RockStation

Angela Gossow nem tér vissza az Arch Enemy élére

2026. február 17. - Sweet Melancholy

angela-gossow-2012-1536x960.jpg

Hiába indultak be a találgatások, Angela Gossow nem tér vissza énekesként az Arch Enemy-be. A zenekar korábbi frontembere továbbra is a háttérből, menedzserként vesz részt az új fejezetben.

A pletykákat az indította el, hogy a banda és Gossow ugyanazt a titokzatos teasert osztotta meg Instagramon, majd mindkét profil „eltűnt” egy időre. A rajongók gyorsan összekötötték ezt egy régebbi nyilatkozatával is, amelyben arról beszélt, hogy egyszer szívesen indítana új extrém metal projektet, miután lezárul a közös munka Alissa White-Gluz-zal.

Angel Gossow azonban hamar egyértelművé tette: nem ő az új énekes. Ugyanakkor izgatottan várja a zenekar következő korszakát – csak épp a menedzseri oldalról. Ez pedig nem ismeretlen terep számára, hiszen már 2008-ban átvette a menedzsmentet. Az énekesnő elmondása szerint abban az időben igencsak akadozott a zenekar pénzügyi működése, ami hosszú távon fenntarthatatlan helyzetet teremtett. Úgy érezte, ezen változtatni kell, ezért saját kezébe vette az üzleti irányítást. Azóta aktívan kézben tartja a zenekar ügyeit, és arra törekszik, hogy stabilabb, átláthatóbb keretek között működjenek.

A nagy kérdés tehát továbbra is nyitott: ki lesz az Arch Enemy új énekese? Erre egyelőre még várni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8919051298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum