A Matt Harvey vezette gore metal alakulat, az Exhumed már a kezdetektől a Carcass által kitaposott ösvényen halad, nem titkolt szándékkal. Teszik ezt 1990 óta, legújabb nagylemezük - mely a tizenegyedik a sorban - február 20-án jelenik meg Red Asphalt címmel a Relapse Records égisze alatt.

Nekem az jött le az új album kapcsán, hogy a srácok most a Carcass későbbi korszakának heavy metalos ízekkel megtűzdelt death metaljával kacérkodnak, és rendesen ráéreztek a dolog ízére. Nemcsak hogy a kezükre áll a britek riffcentrikus metalja, de kellőképpen fogós dalokkal is sikerült előrukkolniuk.

A Red Asphalt a közúti balesetek, borzalmak tárházát és azok szaftos részleteit dolgozza fel, a zenei részek azonban sokkal barátságosabbak. Az Unsafe At Any Speed nyitja meg a véres események aktáit, melyben éles kontrasztot képez a szokásos dara a finom, ízes gitárszólók és a közérthetőbb, ritmikusabb elemek mellett.

Az ikergitározással nyitó címadó darab és az ezt követő Shock Trauma is a kései Carcasst idézi, főleg az utóbbi: a gitárok szinte ugyanúgy szólalnak meg, mint Bill Steerék kezében. Az, hogy ez most jó-e vagy sem, kópiazenekar-e az Exhumed vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Az azonban biztos, hogy mocskos jól nyomják ezt a fajta vadállat fémzenét.

És ha már a kritika elején megpendítettem a közérthetőség és a fogósság húrjait, akkor ennek tökéletes illusztrációja lehet a Shovelhead című szerzemény, melynek groove- és riffcentrikussága az album egyik csúcspontja (hasonlóan fogós még a Crawling From the Wreckage is).

A sodró Signal Thirty az egyik kedvencem a lemezről, melybe olyan riffeket és istenkirály szólókat csempésztek, hogy attól a magamfajta, Heartworkon hízlalt metalarc azonnal megrészegül. Van meglepetés bőven, megkockáztatom, hogy ez a korong az Exhumed eddigi legjobb dobása, igaz, a többi lemezüket csak felületesen ismerem.

A Red Asphalt elsősorban a kései Carcass kedvelőinek, na meg a gore metalt nagykanállal faló emberkéknek szól. Mocskos jó anyag!