nehézségekkel és felelősséget vállalunk a sorsunkért. Hihetetlen energia van a dalban, egy szárnyait bontogató tinédzsernek tökéletes dal. Én kimondottan szeretem Anders hangját. A “Take This Life I’m Right” Here sorokat bármikor képes vagyok telitorokból ordítani én is koncerten. A remek gitárszóló utáni rész még jobban nyomatékosítja Jesper-ék nagyszerűségét. Amikor pedig az ember azt hinné, hogy nem lehet brutálisabb az egész, akkor jön a Leeches, aminek az eleje rendkívül gyorsan és egyszerűen berántja az embert. Megvan a dalban a dallam úgy, hogy közben nem felejtik el használni a groove-okat. A refrén előtti dobos részt imádom a mai napig. A világban való iránykeresésről, a negatív hatások „leküzdéséről” szóló dal rendkívül jó kapaszkodó az albumban. A Reflect The Storm azonban visszavesz egy kicsit a lendületből, de érthető is, így nem válik egyáltalán unalmassá az album, noha Anders továbbra sem kíméli a torkát. A dal metaforikusan a saját belső viharaink, konfliktusaink tükrözéséről szól. A vokálban és dallamvezetésben is érzelmesebb, mint az album általános agresszív hangvétele. A Dead Ends pedig az egyik legkeményebb, legbrutálisabb szerzemény a lemezen, amin Lisa Miskovsky működött közre. A kilátástalanság érzését boncolgató dal rendkívül erős, emlékszem, hogy anno ezt mindig visszatekertem és még egyszer meghallgattam. A brutális lábdobos témával induló dal, azonban mégis az album egyik, ha nem a legrádióbarátabb szerzeménye. Rendkívül jól vannak felépítve a fogós gitáros részek, a zúzással és könnyen helyet talál magának a dallam is. Tökéletesen előkészíti a terepet a Scream-nek, aminek a refrénje az egyik legegyszerűbb és legerősebb a lemezen. Az elején a gitár egyértelműen a svéd metal vonalat mutatja be tökéletesen a hallgatónak. Aztán némi kaotikus témába csap át az egész történet, de ez csak még inkább segíti, hogy a refrén hatalmasat menjen.

És amikor azt hiszed már hallottál mindent, akkor bejön az akusztikus gitárral nyitó, a lemez címét is adó Come Clarity. Az album középpontjában álló dal egy önreflexió, keressük a saját útunkat, a célunkat. A dalszövegek mélyebb érzelmi tartalommal bírnak. Több forrás szerint Anders a dal inspirációját részben a saját élethelyzetének és kapcsolatainak fényében írta. A melankólikus dal örökre beírta magát a metal történelemben, hiszen rengeteg gitározni vágyó fiatalnak nyújt inspirációt a dal. A mai napig imádom én is ezt a dalt, hiszen nagyon nagy érzelmi töltettel rendelkezik, ami a szar napokon tud segíteni az embernek. A Vacuum azonban egyből visszahozza  a brutális, gyors svéd melodicmetal vonalat. Egy percre sem hagyja, hogy az ember lélegzethez jusson a hirtelen belobbanó groove-ok után. A dal lényege lehet az érzelmi üresség érzése és annak az átvészelése is. Elmondhatjuk, hogy ez egy tipikus In Flames dal, ami sok meglepetést nem tartogat, de éppen ezért szeretjük. A Pacing Death’s Trail egy érdekes szerzemény, nyit az új dolgok felé, de mégis hagyománytisztelő. A  halálközeli érzésekkel, introspektív létkérdésekkel játszik a dal, ami egy rendkívül érdekes és izgalmas téma. El is felejtettem, hogy az album mennyire mély, mennyire nehéz szövegileg, amíg nem hallottam párszor újra. A nyolcadik tétel refrénje továbbra is megmarad egyszerűbb, fülbemászó darabnak, így az ember nehezen tudja kiverni a fejéből. Egészen addig, amíg nem érkezik meg a Crawl Through Knives. A dal az elhivatottságot, a kitartást és a hűséget szimbolizálja a cél érdekében vállalt fájdalmon keresztül. Mondanám, hogy az album egyik legjobb refrénjét hallhatjuk, de ezt eléggé sok dalnál elsüthetném, de ezért is írtam, hogy úgy gondolom, ez a legjobb In Flames lemez, hiszen minden dalban van valami különleges. Ilyen különleges szerzemény a technikás Versus Terminus is, ahol a konfliktus és a végkifejlet kerül előtérbe. A dal rendkívül gyors, rengeteg hangot tartalmaz. Zeneileg főleg komplexebb gitár harmóniákat és agresszív dobokat használ. Az Our Infinite Struggle az első dal, ami így a vége felé egy kicsit már kezd sok lenni nekem. Egy mélyebb, érzelmesebb hangulatú szám, ami a folyamatos belső harcokat boncolgatja. Talán így a lemez végére egy kicsit sok volt a depresszív téma és ezért is lehet sok nekem. A Vanishing Light egy rendkívül dallamos szerzemény, ami a riffeket helyezi előtérbe. A zene lendületes, mégis gondolkodásra készteti a hallgatót, ahogy az elmúlás, a változás képbe kerül. A lemezt a Your Bedtime Story Is Scaring Everyone zárja. Ez egy hosszabb, kísérleti hangulatú, ambient részekkel és hangeffektekkel tarkított dal, ami nekem tökéletesen beágyazódott az In Flames képbe.

A mai napig úgy érzem, hogy ez egy jó album, ez egy olyan lemez húsz év után is, ami tökéletesen megállja a helyét, nem tépázza meg az idő vasfoga. Igaz, hogy a többi album nem ennyire erős, de egy ilyen jó lemez után azokra is szívesen rákanyarodtam újra.