Igazi ünnepnap a mai! A baltimorei húsüzem aprítójába minden kezükbe kerülő stílust bele hányó Angel Du$t Cold 2 The Touch albuma az idei év legjobban várt lemeze számomra. Bármibe is kezdett az aktuális felállás, annak eredménye mindig nagyot pukkant. Legyen szó a korai lemezek poposabb hardcore szösszeneteiről, amikor még a Turnstile ifjú titánjai is a banda részét jelentették.

Ám Brendan és Daniel távozásával csak még kísérletezőbb anyagok kerültek ki az Angel Duuu boszorkánykonyhájáról. A Pretty Buff konkrétan Justice Tripp énekes néhai kutyájának, Jeffnek készült. Itt váltott szentimentálisabb, nyitottabb hangvételre a banda, tökéletes egyensúlyt teremtve a hardcore és egyéb, a zsánert nem bántóan színező jegyek hozzáadásával. A szaxofon, a popos dallamok, a "Lemonheads" hatás, a hc klisék teljes elhagyása talán a YAK: A collection...lemezen érte el csúcspontját, ami az A.D. mellett azóta is az egyik legjobb dolog, ami a hardcore-ral történt.

Az előzetesen csepegtetett dalokból a The Knife nem annyira, a The Beat meg totálisan levett a lábamról. Ám amikor az I'm the Outside is kijött, ismét egy zseniális lemez körvonalazódott, amiben ismét nagyobb teret engednek a zsigeri, ős-hc érzésnek, a csordavokálnak, a moshpitnek.

A játékos, könnyed dallamokról sem mondtak le, de érezhető a gyökerekhez való visszatérés igénye. A Terror vagy American Nightmare tagok vendégszereplése is mind ezt a szándékot erősíti. Az Angel Du$t az évek során tett egy hatalmas kört Baltimore körül, felcsipegette a lokál szcéna jelentősebb arcait, majd a tágabb színtér kollaboránsait, és Justin Tripp tett róla, hogy ezt minél szélesebb perspektívába helyezve tálalja nekünk.

Az eredmény egészen kiváló lett, csodálkoznék, ha nem az év lemezét hallgatnám jelenleg is. A turné dátumokat meg epekedve várom. Angel Dust Money Fuck!